2014. április 3., csütörtök

Új igazgató a Tátrai Nemzeti Park élén

Nyugdíjba vonult Paweł Skawiński, a Lengyelországban működő Tátrai Nemzeti Park (TPN) igazgatója, aki 2001 októberétől irányította a nemzeti park munkáját. Az 1947-ben született igazgató a TPN mint intézmény társadalmi megítélésének megváltozását, a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch) közlekedő felvonó modernizációját, valamint az uniós források megfelelő felhasználását tartja igazgatói munkája legnagyobb sikerének. Fontosnak tartja, hogy a Tátrai Nemzeti Parkban a megváltozott társadalmi környezetben is sikerült fenntartani a természetvédelem eddig elért eredményeit. Skawiński hangsúlyozta, hogy irányítása alatt a park dolgozóit egyre pozitívabban értékelte a közvélemény.

A nemzeti park dolgozóira korábban úgy tekintettek, mint a rendőrre, aki üldözi a turistákat, mára azonban ez a vélekedés megváltozott. Ma a park egyenruhájában munkájukat végzőkre természetvédőként tekintenek, akik különféle érdekességekkel szolgálnak a Tátráról, és elmondják a látogatóknak, miért kell védeni a természetet.

Pawel Skawiński nyugdíjba vonul - YouTube

Az igazgatói székből távozó, nyugdíjas éveit április 1-én megkezdő Dr. Paweł Skawiński 67 éves, 1970-től dolgozik a természetvédelemben. Lengyelország környezetvédelmi minisztere a nyugdíjba vonuló igazgató helyére 2014. április 1-i hatállyal Szymon Ziobrowskit, a nemzeti park eddig osztályvezetőjét nevezte ki a Tátrai Nemzeti Park új igazgatójává. Az új igazgató hivatalos beiktatására, illetve a nyugdíjba vonuló igazgató búcsúztatására március 28-án, pénteken került sor. A környezetvédelmi miniszter jelenlétében megtartott beiktatási ünnepségen megköszönték a leköszönő igazgatónak a természetvédelem területén elvégzett sok éves munkáját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...