Ébredeznek téli álmukból a tátrai medvék Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2017/03/27
Hirdetés
A Tátrai Nemzeti Parkban (TANAP) élő medvék lassan felébrednek téli álmukból, és előbújnak téli rejtekhelyükről. A TANAP zoológusa, Pavol Kráľ elmondta, hogy az utóbbi napokban több medvenyomot is találtak a hóban. „Arra számítunk, hogy fokozatosan minden medve felébred, beleértve az újszülött bocsokat nevelő nőstényeket is” – mondta a szakember. Rámutatott ugyanakkor, hogy a medvék nem alszanak valódi téli álmot, általában 3-5 hónapot töltenek téli búvóhelyükön, és a téli álomból felébredve soványak és éhesek.
Amint arról Pavol Majko, a TANAP igazgatója beszámolt, a Tátra szlovák és lengyel oldalán, valamint a szomszédos Kócs-hegységben a legutóbbi megfigyelések szerint együttesen mintegy 138 medve élhet. A szlovák természetvédők lengyel kollégáikkal, valamint egy tanzániai nemzeti park szakembereivel közösen néhány éve műholdas nyomkövetővel láttak elé néhány tátrai medvét, melynek köszönhetően nyomon tudják követni a medvék életét. A Medve (Medveď) projektnek köszönhetően a szakemberek nem csak a Tátrában élő medvék számát tudják körülhatárolni, hanem életterüket, mozgásukat is nyomon tudják követni.

 

„A medvék számára nincsenek határok, így az állomány egy része a szomszédos Kócs-hegységbe is rendszeresen átvándorol. A medvék hatalmas területű territóriumot laknak be, és a táplálék, vagy a nőstények elérése érdekében hatalmas területeket képesek bejárni. Leginkább a túlélési és a szaporodási ösztön hajtja őket” – mondta el a projektről Majko. A nyilvánosság számára leginkább talán az Iwo nevű medve lehet ismerős, akit 2014 májusában a Lengyel-Tátrában láttak el nyomkövetővel, de ugyancsak GPS nyomkövetővel figyelik Filip és Eryk életét is.

 

A zoológus szerint a medvék tavaszi ébredésük után hosszú ideig nem távolodnak el túl messze téli barlangjuktól. Ez vonatkozik a nőstényekre is, akik januárban hozták világra kölykeiket. „Szükségük van egy-két napra ahhoz, hogy akklimatizálódjanak, felmérjék életfunkcióik működését, majd az utódokkal együtt elindulnak a hegyek lába felé. A téli búvóhelyükre már csak a következő téli álom előtt térnek vissza, vagy pedig más tél búvóhelyet keresnek maguknak” – mondta Kráľ. Asz ébredési időszakban a medvék az általában már hómentes alsóbb régiókban tartózkodnak, ahol elegendő élelmet találnak. Ahogy a szakember elmondta, a medvék mindenevők, táplálékuk mintegy 80 %-át növényi táplálék teszi ki, de nem vetik meg pl. a döghúst sem. „Minden elpusztult állatot eltüntetnek, amit útközben találnak, és amit a rókák és a hollók még nem pusztítottak el” – tette hozzá a zoológus.
A medvék reakciója az emberrel történő találkozásra a szakember szerint teljesen kiszámíthatatlan.”A medve ilyen esetben általában elmenekül, de előfordulhat, hogy pánikba esik, és olyankor rátámad az emberre. A legveszélyesebb szituáció, ha az ember kölykeivel együtt lévő nősténnyel találkozik” – mondta. Hangsúlyozta azonban, hogy a medve emberrel történő találkozás során tapasztalat viselkedését nem lehet általánosítani. „Minden eset egyedi. Az estetek túlnyomó többségében a medve visszavonul, még mielőtt az ember egyáltalán észlelné őt, vagy rejtve marad az erdőben vagy a törpefenyőben addig, amíg az ember el nem távolodik tőle” – zárja szavait Pavol Kráľ.

 

Forrás és fotó: https://spis.korzar.sme.sk

 

Hirdetés
Hirdetés