A
liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó, akár 50-150 cm magasságúra is
megnövő fehér zászpa június és augusztus között hozza virágait. Végálló, fürtös
bugavirágzata dús virágú, 30–60 cm hosszú, kocsánya rövidebb a
murvánál. Hat lepellevélből álló, 10-20 mm széles virágai csillag alakúak, fehér,
külső oldalán zöldes, vagy mindkét oldalán sárgászöld színűek, az alsók
hímnősek, a felsők csak porzósak. Toktermése 10-15 mm hosszú, ritkás
szőrű. Tövén megvastagodó hengeres szárán merev, ép szélű, a száron csavarvonalban
növő levelei szórt állásúak, széles-tojásdadok, párhuzamosan erezettek, hosszában
erősen redőzöttek, fonákjukon pelyhes-molyhos szőrűek, lándzsásak. Lápréteken,
alpesi legelőkön, nedves erdőfoltokon 1500-1800 méter között fordul elő, de
akár 2300 m-ig találkozhatunk vele, és szórványosan 1500 m alatt is, főleg
meszes és szilikátos talajon.
Megjelenése már messziről felkelti a figyelmet, a
legelő jószág azonban elkerüli. Virágok nélkül könnyen összetéveszthető a sárga
tárniccsal. A fehér zászpa alfajaként és önálló fajként is ismert a
kifejezetten magashegységi növénynek számító havasi zászpa (Veratrum
lobelianum). Nagy termetű, a nemzetség könnyen felismerhető. Virágos szára
másfél méter magas is lehet, a virágok fürtös füzérben nyílnak, hat zöld lepel
alkotja őket. Magashegyi patakok partján, hegyi réteken, törpefenyvesek szélén
virágzik júliusban.
Elmebaj
elleni gyógyszerként használták az ókori görögök. Szárított gyöktörzsét – nem
veszélytelenül – már az ókorban is tüsszentőporként használták, de alkalmazták
láz- és idegfájdalom-csillapítására, tetűirtásra is. Régen úgy vélték, hogy a
tüsszentés tisztítja az agyat és erősíti a gondolkodást, vagy az igazságot
bizonyítja. Tudományos nemzetségneve emiatt a latin vernus (igaz) szóból ered. Erősen
mérgező hatása miatt ma már – közvetlenül használva – csak az
állatgyógyászatban van némi szerepe. Vérnyomáscsökkentő alkaloidjait a
protoveratrint és a germerint a gyógyszeripar dolgozza fel. Halálosan mérgező
alkaloidjai még az ép bőrön is áthatolnak.
