A sötétség, amely a Halastóhoz (Morskie Oko) vezető ösvényen a téli időszakban meglepi a turistákat, már-már legendás. Néhány évvel ezelőtt több ilyen eset is előfordult, amikor nagyobb csoportok nem tudtak megbirkózni a sötétedés utáni önálló leereszkedéssel a parkolóba, és azt követelték, hogy vigyék le őket. Olyan is előfordult, hogy a különféle mentőszolgálatoknak és rendvédelmi szerveknek kellett megvilágítani az aszfaltozott utat a lefelé tartóknak.
A Gazeta Krakowska beszámolója szerint november 10-én, hétfő este 30 ember várt a Hajfű-tisztáson (Włosienica), a lovaskocsiknak a Halastótól nem messze található felső állomásán arra, hogy lovaskocsival vigyék le őket a parkolóba, de a késői időpont miatt a kocsik már nem közlekedtek. A turisták ezért úgy döntöttek, hogy felhívják a hegyimentőket. „Bejelentették, hogy már nem közlekednek a lovaskocsik, sötét van, ők pedig fáradtak, hosszú út áll előttük, és nem készültek fel a túra ilyen befejezésére” – mondta a Gazeta Krakowskának Krzysztof Długopolski, a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) hegyimentője.
Mivel senkinek nem volt egészségügyi problémája, és volt olyan személy, akinél volt zseblámpa, így a hegyimentők rábeszélték a turistákat, hogy induljanak el lefelé saját erejükből. A helyzet ezúttal nem igényelte a mentőszolgálatok beavatkozását. Mint látjuk, az évek múlása ellenére egyeseket még mindig képes meglepni az ilyenkor korábban beköszöntő sötétség.
Forrás: https://tatromaniak.pl