Bieg Ultra Granią Tatr - Az extremitás magasiskolája

Bieg Ultra Granią Tatr - Az extremitás magasiskolája

Nagy Árpád
Nagy Árpád - https://dangercat.blog.hu
2023/08/24
Bieg Ultra Granią Tatr 2023 – 71 km, 5000 méter szintkülönbség, mindez futva!
Hirdetés

Janek Noémi személyében magyar indulója is volt a Lengyel-Tátrában 2023. augusztus 19-én immár hatodik alkalommal megrendezett „Bieg Ultra Granią Tatr” (Tátra gerincein) elnevezésű hegyi futóversenynek. Noémi „A hegyek színes útjain” című futóblogjában írta le a verseny előzményeit, a versenyen történteket. Az alábbiakban kis ízelítő a leírásból, a teljes bejegyzés ezen a linken olvasható!

Az előzmények

„Nem túlzás azt írnom, hogy eddigi futópályafutásom (bár a futás szó említése kissé furcsának tűnhet ebben a történetben) legdurvább élménye volt a múlt szombati verseny. Hiába volt már mögöttem hét százas futás (amiből négyet kinti szintes pályán futottam), plusz öt olyan, amiben a Magas-Tátrában/Bélai-Tátrában kellett haladni, valamint két brutális kinti téli verseny, mégis azt mondom: ez számomra most komfortzónán kívüli élmény volt. Persze pontosan tudtam hova jövök, hisz ezt a versenyt a legnehezebb lengyel versenyek egyikeként tartják számon, amin a „műfaj” kedvelői egyszer mind célba akarnak érni. Nos, a nehézség tényét csak alátámasztani tudom immáron többéves magashegyi tapasztalattal a hátam mögött.

Bieg Ultra Granią Tatr  Az extremitás magasiskolája-1
A versenypálya szintrajza
Bieg Ultra Granią Tatr Az extremitás magasiskolája-1
Forrás: https://graniatatr.pl/

A Bieg ultra Granią Tatr  pályájához képest a Tatranská Šelma Ultra kellemes szökkellés volt a gránittal kikövezett úton. A verseny, ahol a vihar miatt 338-ból csak 192-en érhettünk be a célba a hivatalos útvonalon.

I. etap – „Hot as hell”

4.30-kor pontban elindultunk a fejlámpák fényében és kocogtam egy nagyon baráti 5.30-6-os tempóban. Sorban mentek el mellettem az emberek, fel is tettem magamnak a kérdést, hogy tényleg ennyire gyenge vagyok? Ez persze nem változtatott a tempómon, mert nem mertem volna jobban bekezdeni. Ilyenkor jön ki a pályaismeret hiánya, mert ez amúgy komoly mentális gát volt nekem a verseny egésze során. Nálam ugyanis nagyon ritka, amikor egy versenypályát ennyire kevéssé ismerek, de itt az első 18 kilométeren kívül nem volt tapasztalatom az útvonallal kapcsolatban, sőt, alapvetően még a Tátra lengyel oldalával sem. Elértünk a menedékházhoz (Polanie Chochołowskie) és megindultunk felfelé immáron a pirkadat színes fényfüggönyében.

Bieg Ultra Granią Tatr  Az extremitás magasiskolája-2
A korai indulás egyetlen előnye: a reggeli fényekben fürdő hegység csodája
Bieg Ultra Granią Tatr Az extremitás magasiskolája-2
Forrás: Janek Noémi

Örültem, hogy láttam némi felhőfoszlányt az égen, mert komoly aggodalmaim voltak a kitett, tűző napos gerinc miatt. Az aggodalmaim sajnos ezúttal sem voltak alaptalanok, bár ez csak később derült ki igazán. Az első komolyabb mászásunk a Woloviec 2064 méteres magasságára vezetett, de előtte érintettük még a Grześ (Rét-hegy, 1653m), majd a Rakoń (Rákony, 1879m) kellemesnek mondható kaptatóit. Komoly tempót diktált a mezőny azon része is, ahol én voltam, pedig hol járt ekkor már az eleje!
Forrás: A hegyek színes útjain

Hirdetés
Hirdetés