Ezúttal 32. alkalommal gyűltek össze a búvárok a Magas-Tátrában, hogy közösen tisztítsák meg a tátrai tavakat a nyári turistaszezont követően a visszamaradt hulladéktól. Az idei „Tiszta vizek” (Čisté vody) hulladékgyűjtési akcióban rekordot jelentő 80 búvár vett részt, akik négy tavat, a Csorbai-tavat, az Új-Csorbai-tavat, a Poprádi-tavat és a Felkai-tavat tisztították meg.
Jó hír, hogy évről évre csökken a hulladék mennyisége, és ez idén sem volt másként. A búvárok összesen 47 kilogramm hulladékot emeltek ki, ami majdnem 20 kilogrammal kevesebb, mint tavaly.
A legtöbb szemetet a Csorbai-tóban találták, ahol a résztvevők 24 kg. hulladékot gyűjtöttek össze. A leletek között voltak különös tárgyak is, például startpisztoly, kalap és csavarhúzó. Az Új-Csorbai-tóból 9 kg, a Poprádi-tóból 13 kg, a Felkai-tóból pedig mindössze 1 kg. hulladék került elő.
„Az előző évekhez képest ez nagy előrelépés. Folyamatosan csökken az összegyűjtött hulladék mennyisége, aminek nagyon örülünk, a búvárok érdeklődése viszont évről évre töretlen a jótékonysági akció iránt” – értékelte Peter Spitzkopf, a TANAP Igazgatóságának koordinátora.
A „Tiszta vizek” program több mint három évtizedes története során több száz önkéntes vett részt a tátrai tavak takarításában, akik eddig több mint 2140 merülést hajtottak végre, és mintegy 7436 kg. hulladékot hoztak a felszínre. A „Tiszta vizek” akció szorosan kapcsolódik a Nemzetközi Búvárfilm Fesztiválhoz, amelyre idén 40. alkalommal került sor Tátralomnicon.
Forrás: https://www.tanap.sk