![]() |
Fotó: Négyesi Miklós |
Egy korábbi bejegyzésben megismerkedtünk a felhő fogalmával,
valamint a felhők csoportosításának, osztályozásának legfőbb szempontjaival.
Most már tudjuk, hogy a felhőket magasságuk szerint négy fő csoportba
oszthatjuk. Ezek a magas szintű felhők (mérsékelt égövi magasságuk 5-13 km), a
közepes szintű felhők (2-7 km), az alacsony szintű felhők (a talajfelszín és 2
km között), valamint a függőleges felépítésű felhők. Utóbbiak alapja átlagosan
500 méter, teteje pedig átlagosan 8000 méterig ér fel. Ezeket nevezzük
zivatarfelhőknek. Nézzük most részletesebben a különböző szintű felhők
legjellemzőbb tulajdonságait.
Magas szintű felhők
A mérsékelt égövön 5-13 km magasságban keletkező magas
szintű felhőknek három csoportja ismert, ezek a cirrus (pehelyfelhő), a
pehelyfelhő és a rétegfelhő kombinációjából keletkező cirrostratus
(fátyolfelhő), valamint a pehelyfelhő és a gomolyfelhő keveredéséből kialakuló
cirrocumulus (bárányfelhő). Közös jellemzőjük, hogy fehér, rostos, fonalas
szerkezetűek, jégkristályokból állnak, a napsugarakat átengedik. Általában 6000
méter fölött alakulnak ki, csapadék nem hull belőlük.
Cirrus (nemzetközi jelölése Ci, pehelyfelhő)
Fonalas szerkezetű, széttagolt fehér, finom rostokból, fehér
vagy túlnyomóan fehér foltokból álló, esetleg keskeny szalagokra, madártollra
emlékeztető felhő. A felhők rostos, vagy selymes, ezüstös fényűek is lehetnek.
Jégkristályokból áll és a közepes földrajzi szélességeken 5 - 13 km magasságban
képződik. Árnyékot, csapadékot nem ad.
Cirrostratus (nemzetközi jelölése Cs, fátyolfelhő)
Igen vékony rétegű áttetsző, fehéres felhőfátyol, tisztán
jégkristályokból áll, gyakran halo-jelenséget okoz, csapadékot nem ad. Szerkezete
rostos, fonalas vagy sima, részben vagy egészben eltakarhatja az eget.
Cirrocumulus (nemzetközi jelölése Cc, bárányfelhő)
Fehér folt, felhőlepel, vagy réteg alakjában megjelenő
önárnyék nélküli, magas szintű felhő, amely egymástól elkülönült vagy
egybeolvadó fodorszerű, apró gomolyokból áll, melyek többé-kevésbé szabályos,
hullámos elrendeződést vesznek fel. Tisztán jégkristályokból áll, csapadékot
nem ad.
Közepes szintű
felhők
A mérsékelt égövön 2-7 km magasságban keletkező közepes
szintű felhőket kér fő csoportra szokták osztani, ezek az altocumulus
(párnafelhő) valamint az altosrtatus (lepelfelhő).
Altocumulus (nemzetközi jelölése Ac, párnafelhő)
Az altocumulus középmagas gomolyfelhő, amely apró
gomolyokból áll. Fehér, szürke vagy fehéres árnyalatú felhőtakaró, felhőréteg
általában önárnyékkal. Elemei lehetnek lemezek, gömbölyded párnák,
hengerecskék. Ezek egy része lehet rostos vagy szilárd, amelyek
összeolvadhatnak vagy elkülönülhetnek egymástól. Csapadékot nem ad.
Altosrtatus (nemzetközi jelölése As, lepelfelhő)
Az altostratus középmagas
rétegfelhő, egyenletesen szürke, zárt felhőtakaró. Szürkés, kékes
felhőlepel vagy csíkos, rostos, sima réteg. Részben és egészen is elboríthatja
az eget. Egyes részein elég sűrű ahhoz, hogy a Napot úgy elhomályosítsa, mintha
homályos üvegen át néznénk. Vegyes halmazállapotú felhő, amely esőcseppeket és
hópelyheket is tartalmaz. Csak kisebb csapadék hullhat belőle
Alacsony szintű
felhők
Az alacsony szintű felhők a mérsékelt égövön a talajfelszín
és 2 km között alakulnak ki. Ezeket három fő csoportra lehet osztani, ezek a
stratus (rétegfelhő), a cumulus (gomolyfelhő), valamint a kettő kombinációjából
létrejött startocumulus (gomolyos rétegfelhő).
Stratus (nemzetközi jelölése St, rétegfelhő)
Magasban képződött ködhöz hasonlít, gyakran a talajról
felemelkedő ködből alakul ki. Általában szürkés színű, zárt takaró, eléggé
egyenletes felhőalappal. Ha a Nap átsüt rajta, akkor a felhő körvonalai is felismerhetőek.
Többnyire kisebb csapadék, szitálás, szitáló eső, fagyott eső vagy szemcsés hó
alakulhat ki belőle.
Cumulus (nemzetközi jelölése Cu, gomolyfelhő)
Különálló, általában sűrű, éles körvonalú felhőkből áll.
Alul sík, felül kupola (karfiol), torony alakúak, fodrosan felboltozódó, felső
részük ragyogóan fehér, míg alapjuk viszonylag sötét és vízszintes. Néha
tépettek lehetnek, főleg nyáron gyakori, zápor, hózápor alakulhat ki belőle.
Stratocumulus (nemzetközi jelölése Sc, gomolyos
rétegfelhő)
Szürke vagy fehéres árnyalatú, lapos gomolyokból összeálló
felhőtakaró, amely majdnem mindig meglehetősen sötét rétegből áll. Általában
nem teljesen zárt, mozaikszerűen összetett elemekből, párnákból vagy hengerekből
áll, amelyek nem rostosak, elkülönülhetnek egymástól vagy egymásba olvadhatnak.
Csapadékot nem ad.
Függőleges
felépítésű felhők
Ezek alapja átlagosan 500 méter, teteje pedig átlagosan 8000
méterig ér fel. Ezeket nevezzük zivatarfelhőknek. Ezeket a felhőket két nagy
csoportba oszthatjuk, ezek pedig a nimbostratus (esőrétegfelhő) és a
cumulonimbus (zivatarfelhő). Általánosságban elmondható, hogy amennyiben a
felhő csapadékot is eredményez, akkor neve a nimbus szót is tartalmazza.
Nimbostratus (nemzetközi jelölése Ns, esőrétegfelhő)
Alacsonyan képződött, egyenletesen sötétszürke, gyakran igen
sötét, vastag felhőréteg, az országos esőt adó melegfront jellemző felhőzete. Folyamatosan
hulló, akár több napos esőzéseket hoz, a szürke, szomorkás idő jellegzetessége.
Csendes eső, télen havazás alakul ki belőle, a csapadék a legtöbb esetben eléri
a talajt, rendszerint tartós, folytonos esőzés vagy havazás formájában. A nimbostratus
réteg olyan vastag, hogy teljesen eltüntetheti a Napot. A felhőréteg alatt
gyakran jelennek meg alacsony, tépett foszlányok, amelyek beleolvadhatnak a nimbostratusba,
de el is különülhetnek tőle.
Cumulonimbus (nemzetközi jelölése Cb, zivatarfelhő)
A gomolyfelhőknél nagyobb és sötétebb, vastag, sűrű felhő, tetemes
függőleges kiterjedéssel. Alakja oldalról hegységre vagy toronyra emlékeztet. Alsó
része egyenetlen, felső részein sima, rostos vagy barázdált képződmények
figyelhetők meg, csúcsa majdnem mindig sík, lapított. Leggyakrabban üllő alakú
változata, gyakran viszont hatalmas tollpehelyre emlékeztető formában fordul
elő. A felhő rendszerint igen sötét alakja alatt gyakran figyelhetők meg
alacsony tépett felhők, amelyek beleolvadhatnak a felhőalapba. Forró nyári
napokon vagy hidegfrontok betörésekor képződik, erőteljes, felfelé irányuló
légmozgással. Vízcseppekből, illetve felső részén általában jégkristályokból
áll. Tartalmazhat esőcseppeket, hópelyheket, fagyott esőcseppeket és
jégdarabokat. A felhőalapból sokszor jól megfigyelhető csapadékszálak (virga)
ereszkednek alá. Csapadéka mindig heves, zápor, zivatar, felhőszakadás, jégeső
fordulhat elő belőle. Kialakulását rendszerint mennydörgés és villámlás kíséri.