Tizenhat nap, 3000 kilométer - egy fotó, amiért megéri

Tizenhat nap, 3000 kilométer - egy fotó, amiért megéri

Nagy Árpád
Nagy Árpád - https://spis.korzar.sme.sk
2024/04/15
Petr Horálek cseh asztrofotós 16 nap 3000 kilométert vezettem, hogy végre sikerüljön lencsevégre kapnia a Pons-Brooks üstököst.
Hirdetés

Petr Horálek cseh asztrofotós, az opavai Fizikai Intézet munkatársa újabb különleges fotóval hívta fel magára a figyelmet, amely egy üstököst örökít meg, ami éppen a Lomnici-csúcs (Lomnický štít) felett száguld el. „Több mint 16 nap, 3000 kilométert vezettem, és szinte mindig csak kudarcok. De kedden (március 19-én) végre sikerült lencsevégre kapni a Pons-Brooks üstököst a Lomnici-csúcs közelében, a csillagvizsgálóval együtt” – mesélte a fotó megszületésének előzményeit. 

Saját szemmel nem lehet így látni

A fotó teleobjektívvel készült Kakaslomnic (Veľká Lomnica) közelében, egy előre pontosan kiszámított helyről, a fotó elkészítéséhez szükséges fényt a hold ragyogó fénye adja. „Természetesen saját szemünkkel nem lehet így látni az üstököst, a kép 10x50-es fénytávcsövön keresztül érzékelhető látványnak felel meg” – magyarázza Horálek. 

Tizenhat nap, 3000 kilométer  Egy fotó, amiért megéri-1
A Pons-Brooks üstökös a Lomnici-csúcs fölött
Tizenhat nap, 3000 kilométer Egy fotó, amiért megéri-1
Forrás: Petr Horálek

Az 1950-es években legendás csillagászok (mint pl. Antonín Mrkos) dolgoztak a Lomnici-csúcson lévő csillagvizsgálóban, akik munkájuk során több üstököst is felfedeztek.
Forrás: https://spis.korzar.sme.sk; Fotó: Petr Horálek Facebook

Hirdetés
Hirdetés