A Poprádi-tó (Popradské pleso, 1494 m) melletti Szimbolikus temetőben (Symbolický cintorín) október 18-án, szombaton tartották meg a hegyek áldozatairól történő hagyományos megemlékezést, melyet immár szokásosan október utolsó előtti szombatján rendeznek.
A megemlékezés a kápolna harangjának megszólalásával kezdődött az Oszterva (Ostrva) nyugati fala alatt. A szertartás során felolvasták azoknak a neveit, akik az elmúlt évben vesztették életüket a Tátra szlovák és lengyel oldalán, majd emlékükre szentmisét tartottak.
A Szimbolikus temetőben jelenleg 410 emléktábla található, melyeken 561 áldozat neve olvasható. 2025-ben az előző évhez képest három új emléktábla került elhelyezésre. A megemlékezés része volt A program része volt Jaroslav Švorc El(nem)feledett tátrai tragédiák (Ne)zabú núté tatranské tragédie) című könyvének bemutatója is.
A Szimbolikus temető 1963-tól szerepel a Szlovák Köztársaság műemlékvédelmi jegyzékében. Létrehozását az 1920-as években a cseh festő, Otakar Štáfl kezdeményezte, megvalósítására azonban csak 1940-ben került sor, amikor ünnepélyesen megnyitották a temetőt.
A terület karbantartásáról – beleértve a gyetvai fakereszteket, az emléktáblákat és a kápolnát a haranggal, melynek jelmondata: „A holtaknak emlékül, az élőknek intelmül” – a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) Igazgatóság turisztikai infrastruktúráért felelős központja gondoskodik. Új emléktáblák elhelyezése csak a Jelképes temető Kuratóriumának jóváhagyásával történhet.
A TANAP Igazgatósága felhívja a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a helyet kellő tisztelettel közelítsék meg. Arra kérik a látogatókat, hogy ne hagyjanak maguk után hulladékot, ne helyezzenek el önkényesen emléktáblákat, és ha gyertyát gyújtanak, azt a megemlékezés után oltsák el és vigyék magukkal.
A megemlékezés egyben az utolsó alkalmak egyike volt, hogy az idén még felkeressük a Szimbolikus temetőt, mivel december 15-től a következő év április 30-ig a terület a téli zárlat hatálya alá tartozik.
Forrás: https://www.tanap.sk