138 medve él a Tátrában, közülük a legismertebb Iwo Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2016/02/02
Hirdetés
Medve a Sziléziai háznál. Fotó: Scheirich László
Ahogy Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója elmondta, a medvék nem alszanak valódi téli álmot, télen is rendszeresen felébrednek, és akár vándorolnak is. „Ez leginkább januárban vagy februárban fordul elő, amikor hirtelen felmelegedés érkezik a Tátrába. A medvék ilyenkor átmenetileg aktívabbá válnak, majd ismét visszamennek aludni, néhány medve azonban ébren marad. Márciusban és áprilisban aztán a hímek már egyre többet kint tartózkodnak” – mondta Majko. Elmondása szerint ezt a viselkedést a hótakaró vastagsága, a téli időjárás és a téli fagyok keménysége befolyásolja. A szlovák természetvédők lengyel kollégáikkal, valamint az afrikai Tanzánia nemzeti parkjai szakembereivel együttműködve néhány éve műholdas nyakörvekkel figyelik egyes medvék mozgását, életét. Az így nyert adatoknak köszönhetően a szakemberek szerint a Tátra szlovák és lengyel oldalán jelenleg 138 medve él.

 

„Az állatok nem ismerik a határokat, a medvék hatalmas területen élnek, az élelem, valamint a párzási időszakban a lehetséges jelöltek felkutatása céljából hatalmas távolságokat tesznek meg. Elsősorban a túlélési és a szaporodási ösztön hajtja őket” – tette hozzá a szakember. A nyilvánosság előtt talán a legismertebb tátrai medve Iwo, aki a Lengyel-Tátrában lett ellátva műholdas nyomkövető gallérral. A nyomkövető felhelyezése idején életkorát 4,5 évre becsülték, akkori súlya 80 kg volt. „Iwot 2014 májusában látták el nyomkövetővel, és a legújabb eredményeket összegezve azt állapíthattuk meg, hogy a nyakörv 2015 novemberében még működőképes volt. A közel két naptári évben ez a medve olyan hatalmas területeket járt be, hogy a számszerű távolsági adatokat nézve Iwo az általa bejárt távval joggal pályázhat a rekordok könyvébe” – mondta Majko, és hozzátette, hogy ennek a példánynak a territóriuma a Szlovák Köztársaság felével egyenlő nagyságú területet tesz ki.

 

 
A megfigyelt időszakban Iwo négy ország, így Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Ukrajna területén fordult meg. Vándorlása során kizárólag Szlovákiában közel 100 vadászterületet érintett. „2015-ben, miután felébredt a téli álomból, április végéig leginkább Szlovákiában tartózkodott. Április végétől szeptember végéig viszont jelentős tér- és időbeli aktivitást figyeltek meg nála, ezen időszak alatt minden egyes újabb felbukkanása újabb információval szolgált arról, hogy vándorlása során milyen nagy távolságokat győzött le” – mondta az igazgató. Kevesebb, mint egy hét alatt a Tátrából dél felé indulva elérte Magyarország északi részét. Miután átlépte a magyar határt, kb. egy hetet töltött Aggtelek környékén, amely Miskolctól 30 km-re északra található. A következő nyolc napban Szlováki délkeleti részén keresztül az északkeleti országrészig vándorolva elérte a három ország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna határán fekvő Besszádokat (Bieščady, Bieszczady). Itt kicsivel több, mint két hetet töltött, ezután további egy hétig Ukrajnában, Szinevér térségében vándorolt, ahonnan az ukrán-román határ csak 10 km-re található. Az Ukrajnában található Szinevéri Nemzeti Parkban szinte minden nyáron megfordul. Az ősz elején, szeptemberben aztán szinte az odafelé vezető úttal megegyező útvonalon tért vissza a Besszádokba.
Az, hogy Iwo 2015-ben a Kárpátok ívén a Nyugati-Kárpátoktól egészen a Keleti-Kárpátokig, majd onnan vissza vándorolt, megerősíti azt a jelentős feltételezést, hogy a Szlováki északi részén élő medvék valamilyen módon kommunikálnak a Románia északi részén élő medvékkel. Szavai szerint a nagyragadozókra vonatkozóan ezt egészen a közelmúltig sok európai szakértő szigorúan elutasította.
Filip
Az ugyancsak nyomkövetővel ellátott medvék közé tartozik Filip és Eryk. Filipet, a középkorú hímet 2014 tavaszán fogták be a Lengyel-Tátrában, súlya akkor 210 kg volt. Áprilistól novemberig, nyolc hónap alatt ez a medve viszonylag nagy, 780 négyzetkilométernyi területen mozgott Szlovákiában és Lengyelországban, eközben csak Szlovákiában 16 vadászterületen fordult meg. „Vándorlása során keresztezett több forgalmas közutat, vasutat, átúszott az Árva folyón, és hosszabb időt töltött hatalmas mezőgazdasági területeken” – mondta Majko. Árvából Liptóba vándorolt, majd 2014 novemberében visszatért a Tátra lengyel részébe. A nyomkövető gallérja 2015 tavaszán még megbízhatóan működött, később azonban végleg megszakadt vele a kapcsolat. A természetvédők szerint azonban Filip még ma is él és jól van, utoljára tavaly októberben fotócsapdával sikerült őt rögzíteni Oravice közelében.
A jóval idősebb, 147 kg súlyú Eryket szintén a Tátra lengyel oldalán fogták be, életkorát akkor 24-27 év közöttire becsülték. „A telemetriás nyomkövető gallér adatai szerint Eryk 2014 áprilisától 2015 áprilisáig Lengyelország és Szlovákia területén mintegy 460 négyzetkilométer nagyságú területen mozgott. Az ő megfigyelése azonban a Kapor-völgy szájánál, Podbanszkó közelében idő előtt véget ért, mivel valószínűleg egy másik medvével történő összecsapás következtében elhagyta a nyomkövető gallért.
2015. június elején aztán egy lengyel hegyi vezető jelezte, hogy egy élettelen medve fekszik a Lengyel-Jávor-völgyben, a turistaúttól nem messze. A későbbi boncolás után aztán sokkoló információ látott napvilágot, a medve nyaki gerincében ugyanis egy sörétes fegyverrel okozott lövés nyomait találták. „A paradoxon az, hogy ez a sérülés láthatóan nem volt friss” – tette hozzá Majko. A DNS elemzés viszont azt is megerősítette, hogy Eryk volt a legidősebb, vadon élő dokumentált medve Lengyelország és Szlovákia területén.

 

Forrás: https://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: spravatanap.sk

 

Hirdetés
Hirdetés