Néhányan óvakodnak
tőle, és megelégszenek az ártatlan, klasszikus szivárvánnyal. Mások hosszú
éveket várnak a Brocken-hegyi kísértettel történő pillanatnyi, rendkívüli
optikai tisztaságú találkozásra. De miért? A Tátrával való érintkezésben sok
ember egyfajta miszticizmust lát. Elfogadjuk azokat a szabályokat, melyekhez az
embernek alkalmazkodnia kell. A nyers természet olyan közeli, kézzelfogható és
közvetlen, hogy betolakodónak érezhetjük magunkat abban a világban, ahol a medvék
fenségesen sétálnak, a mormoták egymást figyelmeztetve füttyögnek, és a büszke
zergék parádéznak. Passzívan nézzük a nap és a felhők kegyetlen játékát, ahol a
nap és a tiszta idő semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy egy pillanat
múlva nem lesz hatalmas vihar. Olyan, amelytől égnek áll a hajunk, és amelytől
a fém alkatrészek figyelmeztetően szikráznak.
Máskor a napkelte és a
napnyugta csodás látványa játszódik le a szemünk előtt. A nappal és az éjszaka
határa, a hatalomváltás a Nap és a Hold között. Szinte hihetetlen, hogy a
természetben nap mint nap ilyen események zajlanak. Az ember, miközben magányosan
gyalogol az ösvényen e hatalmas gépezet morzsányi alkatrészének érezheti magát,
vagy betolakodónak, akit egy láthatatlan erő egy pillanat alatt elsöpörhet,
vagy másképpen egy megkülönböztetett entitás, akit elvarázsol annak az
előadásnak a szépsége, melynek rendezője maga a természet.
Vajon miért hiszünk a
legendákban? A természeti folyamatokra gyakorolt csekély hatásunk miatt passzivitásunk
erősebb, mint a mi kis létezésünk? Vagy egyszerűen csak az évek során
számtalanszor ismételt babonák befészkelték magukat az elménkbe, mint valami
törvényszerűség? Annyira függünk a megmagyarázhatatlan erőktől, hogy meg tudjuk
jósolni a jövőnket bizonyos jelek alapján? Elkerüljük a rosszat, vagy
mosolyogva számítunk a szerencsére?
Évek óta történetek és
legendák keringenek olyan megmagyarázhatatlan jelenségekkel kapcsolatban, mint
a Brocken-hegyi kísértet. Ez megosztja a turistatársadalmat aszerint, hogy
hisz-e valaki vagy sem ebben a szerencsétlen legendában. Realisták és álmodozók,
akik nem tudnak éles határvonalat húzni a valóság és a fantázia világa közé.
Ezek a legendák még ma is érvényesek? Miért higgyünk benne továbbra is, amikor
a legtöbben egyszerűen nem is találkoznak vele. És Te, amikor egy kör alakú
szivárványt látsz saját árnyákod kiterjedt sziluettje körül, vajon visszafordulsz?
Szerencsés voltam,
hogy volt már alkalmam látni Brocken-hegyi kísértetet. Gyönyörű jelenség,
mintha eltávolodnék a valóságtól, elképesztő. Miért ne örülnék ennek? Nem
értem, miért tartják ezt egy szerencsétlenség előjelének, bár a sokszor
ismételt történeteket gondolataim legmélyebb részébe száműztem. A legendával
ellentétben azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam. Sok turista szeretne a
helyemben lenni, de valahogy nem sikerül találkozniuk vele. Szeszélyes, még a
kedvező feltételek sem garantálják, hogy megjelenik. Mindezek ellenére azért
nem mondhatom azt, hogy nem számítok arra, hogy egyszer, véletlenül vagy talán
nem véletlenül sikerül „elkapni” a következő kettőt.
