A korábbi években megszokott módon ezúttal is a Tarajkán (Hrebienok) számolták a legtöbb turistát, a 2020-as látogatottsági rekord azonban nem dőlt meg.
A TANAP igazgatója szerint sokan vademberként viselkednek a természetben.
Melyek a turisták által leggyakrabban elkövetett szabálysértések a Tátrai Nemzeti Parkban?
A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) az év elejétől június végéig 13 esetben szabott ki 10 és 160 € közötti bírságot egyénekre és csoportokra.
Június 14-én befejeződött a múlt év november 1-én kezdődött téli zárlat a Tátrai Nemzeti Parkban (TANAP).
Ahogy azt megszokhattuk, a téli szezont követően árat emeltek a Tátrai Nemzeti Parkban; Átmenetileg lezárják a gépjárműforgalom előtt Kuźnicéba vezető út felső részét.
A TANAP igazgatósága arra kéri a helyieket és a Tátrába látogatókat, hogy ne etessék a vadon élő állatokat.
A nemzeti park igazgatója szerint csak az emberek pénztárcáját érintő büntetésekkel lehetne elérni a szabályok tiszteletben tartását
A TANAP büntetőfeljelentést tesz a sétarepülést végző lengyel helikopterek túl alacsonyan történő repülése miatt.
Négy tátrai tóból 49 búvár 112 kilogramm hulladékot halászott ki szeptember végén a „Tiszta Vizek” rendezvény keretében.
A speciális alkalmazás segítségével elvégzett zergeszámlálás során a szlovák oldalon 858, lengyel oldalon pedig 364 zergét számoltak össze, így a Tátrában jelenleg 1222 zerge él.
A korábbi évekhez hasonlóan a Tátrai Nemzeti Parkban 2022. november 1-től szezonális zárlat lép érvénybe, ezért a túraútvonalak többsége 2023. június 14-ig nem látogatható.
Hogyan dolgoznak, hányan vannak, hol és mikor lehet velük találkozni, milyen felszereléssel rendelkeznek a Tátrai nemzeti Park (TPN) őrei?