Magyarország
mellett a környező országokban is számos remek túracélpontot találhatunk. Ezek
egyike a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park, amelynek szurdokjait vaslétrák,
sziklatálcák és doronglétrák segítségével járhatjuk be. Negyvenötezer
forint. Nagyjából ennyibe kerül fejenként egy szervezett, háromnapos buszos út
a Budapestről 300 kilométerre levő Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkba, az ár az
utazási és szállásköltség mellett a reggelit és a profi túravezetést is
tartalmazza. A kirándulást természetesen saját magunk is megtervezhetjük, de ha
már útnak indulunk, érdemes legalább egy hosszú hétvégét szánni a környék
felfedezésére. Tikk Gabriella nemrég három napot töltött a szurdokjairól híres
nemzeti parkban, az alábbiakban az ő szerkesztett beszámolóját tesszük közzé.
![]()
„Első nap egy nagyjából 13 kilométeres túrát
tettünk a térség egyik leglátogatottabb helyén, a Suchá Belá-szurdokban.
Eleinte egy patakmederben mentünk előre, ahol köveken átlépdelve próbáltuk megtalálni
a kevésbé csúszós és vizes pontokat.
Később számos doronglétra, vaslétra,
sziklatálca, vashíd segítette a haladást. Én a fából készült doronglétrákon
lépdelést találtam a legnagyobb kihívásnak, mert nem mindenhol volt mellette
kapaszkodólánc vagy sziklafal, ráadásul néhol hiányzott vagy mozgott a fa, így
jóval nagyobbakat kellett lépni.
Szerencsére száraz időnk volt, különben a
doronglétrák még csúsztak is volna. A jó mozgáskoordináció és egyensúlyérzék
elengedhetetlen, de a vízesések, a tiszta patak, a vadregényes táj látványáért
megérte szenvedni. Friss forrásvízvételi lehetőségünk is volt útközben, ahol
feltölthettük ürülő palackjainkat. A túra végére több mint 900 méter magasba
jutottunk, ahol egy lankásabb úton haladtunk tovább egészen a Menedékkő
turistaközponthoz. Innen a Magas-Tátra látványától búcsúzva egy óra lefelé
gyaloglással visszaértünk a kiindulási pontunkra.
![]()
A második napra jutott a Hernád-áttörés, ami
talán a leghíresebb túraútvonal a Szlovák Paradicsomban. A Hernád folyó mentén
haladtunk, sok helyen a szikla falába erősített tálcákon egyensúlyozva. Az út
során többször keltünk át a folyó feletti, kissé imbolygó függőhidakon. Az első
híd volt a leghosszabb, amire biztonsági okokból egyszerre csak öt ember
mehetett fel. Ez egyértelműen ki volt írva és mindenki be is tartotta. Nem
gondolom, hogy a híd gyenge szerkezete miatt lett volna a megszorítás, inkább
azért, mert a hossza miatt ez tudott a leginkább belengeni. A kirándulás során
egyedül itt ért negatív élmény.
Épp az egyik sziklafalnál haladtam a
fémtálcákon már egy ideje, mikor hárman is jöttek velem szembe. Fogalmam sem
volt, mennyi tálca van még előttem, mert pont egy kanyarban voltam, de azt
tudtam, hogy mögöttem sok, és a túracsoport jó néhány tagja is már ezeken a
tálcákon lépdel. Tehát vissza nem fordulhattam, maradt az előre. Alapvetően
biztonságban éreztem magam ezeken a tálcákon, nyugodtan kezdtem el rajtuk a
táskámban kotorni a fényképezőgép után, hogy megörökítsek egy-egy pillanatot,
de mikor megláttam, hogy jönnek velem szemben, nem éreztem ezt a biztonságot.
![]()
Próbáltam jelezni nekik, hogy forduljanak
vissza, mert veszélyes többméteres szakadék felett egy harminc centiméter
széles tálcán elhaladni egymás mellett, ráadásul sokan jöttek még mögöttem is,
de sikertelen voltam. Ketten gyakorlatilag átmásztak rajtunk, egyikőjük fordult
csak vissza. A napi túra végéhez közeledve még a hétvége legkeményebb
emelkedője várt ránk, ami a Tamásfalvi kilátóhoz vezetett. A látvány minden
kimerültséget feledtetett. A Magas-Tátrára nyíló csodás panorámában egy
hatalmas szikla szélén, lábat lógatva gyönyörködtünk, majd a lefelé tartó
egyórás úttal könnyedén visszaértünk a kiindulóponthoz.
Harmadik nap egy kevésbé látogatott, de
cseppet sem izgalmaktól mentes útvonal következett, a Piecky-szurdok. Ismét egy
patak medrében haladva kezdtük utunkat, majd jöttek a várt izgalmakat ígérő
létrák. Hatalmas létrákon, köztük doronglétrákon másztunk, viszont itt volt
lehetőség néha megfutamodni a próbatétel elől, és mellette haladni. A létrákon
felérve egy hatalmas zöld mezőre értünk, ahonnan pazar kilátás nyílt a
Magas-Tátra havas csúcsaira. A kirándulást Pila település kis vendéglőjében
zártuk. Elfogyasztottunk egy késői ebédet, majd indultunk haza…”
