2014. február 13., csütörtök

Csodáért nem kell messzire menni

Nem járok túl régóta a Tátrába. Amióta viszont igen, azóta minden alkalommal lenyűgöz. Nem tudom leírni azt a határtalan szabadságot és örömöt, amit akkor érzek, amikor meglátom az egymás mellett sorakozó végtelen hegycsúcsokat, és tudom, hogy fel fogok mászni rájuk. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor három napra ismét Szlovákiába látogattunk.
Azt hittem, nehéz lesz összehozni egy kisebb társaságot az ünnepek utáni időszakra, hogy túrázzunk egyet a hegyekben, de szerencsére tévedtem. Senki nem mondta vissza, sőt új útitársak is jelezték részvételi szándékukat, és a szállásadó hölgy is megtartotta a foglalást. Így aztán egy szürke szombat hajnalon útnak indultunk annak reményében, hogy a Tátrában – az előrejelzés ellenére – sütni fog a nap. És ha nem is sütött végig, azért alapvetően nagy szerencsénk volt az erre a térségre jellemző legendásan kiszámíthatatlan időjárással.

Az első napra az utazás miatt egy rövidebb, délutáni túrát terveztünk a négy órai sötétedésig, és Poprád felé menet útba ejtettük a Káposztafalvi-karszt területén elhelyezkedő Szlovák Paradicsomot
Az utak itt gyönyörű szurdokokban tekeregnek. Érdemes viszont tudni, hogy nem egyszerű túrára vállalkozik, aki eljön ide, hiszen ezen a hatalmas játszótéren a patakmederben és a sziklákon való haladást doronglétrák, pallók, vaslétrák, láncok és vashidak segítik. Vannak könnyebb, sima útvonalak is, de a nehezebbekre érdemes tapasztalt kísérővel, illetve lépésbiztosan és tériszony nélkül érkezni. Tapasztalatból mondhatom viszont, hogy ez utóbbit le lehet győzni – amikor például évekkel ezelőtt először jártam itt, eléggé meglepődtem, hogy hová pottyantam, aztán - egy kivétellel - csak felverekedtem magam minden létrán.

A téli viszonyokra való tekintettel a nem túl nehéz, de a némi kihívást mégis magában rejtő Suchá Belá kanyont (térkép az alján) választottuk. A már-már via-ferratára hasonlító terep ismeretében kicsit tartottam attól, hogy csúszós lesz az út, és a vaslétráknál vissza kell fordulnunk, de szerencsére a plusz 8 fokban az eszközök teljesen használhatónak bizonyultak.
Podlesok falu határából indulva hamarosan elértük a medret. Kis csapatunk vigyorgó fejjel gázolt a patakban, kacsázott a jégen (igen, több ilyen szakasz is volt), és kapaszkodott fel a vaslétrákon. A szurdok oldalán lezúgó fagyott vízesések viszont a meleg ellenére sem olvadtak fel, így utunkat végig gyönyörű látvány kísérte a „kalandpálya” tetejéig. A létrákon és hidakon való közlekedés pedig még azokat a társainkat is megfertőzte, akik az elején vonakodtak nekiindulni a mászásnak: eldőlt, hogy jövünk még ide.
Az autókat bőven sötétedés előtt elértük. A túra ideje körülbelül 3 és fél óra volt 409 méter szintemelkedéssel és körülbelül 9-10 kilométer megtételével. Mintegy fél óra utazás után pedig elégedetten foglaltuk el szállásunkat az Ótátrafüred melletti Nova Lesnában.

Forrás és fotó: http://www.origo.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...