A Szlovák Paradicsom befagyott
folyói kitűnő lehetőséget kínálnak a korcsolyázás szerelmeseinek. A Hernád
folyón kialakult megfelelő vastagságú jégréteg lehetővé teszi a nemzeti park látogatóinak,
hogy rendhagyó, az egészségre is jótékony hatással lévő módon járják be a Hernád-áttörést.
A Szlovák Paradicsomban immár több éve nem fordult elő, hogy befagyott volna a
Hernád. A folyó felszínén vezető mintegy 12 km hosszú túra során a
gyalogtúrázók, a korcsolyázók és a síelők közvetlenül a folyómederben, adrenalin-növelő
körülmények között tehetik meg az utat.
„Ez egy olyan kaland,
amelyet soha nem lehet elfelejteni. Tulajdonképpen a folyó felszínén
csúszhatunk” – mondta el egy 14 éves iglói lány, aki 13 éves társával együtt már
eddig is sikeresen képviselte klubját és hazáját is a nemzetközi rövidpályás
gyorskorcsolya versenyeken. A sportágra jellemző hosszú korcsolyával edző
lányok a Létánfalvi-malom közelében pazar körülmények között tarthatták meg szabadtéri
edzésüket.
„Kitűnő túra volt, kb.
egy órát korcsolyáztam, és egyszer sem kellett levenni a korcsolyámat” – mondta
el Ján Kostka, egy liptószentmiklósi hegyimentő, aki a kutyájával együtt járta
végig az áttörést. „Mostanában ritkábban fagy be a Hernád, mivel ehhez hosszabb
időn át tartó kemény fagyok kellenek. Ezúttal azonban kevesebb fagyos nap is
elég volt, mivel jelenleg elég alacsony a folyó vízszintje” – mondta Tomáš
Dražil, a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park igazgatója.
Elmondása szerint
azonban a látogatók már nem sokáig élvezhetik ezt a természeti látványosságot,
mivel a meteorológusok felmelegedést jósolnak. „Ez valódi csemege a természeti
különlegességek szerelmeseinek, amely azonban viszonylag rövid ideig élvezhető.
Ellenkező esetben akár versenyeket is rendezhetnének a folyón, most azonban a korcsolyázók
valószínűleg az utolsó esélyüket használják ki” – tette hozzá az igazgató azzal,
hogy miután a víz elkezd folyni a jég alatt, ne kísértsük a sorsot, mert a
beszakadás és az elázás szinte elkerülhetetlen.
A befagyott Hernádon
történő séta a legmagasabb, 5. szintű védettséget élvező területen a folyó
mentén haladó turistaúttal párhuzamosan vezet. Amikor a folyó teljesen befagy,
a Hernád torkolatától Csingóig kb. 12 km-es túrával kell számolni.
Forrás és fotó: https://www.cas.sk