A nagy fenyőormányos a tátrai erdők újabb kártevője Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2020/06/29
Hirdetés
A pusztító szélviharok és a betűzőszú után újabb ellensége akadt a Tátrában található erdőségeknek, mégpedig nem más, mint a nagy fenyőormányos (Hylobius abietis), mely a rovarok osztályába, a bogarak rendjébe, ezen belül a mindenevő bogarak alrendjébe és az ormányosbogár-félék családjába tartozó faj. Európától Japánig honos, fenyvesekben él, néha tömegesen elszaporodik és a fenyők kérgének rágásával súlyos károkat okoz. Előszeretettel rágja a fiatal tűlevelű facsemeték kérgét, így a lucfenyőét, a borókafenyőét, vörösfenyőét vagy a jegenyefenyőét.

A kártevő ténykedéséről a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdők közösségi oldalán jelent meg tájékoztatás, melyből kiderül, hogy a szélvihar okozta pusztítás nyomán telepített új erdőrészeken szaporodott el ez a kártevő. A tájékoztatás szerint a kéreg megrágása nyomán sebek keletkeznek a facsemetéken, melyeken át bejutnak a rothadást előidéző gombák. Nagyobb kártétel esetén a fa el is pusztulhat. Az erdészek kéregcsapdákat helyeznek ki a fenyőormányos befogására a veszélyeztetett területeken, ezzel védve a fiatal facsemetéket és egyúttal figyelemmel kísérik a kártevő előfordulását is az egyes területeken.
Van olyan erdőrész – pl. Podbanszkó területén – ahol egy csapdában egy hét leforgása alatt több mint száz egyedet találtak. A nagy fenyőormányos kifejlett példánya négy évig is élhet, miközben a szakemberek szerint egy példány élete során több facsemete elpusztítására képes.
Forrás: https://felvidek.ma; Fotó: wikipedia

Hirdetés
Hirdetés