Harmincéves a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2018/06/30
Hirdetés

2018. június 21-én nemzetközi konferencia keretében emlékeztek a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park létrehozásának harmincadik évfordulójára. Sólymos László szlovák környezetvédelmi miniszter köszönetet mondott apark munkatársainak, és ismertette azokat a lépéseket, melyeket a tárca a természetvédelem területén tervez. „Harminc éve hoztrák létre a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkot. Az évek során Szlovákiában sok minden megváltozott. Valami gyorsan változott, valami fokozatosan, és valami csak az utóbbi pár évben változik. A természetvédelem az a terület, ahol van mit behoznunk“ – jelentette ki a konferencián a miniszter. A szaktárca vezetője köszönetet mondott a nemzeti park dolgozóinak munkájukért. Megjegyezte, hogy épp a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park a jó példa arra, hogyan válhat a természetvédelem az egész térség fejlődésének egyik pillérévé. „Rendkívül büszke vagyok, hogy a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park márkajel mára elfogadottá vált az egész régióban“ – jegyezte meg Tomáš Dražil, a nemzeti park igazgatója. Elmondása szerint a helyi gazdaság jelentős forrása az idegenforgalom, amely közvetlenül függ a nemzeti park természetes környezetének minőségétől. A Szlovák Paradicsom rengeteg lehetőséget kínál túrázásra, kerékpározásra, lovaglásra, síelésre, sziklamászásra és jégmászásra.

A park történelmében jelentős mérföldkő a zonáció, amely 2016 júniusában lépett életbe. Egyértelmű szabályokat vezetett be a gazdálkodásban és meghatározta a beavatkozásmentes területeket. Ugyanakkor teret adott olyan új ökoturisztikai tevékenységeknek, mint az evezés a Hernád áttörésen vagy via ferrata a Kyseľ-szurdokban, amelyek tovább növelték a régió vonzerejét.
A környezetvédelmi miniszter szerint, a Szlovák Paradicsomban szerzett tapasztalatok értékes alapot jelentenek a természetvédelmi szabályok meghatározásához Szlovákia egész területén. Például a szóban forgó nemzeti park zonációjánál az Állami Természetvédelmi Hivatal először vásárolt saját erdőterületet.
„Ezen az úton haladunk más helyszíneken is. A nemzeti parkokban tavaly kezdtük aktívan érvényesíteni az elővásárlási jogot. A közelmúltban mintegy 67 hektárt vásároltunk a Polonyinákban, korábban a Szlovák Karsztban és a Kis-Fátrában is földterülethez jutottunk” – jegyezte meg a tárcavezető. A miniszter emlékeztetett, hogy készül a természetvédelmi törvény módosítása is, mely szerint a beavatkozásmentes zónában lévő állami földterületek az Állami Természetvédelmi Hivatal igazgatása alá kerülnének. 2025-ig biztosítani kell, hogy minden nemzeti park területének felét emberi beavatkozás nélküli zónává nyilvánítsák, a többi területen pedig természetbarát gazdálkodást kell folytatni.
Forrás és fotó: https://ujszo.com;
Hirdetés
Hirdetés