Műanyagra cserélik a tátrai emléktáblákat Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/05/14
Hirdetés
Az utóbbi időszakban a színesfém tolvajok által egyre nagyobb számban ellopott emléktáblákat felületkezelt műanyag táblákra cserélik a Magas-Tátrában, melyek külsőleg hasonlítanak a réztáblákra, de a tolvajok számára értéktelennek számítanak. Ezzel az intézkedéssel próbálják meg elejét venni a történelmi eseményekről, a tátrai települések, a hegység életében jelentős szerepet betöltő személyekről megemlékező emléktáblák mind nagyobb számú ellopásának. Ennek jegyében 2013 őszén Tátraszéplakon ismét felavatták a település visszatérő vendégei közé tartozó Jiří Wolker cseh költő emléktábláját, melyet eredetileg 1949-ben állítottak fel. A városi rendőrség vezetője, Miroslav Kolodzej elmondta, hogy az ellopott emléktáblák elsősorban eszmei értéket képviselnek, anyagi értékük csak a színesfém tolvajok szemében van. Az ismételten felavatott emléktábla már felületkezelt műanyagból készült.

Nem minden esetben sikerült azonban a tolvajoknak végrehajtani tettüket. A sikeresen megmentett emléktáblák közé tartozik a II. Erzsébet brit uralkodó és férje, Fülöp herceg tátrai látogatásának emléket állító emléktábla, amely néhány hónappal ezelőtt tűnt el a Tarajkáról. A tolvajok ezt a táblát is megpróbálták ellopni, a városi rendőrség emberei azonban gyorsabbak voltak náluk, és leszerelték azt, még mielőtt ellopták volna.
Kezdetben csak a település távolabbi, félreeső pontjain (pl. a Három-forrásnál vagy Podbanszkón) felállított, sárgarézből készült emléktáblák tűntek el. A közelmúltban azonban már a település sűrűbben lakott részein (pl. Ótátrafüred és Tátraszéplak) is garázdálkodtak a tolvajok. A rendőrség vezetője szerint különösen érdekes a Három-forrásnál egykor volt emléktábla, amelyet két alkalommal is elloptak. Az első esetben egy színesfém-telep tulajdonosa kereste meg Tátraváros önkormányzatát Nyugat-Szlovákiából, ahová mint fémhulladékot bevitték az emléktáblát. „Elmentünk az emléktábláért, visszaállítottuk az eredeti helyére, és most másodszor is ellopták” – mondta Kolodzej. Véleménye szerint az ellopott tábla anyagi értéke néhány száz €, művészeti és történelmi értékük azonban felbecsülhetetlen.
Mivel az emléktáblák ellopása egyre gyakoribb, a város vezetése úgy döntött, hogy más, a tolvajok számára értéktelen anyagból készült táblákkal helyettesítik az eredeti emléktáblákat. „Különböző anyagokat vizsgáltunk. Az alapvető kritérium az volt, hogy ne legyen vonzó a tolvajok számára” – mondta az önkormányzat egyik illetékese. Az ajánlatok közül végül is egy olyan felületkezelt műanyagot választottak, amely nagyon hasonlít a rézre. „Megpróbáltunk olyan típusú díszítéssel és felirattal ellátott táblákat gyártatni, amelyeket azokban az időkben használtak, amikor az eredeti táblák készültek. Ezek azonban nem pontos másolatai az eredeti tábláknak” – mondta az illetékes. Ezeknek a műagyag tábláknak az ára néhány száz euro, ha a város ez eredeti anyagból szerette volna újragyártatni az emléktáblákat, az több ezer, vagy akár tízezer euroba került volna. A város azt tervezi, hogy a közeljövőben valamennyi olyan emléktáblát lecserélnek, amelyek a színesfém tolvajok számára értéket jelentenek. A nyilvántartások szerint Tátravárosban összesen 16 emléktábláról van szó, ezek többsége a világháború hőseinek állít emléket. Más emléktáblák különböző személyekre és eseményekre emlékeztetnek, akik vagy amelyek jelentős szerepet töltöttek be a Magas-Tátra történelmében. A táblák őrzése azonban a városi rendőrség vezetője szerint továbbra sem megoldható. „Ez egy nagy probléma, a táblák többsége nyitott területen van elhelyezve, ráadásul olyan helyeken, amelyet az önkormányzati rendőrség kamerái sem látnak” – fejezte be Kolodzej.

Forrás és fotó: http://poprad.korzar.sme.sk
Hirdetés
Hirdetés