A Bélai-Tátra számos barlangja közül
a már korábban bemutatott Bélai-cseppkőbarlang és az Alabástrom-barlang mellett
említést érdemel még az Alabástrom barlang mellett található Jégpince (Ľadová
jaskyňa). Mint neve is mutatja, ez az 1434 m tengerszint feletti magasságban
fekvő, kb. 50 m hosszúságú barlang az egyedüli a Bélai-Tátra barlangjai közül,
amelyben állandóan jeges képződmények találhatók. Dr. Róth Samu a Magyarországi
Kárpátegyesület 1882-es évkönyvében ezekkel a sorokkal mutatja be a barlangot
(részlet az írásból):
„Ha az Alabástrom-barlangot
elhagyva, visszatérünk azon úton, melyen jöttünk, a barlang mellett utunktól
balra egy meredek szirt látható. Ha a tisztáson, mely e szirttől keletre
elterül, fölfelé hágunk, balra egy nagyszerű üreget találunk, melynek tágas
háromszögalakú nyílása van. Ez a Jégpincze vagy Orgona bejárata. Ehhez felkapaszkodva
meglátjuk mindjárt az egész barlang belsejét. Az alap, mely nagyobbára meszes
földdel, itt-ott azonban szikladarabokkal is van fedve, gyorsan lebocsátkozik
úgy, hogy alig 30 m. hosszaságra 19 m. esés jött. A tető 15-17 m. magas, és az
egész barlang olyan tágas, hogy még a végén is napvilág mellett lehet dolgozni.
A Jégpincze ugyanazon irányban terül el, mint az Alabástrom-barlang, és
eredetileg sokkal nagyobb volt, most azonban a beszakadt tető teljesen elzárja
folytatását, mely valószínűleg összefüggött az Alabástrom-barlanggal. E
föltevés annál valószínűbb, mivel a magasabban fekvő Jégpincze valósággal az
Alabástrom-barlang felé ereszkedik le, és e két barlang – a légvonalt véve –
alig 200 lépésnyi távolságban van egymástól.
A Jégpincze 1879. aug. 4-én délutáni
6 órakor és aug. 5-én délelőtt 9 órakor a végén 4.1° C. hőmérséklettel bírt,
holott künn az első esetben 12° C. és a másikban 14° C.-t mutatott a hőmérő. E
hőmérséki viszonyok annyiban fontosak, amennyiben a barlang legmélyebb részében
jégtömegek találhatók, melyek után a barlang a „Jégpincze" nevet is kapta.
A másik név eredetét illetőleg kétféle magyarázat van: Kolbenheyer K., bielitzi
tanár, „Tátra-Führer”-jében az orgona-sípokra emlékeztető jégcsapoktól
származtatja azt, a mi vezetőnk pedig, egy zsdjári kerülő, valamint a velünk
járt munkások azon sivító hangokra vezetik vissza az elnevezést, melyek a
barlang mellett levő sziklába ütődő szél által okoztatnak. Mind a két
magyarázatnak egy jó adag képzelődésre van szüksége. Tisztelendő Weber Samu úr
szerint nem is e barlang neveztetik orgonának, hanem egy tovább éjszaknyugatnak
fekvő sziklacsoport.
A barlang éjszaki fala jégkéreggel
van borítva és ennek közelében különböző vastagságú stalagmitok és stalaktitok
voltak láthatók. Azonkívül még idomtalan jégdarabok is hevertek ott, erősen
mutatva az olvadás nyomát. Az összes jégmennyiség, mely ottlétünk alkalmával
még meg volt, 8-10 méter-mázsát tehetett ki. Valószínű, hogy a hidegebb évszak
beálltáig még jobban apadott vagy teljesen elenyészett. Nyári éjjeleken nem
képződik újonnan jég, mivel a hőmérséklet e tájon éjjel is még tűrhető. Télen
és korán tavaszszal nagyobb lehet a jégmennyiség és akkor változatosabbak is
lehetnek alakzatai, de nyáron és az ősz kezdetén mindinkább eltűnik a barlang
ezen dísze. A jég képződése és oly hosszú ideig való megmaradása ugyanazon
okokon alapszik, melyeket a szepes-váraljai jégbarlang tárgyalásánál
említettünk.”
