2013. augusztus 14., szerda

„Tátra gerincein 2013” – közeledik a verseny

Amint azt a hegyi futóversenyek kedvelői már bizonyára tudják, augusztus 17-én nagyszabású hegyi futóversenyt rendeznek a Lengyel-Tátrában, „Tátra gerincein 2013” (Bieg Granią Tatr 2013) elnevezéssel. A verseny reggel 4:00 órakor kezdődik, a versenyzőket nem egyszerre, hanem 10 percenként, 50 fős csoportokban indítják el. A verseny előkészületeiről szóló legutóbbi bejegyzés óta eltel időben annyi érdemleges történt, hogy a szervezők április 18-án bejelentették, hogy 50 fővel több versenyző indulását sikerült kiharcolniuk (valószínűleg a Tátrai Nemzeti Parknál – a szerk.). Ez azt jelenti, hogy a szervezők az előnevezők listáján a tartalékok között nyilvántartott 25 versenyzőnek, valamint 25, nagy tapasztalattal és jó eredményekkel rendelkező meghívott versenyzőnek adnak lehetőséget az indulásra. Május 23-án lezárultak a nevezések, betelt az előzetesen meghatározott létszámkeret, és az előnevezők a feltételeknek megfelelően neveztek, illetve befizették az előre meghatározott nevezési díj megfelelő részét. Érdekesség, hogy az első 150 nevezés mindössze 6 perc alatt érkezett meg a szervezőkhöz…

A 250 nevet tartalmazó startlista itt tekinthető meg. A listát böngészve örömmel állapíthatjuk meg, hogy a nevezők között három honfitársunk, mégpedig Tamás Krisztián, Mécs László és Reichert Norbert neve is felfedezhető. Az oldal olvasói és a magam nevében innen és ezúttal is jó versenyzést és sikeres szereplést kívánok nekik!

Lássuk még egyszer a verseny legfontosabb paramétereit:
Start: Chochołowi-völgy, Szürke-tisztás (Siwa Polana), 2013. augusztus 17, 4:00-4:30 óra (50 fős csoportokban, 10 percenként inítva).
Cél: Zakopane, Kuźnice, 2013. június 22, 21:00 óra.
Táv: kb. 70 km.
Szintkülönbség: + 5000 méter / - 4900 méter
Limitidő: 17 óra
A verseny útvonala:
Szürke-tisztás (Siwa Polana) – Rét-hegy (Grześ) – Rákony (Rakoń) – Volovec (Wołowiec) – Ék-hegy (Starorobociański Wierch) – Ornak-gerinc (Ornak) – Ornak menedékház (Hala Ornak) – Keskeny-csorba (Chuda Przełączka) – Vörös-hegyek (Czerwone Wierchy) – Gáspár-csúcs (Kasprowy Wierch) – Gąsienica-tisztás (Hala Gąsienicowa) – Murowaniec menedékház (Schronisko Murowaniec) – Kereszt-nyereg (Krzyżne) – Lengyel-Öt-tó völgye (Dolina Pięciu Stawów Polskich) – Mickiewicz-vízesések (Wodogrzmoty Mickiewicza) – Waksmundi-rét (Polana Waksmundzka) – Halmos-rét (Polana Kopieniec) – Kuźnice (Kuźnice).

Ellenőrző pontok és limitidők:
Ø Ornak menedékház 9:30 – 10:00 óra (~ 26 km)
Ø Murowaniec menedékház 14:00 – 14:30 óra (~ 42,5 km)
Ø Mickiewicz-vízesések 18:00 – 18:30 óra (~ 55,5 km)
Ø Kuźnice, cél 21:00 – 21:30 óra (~ 69 km)

A verseny programja:
2013. augusztus 16, péntek
12:00 – 21:00: Versenyzők regisztrációja, rajtszámok és startcsomag kiadása.
19:00 – Kötelező eligazítás a versenyzőknek.

2013. augusztus 17, szombat
02:30 – találkozás az autóbuszoknál.
02:45 – 03:15: az autóbuszok elindulnak Zakopanéból.
03:15 – Felszerelések ellenőrzése, majd belépés a rajtzónába.
04:00 – 04:30: Start 50 fős csoportokban, 10 percenkénti indítással.
14:30 – a legjobb versenyzők célba érkezésének tervezett időpontja.
21:00 – a verseny hivatalos zárása, díjátadó ünnepség Kuźnicéban.

2013. augusztus 18, vasárnap
Tartalék nap.

2 megjegyzés:

  1. 250 indulóból 172 teljesítette időben a 70km távot, köztük 84.-ként futott be Reicher Norbert 14h54:24 időeredménnyel. Gratulálok neki és mindenkinek aki elindult ezen a kemény versenyen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csatlakozom Tamás gratuláló soraihoz, hiszen ez egy olyan verseny volt, ahol nem csak a győztes, de valamennyi célba érkező, sőt, azt hiszem, mondhatjuk azt, valamennyi induló megérdemli az elismerést!!!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...