A tüzelőkő vagy tűzkő a régi idők
turistájának menedéke volt a magashegyi szél- és hóviharok, esők ellen a
Magas-Tátrában. A hatalmas kőtömbök minden völgyben előfordultak, és szélvédett
oldalukon égtek a vándorok tüzei, ahol melegedhettek és ételeiket megfőzhették.
Innen eredet ezeknek a köveknek a neve, melyek közül sok ma is jó tájékozódási
pont a hegységben. Ezek a tüzelőkövek többnyire bivakokkal, éjszakai
szükséghálóhelyekkel is összefüggésben voltak, közelükben helyezkedtek el. A
jelentősebb tátrai tüzelőkövek ezen a linken
találhatók meg. E rövid ismertető végén álljanak itt Grósz Alfréd gondolatai a
Tüzelőkő kapcsán:
„Ez egy nagy gránittömb, amelynek
egyik oldala erősen áthajlik, úgyhogy mintegy odúba fedél alá lehet bújni, ahol
ernyőszerű áthajlása oltalmat nyújt esővel, záporal szemben. Az egyszerű
kőkockákból vakolat nélkül összerakosgatott ciklopsz falat azért emelték, hogy
a szél ellen is védelmet nyújtson a rejtekhely. Mielőtt a Tátrában menházak
lettek volna, rendszerint ilyen tüzelőkövek alatt húzódtak meg éjszakára a
hegység vándorai, és még most is akadnak, akik előszeretettel cselekszik ezt,
mert a hegyi romantika bájos igézete itt feledhetetlenebbé zománcozza
zarándokútjaik emlékét, mint a menházak falai.
Mert van ám valami elragadó varázs abban,
holdvilágos enyhe éjszakákon a fölséges havasi természetben így szabadban
tanyázni, füstkoszorúzta tüzelőkövek mellett vagy alatt, és míg ledőlünk a gyantaszagú
fenyőágakból vetett fekvőhelyre, mellettünk fürgén lobognak a pattogó tűzből
fölszálló lángnyelvek, lelkünkbe lapoznak a dalteremtő szívből fakadó muzsikás
álmok és az ajkainkra kapva az ifjúkor szentimentális, sóvárgó melódiáit,
élvezzük a nyáréji nyugalom háborítatlan békéjét.”
Forrás:
Neidenbach Ákos: Tátránk tudós polihisztora, Grósz Alfréd; Magyar Hegyisport és Turista Enciklopédia, 2005.,
Fotó: Divald Károly: A tarpataki tüzelő kő (1874)
