Menedékházak egykor és ma

A Majláth-menedékház a Poprádi-tónál

A Magas-Tátra mai viszonyaihoz, a róla alkotott képhez ma már szervesen hozzá tartoznak a magashegyi menedékházak. Ezek eredetét és történelmét szeretném bemutatni a következő sorokkal. A menedékházak hosszú, gyakran gyötrelmes fejlődési folyamaton mentek keresztül, amíg elérték mai állapotukat. Jelenleg elsősorban turisztikai és üdülési célokat szolgálnak, és többé-kevésbé turisztikai látnivalóvá váltak. Ma már el sem tudjuk képzelni a menedékházakat gondnok és kiszolgáló személyzet nélkül, akik lehetővé teszik számunkra, hogy túra előtt igyunk egy csésze forró teát, vagy valami erőset, túra után pedig valami frissítőt. Egyes házak idővel annyira megnőttek, hogy ma már hegyi szállóknak nevezzük őket. Nézzük, hogyan jutottunk el idáig.

A mai menedékházak elődei természetes anyagokból épült egyszerű hajlékok voltak, melyet arra használtak, hogy egy hosszú túra során megvédje a turistákat az időjárás viszontagságaitól, valamint legyen hol eltölteni az éjszakát. Az ilyen menedékhelyek történelme egészen a kőkorszakig visszanyúlik. Az ősi települések lakói elindultak összegyűjteni a Tátra kincseit, gyűjtötték a bogyókat és üldözték a vadállatokat. A következő időszakban az emberek már különböző menedékeket is kialakítottak a hegyek lábainál, ezek idővel egyre tartósabbak és tökéletesebbek lettek. Számuk egyre nőtt, majd végül létrejöttek az első településformák. A bronzkori embernek a hegyek iránti fokozottabb érdeklődése a területen vélt ásványi kincseknek, elsősorban a vasércbányászatnak köszönhető. Később a hatalmi harcok és az életüket fenyegető hadjáratok miatt indultak a hegyvidék sűrű erdőibe az emberek. A Tátraalja népe a középkori katonai támadások idején gyakran talált menedéket a tátrai völgyekben. Később a Tátra egy része mezőgazdasági területté változott, a pásztorok a természet által alkotott ideális menedékhelyekre, hatalmas sziklák védelmet nyújtó menedékébe húzódtak, ha hirtelen rosszra fordult az idő. Később a helyiek is ezt használták első kirándulásaik során, az erdőkben dolgozó favágók pedig fenyőrönkből és fenyőháncsból kunyhókat építettek. Több ilyen kunyhót és épületet lehetne megnevezni, sok ilyen volt, de most inkább nézzük, hogyan alakultak ki a menedékházak. Az első, tervezett menhelyek elsősorban erdei tisztásokon épültek fel, majd később ezek lettek az alapjai számos tátrai településnek. A legrégebbi dokumentált épület a Csáky-lak volt, amelyet a Nagyszalóki-csúcs alatt savanyúvíz-forrás közelében építtetett gróf Csáky István földbirtokos 1793-ban. A házikó hamarosan népszerű kiindulópontja lett a környező vidékekre tett kirándulásoknak. A nyilvánvaló siker után a földbirtokos elrendelte, hogy építsenek a közelben hasonló épületeket, amelyek aztán később Tátrafüred, a mai Ótátrafüred alapját képezték. Több más tátrai település is ilyen „lak”-nak nevezett épületnek köszönheti kialakulását, Matlárháza pl. Loisch Mátyás vadászházának (1863), Tátraszéplak pedig a Weszter-laknak (1870 k.), és így tovább.

A Hunfalvy-menedékház a Felkai-völgyben

Az első két épület, amely teljes történelme során kimondottan turisztikai célokat szolgált, és nem lett belőle település, a Kriván-réten álló „fészer” volt 1806-ban, valamint a Halastónál egy faház 1823-ban. Mindkét épület a várható látogatók kiszolgálása céljából jött létre. Az első, kimondottan a turisták számára épített menedékház a Magas-Tátrában egy kis kétszobás, vendéglős nélküli kunyhó volt, melyet a Magas-Tátra lengyel oldalán, a már akkoriban is népszerű Halastó partján építtetett a zakopanei földbirtokos, Homolács Eduárd 1836-ban. A Tátra szlovák oldalán a Nagy-Tarpataki-völgy torkolatánál, a Rainer-réten 1863-ban egy kőből készült menedékházat kezdtek építeni, amely Rainer János Györgynek, Tátrafüred akkori bérlőjének köszönheti létrejöttét. Írásos dokumentumok nem támasztják alá, hogy pontosan mikor nyitották meg a nyilvánosság előtt, de legkésőbb 1865-ben már biztosan használták.

1873-ban megalakult az első turistaszervezet, a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE), amely a hegyvidéki területek turisztikai célú fejlesztését, utak és menedékházak építését tartotta fő feladatának, mely cél érdekében anyagi áldozatokat is hajlandó volt vállalni. Terveit nagyrészt konkrét cél érdekében meghirdetett gyűjtésekből és felajánlásokból valósította meg. A XIX. század 70-es éveiben a menedékházakat vendéglős nélküli menházként tervezték megvalósítani. Ezeknek a menházaknak a kulcsát a hozzá legközelebb eső települések szállóiban, vagy pedig Késmárkon lehetett átvenni, ahol az MKE tisztségviselői éltek. Kezdetben ezek használatáért nem kellett fizetni, a kirándulók önkéntes adományokkal járulhattak hozzá a további menedékházak építéséhez. Bár az első menházakban nem voltak vendéglősök, a turista szezonban általában a hegyi vezetők gondozták a házakat.

A XIX. század végén virágzott a Tátrában a menedékházak építésének divatja, de a menedékházak megfelelő helyének kiválasztásához szükséges tapasztalat hiánya miatt ezeket a kezdetleges menházakat sokszor lavina rongálta meg vagy pusztította el. A menházak fenntartóinak ebben az időszakban versenyképes ellenfelet jelentettek a pásztorok, akik kereset kiegészítés céljából éjszakai szállást kínáltak az arra járó turistáknak saját szállásukon. A pásztorok többször szándékosan kárt okoztak a menházak épületében, berendezésében, bizonyos esetekben pedig (ismeretlen okokból) fel is gyújtották azokat.

A József-menedékház a Csorbai-tónál

Mindezek azonban nem voltak olyan nagy hatással a menedékházak elterjedésére nézve, mint amilyennek első látásra tűnhet. A Magyarországi Kárpátegyesületnek, a Csehszlovák Turisták Klubjának, a Szlovák Turisták és Síelők Klubjának, és esetenként a Magyar Turista Egyesületnek és a késmárki Karpathenvereinnek köszönhetően a magántulajdonosokkal együtt eben az időszakban a hangulatos tátrai menedékházak sűrű hálózatát sikerült felépíteni. Ekkor összességében 28 menház állt a Magas-Tátra szlovák oldalán, több mint kétszer annyi, mint napjainkban. De a helyzetet nem mindig lehetett ideálisnak nevezni, hiszen olyan helyeken is menházak épültek, ahol ma már hiába is keresnénk őket. Ezek főleg környezetvédelmi vagy kommunális okokból tűntek el. A tátrai menedékházak 1895-ben 120 főnek kínáltak éjszakai szállást, majd néhány évtized múlva elérték kapacitásuk csúcspontját. 1934-ben volt a legsűrűbb a tátrai menedékházak hálózata, ekkor 480 ágy állt a turisták rendelkezésére.

A II. világháborút követően a menházakat fokozatosan államosították, a bérlők különféle állami intézmények alkalmazottaivá váltak. A menedékházakat 1998 után privatizálták, vagy pedig kárpótlás keretében visszaadták egykori tulajdonosaiknak. 1991-ben a Szlovák Síelők és Turisták Klubjának jogutód szervezetei (Szlovák Turisták Klubja 66 %-os tulajdonrésszel, JAMES 25 %-os tulajdonrésszel, Szlovák Sí Szövetség 9 %-os tulajdonrésszel) vehették át a Hunfalvy-völgyi menedékház, a Hosszú-tavi menedékház, a Téry-menedékház és a Zöld-tavi menedékház, valamint a Zamkovszky-menedékház kezelését. A Zamkovszky-menedékházat a kárpótlási törvény alapján 1993-ban aztán visszaszolgáltatták Zamkovszky István örököseinek, a további menedékházak sorsa viszont nem ilyen egyszerű.

Napjainkban a korábbi 28 menházból csak 12 maradt, beleérte a hegyi szállókat is, melyekben összesen közel 600 ágy áll a turisták rendelkezésére. Ebben a cikkben tudatosan nem emelünk ki egyetlen menedékházat sem, mert némelyiknek annyira érdekes a sorsa, hogy megérdemelnek egy külön cikket.

Egy dolog mindenesetre közös a tátrai menedékházakban. Ez pedig a különböző körülmények között kialakult, változatos megjelenésű, felhasználású és elnevezésű házak sokszínűsége. Néhány házat áthelyeztek, mások folyamatosan szembesülnek a szélsőséges időjárási körülményekkel és a természeti elemekkel. Nem mindegyik tudott a mai napig fennmaradni.

A történet folytatódik…

Forrás: http://www.infoglobe.sk; http://www.infoglobe.sk, Fotók: hu.wikipedia.com; commons.wikimedia.org