2016. szeptember 26., hétfő

Tátrai teherhordók – kihalással veszélyeztetett faj

A közelmúltban egy különleges film premier előtti bemutatójának lehettek a tanúi az érdeklődők az egyik pozsonyi filmszínházban. Pavol Barabáš – Teher alatt szabadon (Sloboda pod nákladom) című filmjében az elismert rendező tisztelettel hajt fejet a tátrai teherhordók legidősebb generációja előtt, akik mindennel ellátják a tátrai menedékházakat. A filmből kiderül, miért választották ezt az életformát, miért maradtak éppen ők ennek a hivatásnak az utolsó mohikánjai az európai kontinensen. „Be akartam mutatni a tátrai teherhordók létének indokoltságát. Mindezt azért, hogy a turisták, amikor a turistautakon találkoznak ezekkel a nagy súlyokat cipelő emberekkel, ne csak abból a megközelítésből tekintsenek rájuk, mint hogy ők viszik fel azt a korty sört, azt a csésze teát, vagy azt a szelet Horalkyt, melyet a menedékházban elfogyasztanak. Egyszerűen próbáljuk meg helyesen értékelni a dolgokat” – mondta el Pavol Barabáš, akinek a teherhordók által használt hordkeret jó ismerőse.

Ő maga is teherhordó volt, fiatal diákként a Hosszú-tavi menedékház alkalmazásában dolgozott, de sokszor pontosan nem is tudta, mit szállít éppen a hátán. „Főleg a nyári szünetben dolgoztam, megismertem a teherhordókat, és főleg az ő egyszerű életüket – felveszel valamit a hátadra, és elviszed azt a célig. Az, amire ez a munka megtanított, a mai napig érvényes az életemben”. Teherhordók nélkül a Magas-Tátrában nem léteznének sem a menedékházak, sem a felvonók. Teherhordók nélkül ma teljesen másképpen nézne ki a Tátra.
„Teljesen más, ha a turistaúton találkozunk egy őszülő hajú, idősebb férfival, akinek 80 kg. van a hátán, és megpróbálja felvinni ezt a rakományt egy menedékházhoz. Elgondolkodunk, miért csinálja ezt ez az ember, miért végzi csaknem 50 éve ezt a nagyon kemény munkát?” – utal a rendező legújabb dokumentumfilmjére, melyet szeptember 1-től vetítenek a szlovák mozikban.
A teherhordók filozófiájáról – akik nagy teherrel a hátukon gázolnak a hóban, ellenállnak a szélnek és a viharnak, tapossák a hosszú völgyeket, emelkednek a meredek hegyoldalakon mindenféle időjárási körülmények között – Barabáš azt gondolja, ez egyfajta meditáció. Megtisztítja a fejüket, és mentesíti őket a külvilágtól.
„A Magas-Tátra az utolsó hegység Európában, ahol a magashegyi menedékházakhoz emberek hátán jut fel az áru. Még a Tátra lengyel oldalán sincsenek teherhordók, ott felvonót működtetnek, vagy terepjárókkal helyettesítik őket, amelyek számára megfelelő utakat építettek. Az Alpokban ez a szakma már régen eltűnt” – hangsúlyozza Barabáš, aki ezzel az új dokumentumfilmmel próbál meg válaszolni arra a kérdésre, miért maradt meg ez a munka a mai napig a Tátrában.
„Sok fiatal van, akik szeretnék ezt a mesterséget művelni, de sajnos olyan a gazdasági helyzet, hogy néha olcsóbb a drága helikoptert igénybe venni. Ebben viszont nagy szerepet játszik a menedékház bérlője, aki munkát akar adni a fiataloknak, fenn akarja tartani ezt a mesterséget, nem mindent csak az anyagi oldaláról néz, meg akarja menteni ezt a fajt az emberiségnek” – jegyezte meg a rendező. Egyúttal emlékeztetett Peter Petrášnak, a Rainer kunyhó bérlőjének a szavaira: „A teherhordók a legkülönlegesebb faj, melyet a Tátrában a kihalás veszély fenyeget. Nem csak kiszolgálják a menedékházakat, de minden időjárási körülmények között naprakész információkkal rendelkeznek a völgyekről, az általuk is használt utak járhatóságáról, hiszen úgy ismerik ezeket a völgyeket, mint a tenyerüket. A menedékházban aztán természetesen kiszolgálnak minket a pultnál, összegyűjtik a maradékot és a hulladékot, és ők az elsők, ha menteni kell valakit. Nagyon fontos emberkéi ők a tátrai völgyeknek.”
Pavol Barabáš a tátrai teherhordók idősebb generációja négy tagjának történetét rögzítette, akik 1968-1969-ben érkeztek a Magas-Tátrába azzal a céllal, hogy keressenek egy helyet, ahol szabadon élhetnek. Ladislav Kulanga, Peter Petras, Ladislav Chudík és Viktor Beránek legendákká váltak a Tátrában. Mindannyian több, mint 66 évesek, és a mai napig aktívan dolgoznak hordkerettel a hátukon. Vajon miért lehet ebbe a mesterségbe beleszeretni? A filmben Viktor Beránek így magyarázza ezt: „Én a hegyek miatt jöttem ide. Nem csak a szépségük miatt, hanem főleg amiatt, mert úgy éreztem, itt szabad lehetek. Teljes életet élhetek itt, miközben azt csinálom, amit mindig is akartam. Ez a szabadság semmivel sem helyettesíthető. Semmivel”.

1 megjegyzés:

  1. Jó lenne látni ezt a filmet, főleg úgy, hogy értsem is. Magam is sokat gondolkodtam azon, hogy mi ennek az értelme, amikor azt láttam, hogy anno a Téry házat a 80-as években így építették újjá. Jött az ember télen, és vitt néhány téglát meg gerendát a hátán. Racionálisan biztos nem lehet megindokolni, de ettől még jó hogy van. Régen ez sok mászónak az életformája volt. Ha igaz, kilónként 1 koronát kaptak, ami akkor nagy pénz volt, mert lenn 1,20-1,50 volt a sör, 5 koronáért meg lehetett ebédelni, de a Hotel Slovanban, ami akkor a legmenőbb hely volt, sem volt 20 koronánál drágább étel. Ha felvitte a cuccot, kapott egy ágyat, másnap mehetett mászni, ha akart. A kondijával biztos nem volt gond. Ott éltek a hegyekben, volt legális munkájuk. Ezért is volt ez a generáció annyira jó. Ők nem kirándultak ide, hanem itt éltek.
    Bouquet Kálmán voltam

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...