2013. november 7., csütörtök

Még nagyobb légtorna a szurdokok paradicsomában

Először 2009-ben jártunk a Szlovák Paradicsomban két nagyobbik fiammal, akik akkor 7 és 10 évesek voltak. Azóta többször, négy hosszú hétvégén is visszatértünk. A leglátványosabb 8-10 túraútvonal szinte mindegyikét bejártuk. Kezdetben a könnyebbeknek és rövidebbeknek vágtunk neki, a komolyabb utak közül az első a Nagy-Sólyom-szurdokba (Veľký Sokol) vezetett 2010 tavaszán. Szokás szerint a vernári Simon panzióból indultunk, és 35 kilométert autózva Píla (Fűrésztelep) falucska parkolójában tettük le a kocsit. A parkolóból bő két kilométer séta a patak menti dzsindzsásban a Sólyom-szurdok bejárata. Itt ráfordultunk balra a sárga jelzésű útra, ami felfelé, a szorosba vezet. A Veľký Sokol a Szlovák Paradicsom leghosszabb szurdoka: 289 szintklönbségű létrázás és 6 km kőről-kőre ugrándozás, doronghídon egyensúlyozás állt előttünk.
Ha május, akkor dől a víz. Ez az ókori szlovák bölcsek által a karsztba vésett felirat figyelmeztethetné a túrázókat a Nagy-Sólyom-szurdok bejáratánál, ha lettek volna persze az ókorban szlovák bölcsek. De nem voltak, ezért most csak egy kétnyelvű (szlovák-angol) tájékoztató tábla áll a bejáratnál.

Szerencsére nekünk nem az égből dőlt a víz, vagy legalábbis nem akkor, amikor éppen túráztunk, hanem a hegyek tetejéről. Ami a szurdokairól és vízeséseiről híres Szlovák Paradicsomban azt jelentette, hogy a zubogó patakban láb nem maradt szárazon, a sziklafal mellett fellétrázva pedig bármikor hideg zuhanyra lehetett számítani.
De egyelőre még csak a torkolatnál voltunk, ahol még a nyoma se látszott a vadul vágtázó hullámoknak, sőt a táj idilli volt. Az első vízesés nem is igazi vízesés volt: a mésztufás források ezer helyről, mohás kövek és lapuk közül felbugyogó buzgárjai inkább viccesen hatnak. Beljebb lábszárig érő patakvíz kövein ugrándoztunk, sokszor már-már feladva a továbbjutást a vízzel elöntött völgyben. Valahogy azért mindig megtaláltuk a továbbvezető utat.
A völgy egyre szűkült, a víz magasabb lett. A köveket felváltották a doronghidak, a kétoldalt lankás hegyoldalt pedig a meredek sziklafalak. Az úgynevezett Kő-kapunál (Kamenné vráta) a szurdok egy méter szűkre szorult össze, a harsogó patakvíz felett egy méterrel vezető vizes, fa doronglétrahidakon egyensúlyoztunk. Volt olyan foka a hidaknak, amin bokamagasság fölött hömpölygött át a víz, itt még a legvízállóbb bakancs is beázott.
Nemsokára beértünk az első zuhataghoz, a Kis-vízeséshez (Malý vodopád). Tréfás, hogy a Sólyom-szurdok 8,5 méteres Kis-vízesése 1,5 méterrel magasabb, mint a rá következő Nagy-vízesés. Az ellentmondást az oldhatja fel, hogy a mérték valószínűleg a vízhozamra vonatkozik. A kb. 60 fokban álló vaslétrákon előre dőlve, a jobboldalt lengő láncba kapaszkodva hágtunk fel. Hétéves fiam miatt eléggé aggódtam, mögötte haladtam szorosan arra az esetre, ha megcsúszna, de ő magabiztosabban mászott, mint több felnőtt (előző évről is megvolt már a tapasztalata). A lezúduló víz erejét mutatja, hogy úgy dobálta egybe alul az öles fatörzseket, mint a fogpiszkálókat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...