Először 2009-ben jártunk a Szlovák Paradicsomban két
nagyobbik fiammal, akik akkor 7 és 10 évesek voltak. Azóta többször, négy
hosszú hétvégén is visszatértünk. A leglátványosabb 8-10 túraútvonal szinte
mindegyikét bejártuk. Kezdetben a könnyebbeknek és rövidebbeknek vágtunk neki, a
komolyabb utak közül az első a Nagy-Sólyom-szurdokba (Veľký Sokol) vezetett
2010 tavaszán. Szokás szerint a vernári Simon panzióból indultunk, és 35
kilométert autózva Píla (Fűrésztelep) falucska parkolójában tettük le a kocsit.
A parkolóból bő két kilométer séta a patak menti dzsindzsásban a Sólyom-szurdok
bejárata. Itt ráfordultunk balra a sárga jelzésű útra, ami felfelé, a szorosba
vezet. A Veľký Sokol a Szlovák Paradicsom leghosszabb szurdoka: 289 szintklönbségű
létrázás és 6 km kőről-kőre ugrándozás, doronghídon egyensúlyozás állt
előttünk.
Ha május, akkor dől a víz. Ez az
ókori szlovák bölcsek által a karsztba vésett felirat figyelmeztethetné a
túrázókat a Nagy-Sólyom-szurdok bejáratánál, ha lettek volna persze az ókorban
szlovák bölcsek. De nem voltak, ezért most csak egy kétnyelvű (szlovák-angol)
tájékoztató tábla áll a bejáratnál.
Szerencsére nekünk nem az égből dőlt
a víz, vagy legalábbis nem akkor, amikor éppen túráztunk, hanem a hegyek
tetejéről. Ami a szurdokairól és vízeséseiről híres Szlovák Paradicsomban azt
jelentette, hogy a zubogó patakban láb nem maradt szárazon, a sziklafal mellett
fellétrázva pedig bármikor hideg zuhanyra lehetett számítani.
De egyelőre még csak a torkolatnál
voltunk, ahol még a nyoma se látszott a vadul vágtázó hullámoknak, sőt a táj
idilli volt. Az első vízesés nem is igazi vízesés volt: a mésztufás források
ezer helyről, mohás kövek és lapuk közül felbugyogó buzgárjai inkább viccesen
hatnak. Beljebb lábszárig érő patakvíz kövein ugrándoztunk, sokszor már-már
feladva a továbbjutást a vízzel elöntött völgyben. Valahogy azért mindig
megtaláltuk a továbbvezető utat.
A völgy egyre szűkült, a víz
magasabb lett. A köveket felváltották a doronghidak, a kétoldalt lankás
hegyoldalt pedig a meredek sziklafalak. Az úgynevezett Kő-kapunál (Kamenné
vráta) a szurdok egy méter szűkre szorult össze, a harsogó patakvíz felett egy
méterrel vezető vizes, fa doronglétrahidakon egyensúlyoztunk. Volt olyan foka a
hidaknak, amin bokamagasság fölött hömpölygött át a víz, itt még a legvízállóbb
bakancs is beázott.
Nemsokára beértünk az első
zuhataghoz, a Kis-vízeséshez (Malý vodopád). Tréfás, hogy a Sólyom-szurdok 8,5
méteres Kis-vízesése 1,5 méterrel magasabb, mint a rá következő Nagy-vízesés.
Az ellentmondást az oldhatja fel, hogy a mérték valószínűleg a vízhozamra
vonatkozik. A kb. 60 fokban álló vaslétrákon előre dőlve, a jobboldalt lengő
láncba kapaszkodva hágtunk fel. Hétéves fiam miatt eléggé aggódtam, mögötte
haladtam szorosan arra az esetre, ha megcsúszna, de ő magabiztosabban mászott,
mint több felnőtt (előző évről is megvolt már a tapasztalata). A lezúduló víz
erejét mutatja, hogy úgy dobálta egybe alul az öles fatörzseket, mint a
fogpiszkálókat.