„Ez egy hatalmas biztonsági kockázat” – mondja Štefan Bačkor hegyi teherhordó azokról az új teherhordókról, akiket a menedékház új gondnoka a Bazoš apróhirdetési portálon keresztül keresett. A 2015 méter magasságban fekvő menedékházhoz vezető úton a legnagyobb veszélyt a gyakori lavinák jelentik a Nagy-kaptató (Veľký hang) térségében. A múltban egy ilyen lavinában veszítette életét Juraj Petranský teherhordó.
Bačkor szerint Szlovákiában körülbelül 60 aktív, tapasztalt teherhordó dolgozik. Szinte mindannyian bojkottálják a Téry menedékházat, miután a pályázatot Tomáš Hvizdák nyerte meg, aki a többségi tulajdonos Szlovák Turista Klub (KST) tisztségviselője. Hvizdák ezután a szintén tapasztalatlan Júlia Imriščákovát bízta meg a ház üzemeltetésével, aki korábban sikertelenül pályázott a Zöld-tavi menedékház bérletére.
„Sokkol minket, hogy ilyen emberek akarnak tátrai menedékházakat üzemeltetni. Ez egy nagyon speciális munka, kiváló csapatra van szükség, és tudni kell improvizálni. Zavart a moralizálás is arról, hogyan akarják felszámolni az adóparadicsomokat, hogy minden a pénztárgépen keresztül megy majd és kártyával lehet fizetni, miközben teret nyitottak nagyon kétes alakoknak és különös pénzügyeknek” – kommentálja Bačkor.
Felelőtlennek tartja a turistaklub vezetésének felhívását is, amelyben arra kérték az egyszerű tagokat, hogy jöjjenek el kipróbálni a teherhordást és a munkát a menedékházban. Neki magának is van tapasztalata lavinával, amely munka közben sodorta el őt a Hosszú-tavi menedékházba (Zbojnícka chata) vezető úton.
Ön végzett ökológus, dolgozott a Tátrában természetőrként, hegyivezető, teherhordó és egy múzeummal egybekötött kávézó üzemeltetője. Ezek közül mi tartja el Önt?
Főleg az Ótátrafüreden (Starý Smokovec) található Svájci ház tart el, amely sokféle tevékenységre használható: kávézó, klubhelyiség, egy kis szállás, és előadások, amiket nemcsak itt, hanem külső helyszíneken is tartunk. Az előadások témái a teherhordók, az első menedékházak és a történelem.
A teherhordásból nem lehet megélni?
Kétféle teherhordó létezik. Vagy a menedékház állandó alkalmazottja vagy, ebben az esetben nemcsak cipelsz, hanem a menedékházban is dolgozol. A második csoport a külsős teherhordók, minden menedékháznak megvan a saját csapata, ők mellékállásban dolgoznak a Tátrában. Ők gyakran egykori teherhordók, vagy olyan srácok, akiknek van más munkájuk, családjuk, és nem mind helyiek, némelyik 150-200 kilométert utazik.
Nehéz meghatározni, ki számít teherhordónak. Én körülbelül 150 teherhordó elérhetőségével rendelkezem, de nem mindegyikük aktív. Vannak köztük „régi kutyák”, ahogy magukat hívják, tehát az idősebb generáció egykori teherhordói, volt menedékház bérlők. A Tátrában négy olyan menedékház van, ahová emberek hordják fel az árut, Szlovákiában összesen hat, plusz két menedékhely (útulňa), amely hordárok nélkül nem működne – legalábbis az év bizonyos szakaszaiban. Ide sorolom a Štefánik menedékházat, az Andrejcová és Ďurková menedékhelyeket az Alacsony-Tátrában, valamint a Borišov alatti menedékházat a Nagy-Fátrában.
Kb. 50-60 olyan teherhordó van, aki ezt főállásban, egész évben csinálja. A Kő-pataki menedékházat (Kamenná chata) elveszítettük azáltal, hogy felújították a Chopokra vezető felvonót. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy ott a teherhordók már csak lefelé hordják az árut a felső állomástól. Ugyanez a helyzet a Magas-Tátrában a Kő-pataki menedékháznál (Skalnatá chata): az árut lehozzák a felvonótól, a szemetet pedig felviszik.
A Sherpa Rallye teherhordó versenyen a nők külön kategóriában versenyeznek. Ők hétköznapokon is visznek árut a menedékházakba?
Egyik bérlő sem várja el, ha felvesz egy lányt dolgozni, hogy teherhordóként is dolgozzon. De sok lány van, aki az edzés részeként, vagy amikor a heti műszakjára indul, nemcsak az otthon sütött kuglófot viszi magával, hanem pakol még valamit a hátizsákjába, vagy felveszi a hordkeretet (krošňa). Vannak lányok, akik egy kisebb hordót (30 litereset) is felvisznek a Hunfalvy-völgyi menedékházba (Chata pod Rysmi). A Hosszú-tavi menedékházban most két ilyen hölgy is dolgozik.
A házakat helikopterrel is ellátják, de a természetvédelem miatt ezek nem repülhetnek egész évben. Mit visz a helikopter és mit a teherhordó?
Amikor a ’90-es években kezdtem, két repülés volt a szezonban. Az egyik a nyári szezon előtt, egyfajta „indítócsomag” 150 literes söröshordókkal, 50 hordó kofolával és gázpalackokkal. Ez nem volt elég az egész szezonra, közben is vittünk fel árut. A másik repülés október végén volt, mivel október végéig szabad repülni; erre főleg a fűtés miatt volt szükség, fel kellett készíteni a télre azokat a menedékházakat, amelyek egész évben nyitva vannak. Ma már brikettel és pellettel fűtenek, nem koksszal, mint régen. Új kazánok, új technológiák vannak. Ezen kívül csak valami speciális áru miatt repültek, amit nem lehetett szétszedni, felpakolni és felvinni, például, ha a menedékház felújításáról volt szó.
Mindent, ami a ház üzemeltetéséhez kell: ételt, italt, higiéniai eszközöket, a javításokhoz szükséges műszaki dolgokat, tartalék üzemanyagot a dízelgenerátorokhoz.
Még mindig a Kő-pataki menedékház egykori vezetője, Ladislav Kulanga a rekorder?
Lacko jelenség volt, nagyon erős volt és szép számai voltak; a Hosszú-tavi menedékházba felvitt egy öntöttvas kályhát, ami kb. 140 kg-ot nyomott. Sok rekord van, melyek különböző formát ölthetnek. Például három egymást követő 100 kg-os forduló a Hosszú-tavi menedékházba, amit már kétszer megismételtek. Először Pavol Štoček tette meg Juraj Petranský teherhordó emlékére, aki a Téry menedékházba vezető úton halt meg lavina következtében. Vele beszélgettek erről korábban, hogy ez fizikailag egyáltalán lehetséges-e. Aztán több mint 20 évvel később Lukáš Švolík ismételte meg. Luky egy nap alatt öt 50 literes hordót is felvitt a Téry menedékházba. A Hunfalvy-völgyi menedékházba végzett teljesítmények teljesen más kategóriába tartoznak; a technikai nehézség miatt a legnehezebb az ún. „hordár-rövidítés” a vízesésen keresztül. Viktor Beránek 122,5 kg-os rekordját csak a nagyon erős lengyel teherhordó, Kuba Kaczmarek döntötte meg, aki 128,5 kg-ot vitt fel.
Ebben az évben sor került a tátrai menedékházak bérleti jogának pályáztatására azoknál a házaknál, amelyeket a Szlovák Turista Klub (KST) és a JAMES Szlovák Hegymászó Egyesület kezel. A Hunfalvy-völgyi és a Téry menedékház esetében változás történt. A közvélemény, a JAMES esetében pedig a klub vezetése is tiltakozott az új bérlők kiválasztásának módja ellen – tudniillik a KST tisztségviselői nyerték a pályázatot. A petíciók és a tiltakozó gyűlés ellenére – amelyen Ön is részt vett – az eredmények érvényben maradtak. Ön szerint hosszabb távon mit okozhat ez a váltás?
Elég szkeptikusak vagyunk, a KST új vezetésének egészen más a filozófiája és az elképzelése a menedzsmentről. A kiválasztási eljárás alapelve, hogy tisztességes verseny legyen, ahol a legjobb projekt vagy ajánlat nyer. Másképp kellett volna lenevezniük a pályázatot, ha saját embereiket akarták ott látni. Ez zavart minket a legjobban, illetve azok a személyek, akik bekerültek a magashegyi menedékházak világába. Tomáš Hvizdáknak, a Téry menedékház bérlőjének, és Júlia Imriščákovának, a ház üzemeltetőjének semmilyen múltja nincs a szakmában.
Megdöbbentőnek tartjuk, hogy ilyen emberek akarnak tátrai menedékházakat üzemeltetni. Ez egy nagyon speciális üzlet, nagyszerű csapat kell hozzá, tudni kell improvizálni. Zavar az a moralizálás, hogy hogyan akarják megszüntetni az adóparadicsomokat, hogy minden a pénztárgépen keresztül megy majd és kártyával lehet fizetni, miközben teret nyitottak a kétes alakoknak és furcsa pénzügyeknek.
Teljesen jogos kérdés, honnan volt Imriščáková kisasszonynak pénze a legmagasabb ajánlati összegre, amikor a Zöld-tavi menedékházra pályázott. Ez is megerősítette számunkra, hogy valószínűleg nem is akart ott bérlő lenni. A terv nem jött be, gyorsan ki kellett neki találni valami mást, és hopp, már ott is van a Téry menedékházban.
Amint nap mint nap hallom a kávézóban, a menedékház régóta látogatói meglepődnek és csalódottak. Jogi szempontból semmi sem sérült, de erkölcsileg sántít a dolog, ahogy azt a Transparency International elemzése is kimondja: egyértelmű összeférhetetlenségről van szó. Nem pályázhatok egy menedékházra, ha a tulajdonos szervezet tisztségviselője vagyok.
Nagyon nehéz erről beszélnem, mert Janko Ševčík régi barátom, nagyszerű pillanatokat éltünk át a Tátrában, és emiatt még szomorúbbak és csalódottabbak vagyunk – nemcsak a Hunfalvy-völgyi menedékház miatt, hanem mert most a Téry menedékházban is besegít. Felvisz valamit, főz pár napig, aztán lejön. A Hunfalvy-völgyi háznál jó bérlő lesz, de az odavezető út kacskaringós volt…
Szokott vele találkozni?
A váltás óta egyszer sem volt itt nálunk, ellentétben a múlttal és ellentétben a többi teherhordóval (az interjú alatt hárman is betértek – a szerk. megj.). Nekünk, mint közösségnek, valóban nem mindegy, mi lesz a menedékházakkal. Maga a menedékház csak falakból áll, de a lelkét az ott lévő emberek adják.
Júlia Imriščáková a Bazošon keresett teherhordókat. Találkozott már ilyesmivel, hogy így keressenek személyzetet egy hegyi házhoz?
Nem, ez sokkolt minket. Itt nálunk, ha kiég egy izzó, beülök az autóba, és harminc perc múlva van egy új. De a menedékházak speciálisak; ha valami komoly romlik el, ami veszélyezteti a működést, minden váltásban kell lennie egy „sámánnak”, aki megjavítja, megmenti. A kisasszonynak ez nincs is benne a szókincsében: úgy beszél róluk, hogy „a szállítóink”, „a takarítóink”. Szerintem nincs kötődése ehhez a hivatáshoz. Esküdni mernék, hogy túrasíléce sincs otthon. Ez jogos kérdés lett volna a pályázaton: hogyan jut fel a menedékházhoz, ha esik egy méter friss hó?
Nem elég a hótalp?
Elég, de nem tudom, eszébe jutna-e. A Zöld-tavi menedékházhoz fel lehet menni motoros szánnal, de a Téryhez nem.
A Téry menedékház megközelítése télen nagyon sajátos, mivel a Nagy-kaptató (Veľký hang) térségében gyakoriak a lavinák – ott halt meg a korábban említett Juraj Petranský is, 2015-ben pedig két turistát sodort el ott a hó.
Igen, azt a völgyet télen „olvasni” kell – ahogy tulajdonképpen mindegyiket. Láttam azokat a fiúkat, van információnk a Tarajkáról (Hrebienok), hogy pakolják a terhet: ketten egy hordkerettel, tegnapelőtt az egyikük 24 kg-ot vitt fel. Felkészületlenek. Az én nézőpontomból ez hatalmas biztonsági kockázat.
A Zamkovszky menedékházhoz azokon a napokon, amikor tetőzött az árvíz és a magyar újságíró belefulladt a patakba, megérkeztek ezek a teherhordók: rossz lábbeliben, rossz ruházatban, későn. Nem volt fejlámpájuk, és a Téry menedékházban addig csak egyikük járt. A házban meggyőzték őket, hogy forduljanak vissza. Akár ők is lehettek volna abban a patakban. Ezek olyan fiúk, akiknek fogalmuk sincs, mibe vágnak bele, és én az üzemeltető vagy a bérlő helyében nem tudnék aludni, ha így veszélyeztetném az embereket.
Ráadásul a KST filozófiája az, hogy a klubok heti váltásban küldik majd a tagjaikat. Egy ilyen házhoz nem lehet használati utasítást írni, technikai szempontból mindegyik nagyon speciális objektum. Ez is azt bizonyítja, hogy fogalmuk sincs semmiről.
Jelenleg még KST-tag vagyok, és valóban érkezett egy hírlevél, amelyben hívják az embereket, hogy próbálják ki a munkát egy magashegyi menedékházban – mégpedig rögtön a Téry menedékházban. „Az érdeklődő önkéntesek saját bőrükön tapasztalhatják meg a teherhordást, a ház üzemeltetését és működését”.
Ez az, amit a cseh testvéreink „mély félreértésnek” (hlboké nedorozumenie) hívnak. Állandó törzsgárda és alkalmazottak nélkül nem tudod betanítani az újat, aki hétfőn érkezik, miközben te mész el. Meg kellene mutatnod neki a kazánházat, hogy valahol szivárog a felszálló vezeték, vagy van egy gyenge radiátor, ami megfagy, ha nem figyelsz oda. Ez nem működhet így.
Maradtak ott egyáltalán tapasztalt teherhordók?
A hordárok keményen bojkottálják a Téry menedékházat, és ezt nagyra értékelem; ez megmutatja, milyen csapatot alkotnak és mennyire összetartanak. Számomra ez egy véleménynyilvánítás, egy állásfoglalás azzal szemben, ami a házban történt. Aki ott fuvart vállal, az legitimálja őket, és lényegében azt mondja, hogy neki mindegy. Ez a morális iránytűről szól, az értékeinkről és a személyes hozzáállásunkról.
A külsős nagy hordárcsapatból mindössze egy ember szállít nekik, plusz egy másik, aki a Hunfalvy-völgyi menedékházba szállított, ahová vissza akar térni, de amíg nem tud ott kezdeni, addig néha-néha, kéthetente egyszer elmegy a Térybe. A többiek mind újak. A téli teherhordás az a „felsőfokú iskola”; nem emlékszem, hogy valaha is bárki a tél beköszöntekor kezdte volna el ezt a szakmát.
1996 óta hordoz terheket, mi fogta meg ebben annyira?
Poprádon születtem, reggel az első dolog, amit látsz, a Tátra. Az iskolában minden sportkört végig jártam. Édesanyánk aktívan mászott, egy hegymászóklub tagja volt. Évente az 52 szombatból 50-et a Tátrában töltöttünk. Az öcsém hamarabb kezdett mászni és túrasízni. Egy reggel láttam, hogy más dolgokat csomagolnak; mondta, hogy egy barátjával megpróbálnak felvinni valamit a Téry menedékházba. Hát csatlakoztam. 45 kilót vittem fel, felért egy keresztúttal; azt hittem, még a Zamkovszky menedékházig sem jutok el.
Miki Knižka, a Hosszú-tavi menedékház vezetője pont ott volt a Tarajkán (Hrebienok), neki már több hónapos tapasztalata volt a teherhordásban; gyorsan megmutatta, mit hogyan kell, és elment. Nem ismertem a „standokat”, nem tudtam, hogy vizet kell vinnem vagy nápolyit.
Mik azok a „standok”?
Megfelelő helyen és magasságban található olyan sziklák, ahol szinte úgy tudsz leülni, mint egy székre, megpihenhetsz, kirázhatod a lábadat. Némelyiknél le lehet támasztani a hordkeretet, és felvehetsz pl. egy kabátot, ha jön a vihar. A völgyben szezonban naponta akár 1600–1800 ember is megfordul, de a teherhordó mindig egyedül van. Tudnia kell magán segíteni akkor is, ha elesik, megbotlik, vagy lecsúszik a léce. Habár az emberek felajánlják a segítségüket.
Akik megállítják beszélgetni akarnak Önnel, fényképezni?
Igen, különösen a külföldiek meglepődnek, ha először vannak itt, vagy profik. Idős hegyi vezetők, franciák, svájciak. Némelyek nagyon keresik a kontaktust, még akkor is, ha jelzed nekik, hogy alig kapsz levegőt. Megfogják a válladat, követnek a standig, hogy fotózzanak vagy felvegyenek valamit. Néha leülnek a standra is – hiszen az egy szép nagy kő a napon, ideális szendvicsezéshez. De az emberek 90 százaléka megérti a helyzetet és átadja a helyet.
Mi a legrosszabb, amit egy turista egy teherhordóval tehet?
Ha nem térnek ki, nem mérik fel, hogy szükségem van arra a pár méternyi szabad helyre. Kiszámított lépéseink vannak, bizonyos helyeken csak egyféleképpen lehet átjutni – ez egyszerű fizika, nem tudsz egy centiméteren belül lefékezni, akkora a tehetetlenségünk, mint egy kamionnak. A kisgyerekektől félek, amikor rossz helyen téblábolnak előttem. Előfordult már, hogy majdnem rájuk estem; próbáltam kontrolláltan melléjük letenni a terhet, mert ha egy söröshordóval rázuhansz egy ilyen „törpére”, azt elképzelni sem akarod.
Itt szívesen idézem Viktor Beráneket az ő sajátos csehszlovák nyelvén: „A teher felpakolása egyfajta hordár-tudomány. Inkább pakolj egy órát, mintsem utána három, talán négy órát szenvedj ott a völgyben, nemde?” Ezzel érdemes eljátszani. A legnehezebb dolgok váll- és fejmagasságba vagy feljebb kerülnek. Ismerned kell a völgyben uralkodó viszonyokat – hogy fújni fog-e a szél, vagy jeges-e az út. Erős szélnél nem pakolhatsz túl magasra.
Melyik menedékházakba szállít mostanában?
Legtöbbet a Zamkovszkyba, oda naponta akár kétszer is meg lehet fordulni. Néha a Hosszú-taviba, a Téryt most logikus okokból kihagyjuk.
Milyen nehéz terheket visz?
A ház igényei szerint, általában 70-80 kilót. A Zamkovszky zseniálisan van elhelyezve, nem fenyegetik lavinák. Gyerekekkel is feljuthatnak oda, sőt még az idősek is; elismerésem Zamkovszky Pistának, hogy a Kis-Tarpataki-völgy torkolatában, a patak mellett építette fel. Megvan a maga „genius loci”-ja.
Nem unalmas mindig ugyanazon az ösvényen járni?
Egyelőre nem. Podcastokat hallgatok – történelmet, természetet –, vagy jó zenét. Folyamatosan képezni kell magunkat.
Volt már veszélyes helyzetben, például lavinában vagy viharos szélben?
Mint mindenhol, ha az ember sok időt tölt a természetben, ez csak úgy bekövetkezik. Bejárhatod a völgyet ezerszer is, de a tapasztaltakat is érheti meglepetés. Átéltem egy lavinát a Nagy-Tarpataki-völgyben. Körülbelül négy-öt napig intenzíven havazott széllel kísérve, ilyenkor a hó rosszul rétegződik. Sokan voltak a völgyben a „Gipsy-emlékverseny” előkészületei miatt. A völgy bal oldalán, a Nagyszalóki-csúcstól (Slavkovský štít) kezdve az összes vályú megindult egészen a völgy szemközti oldaláig. Emberek voltak előttem és mögöttem is, csoda, hogy senki nem halt meg. Mögöttem egy tapasztalt magyar alpinistákból álló csapat tartott a Hosszú-tavi menedékházba, ott volt lefoglalt szállásuk. Amikor kiértek az erdőből, pont az orruk előtt futott le egy lavina. Megfordultak, és a Zamkovszkyban aludtak.
És Ön?
Én előttük voltam, lécen, gyorsabb voltam náluk. A Veverka-vályú (Veverkov žľab) alatti erdős részen jártam, ott a hó át tud futni az ösvényen is. Van ott egy nagyon jó stand. Le sem vettem a lécet, a fülemben fülhallgató volt, épp hallgattam valamit – ami nem túl bölcs dolog, ha rosszak a körülmények. Hármas fokozatú lavinaveszély volt, de helyileg ez mindig lehet több. Paradox módon statisztikailag a legtöbb „balhé” kettes fokozatnál történik.
Éppen zenét váltottam, amikor láttam, hogy hirtelen lehullik a hó a fákról. A lavina előtti lökéshullám teljesen „leborotválta” róluk a havat. Először nem értettem, mi történik, aztán leesett – másodpercek műve volt. Gyorsan a szám elé húztam a kendőmet, láttam a fák között a lezúduló tömeget; a sok felvert porhó felhőt alkotott, így nem tudtam, milyen messze van és mennyi jön. Mivel nagynak tűnt, úgy döntöttem, odaugrom egy termetes, öreg fához úgy három méterre; reméltem, hogy azt nem csavarja ki, és lesz a hátam mögött egy fix pont. Pár ugrással odaértem, a lavina átrohant az erdőn, nekinyomott a fának – ez menthetett meg. A lavina ilyenkor betonná válik. Amikor megáll, és nincs benne légüreg, az baj. Derékig benne maradtam, mozdulni sem tudtam, nem értem el a léceimet, hogy lecsatoljam őket, sem a hordkeretet. Sokáig tartott, mire valahogy kikapartam magam.
Mit gondol, azon a standon túlélte volna?
Ezt nehéz megmondani. Hátba kapott volna a hótömeg, és átbukfenceztet. Egy ismerősömet, Oto Klepáčot 1996-ban a Hosszú-tavi menedékház alatt csak egy hógörgeteg érte el, még csak nem is igazi lavina. A kutyájával, egy erős németjuhásszal ment. Úgy betemette, hogy csak a lába látszott ki. A kutya kiásta magát, megrázta a szőrét, és visszatért a házhoz. Oto ott maradt. Meghalt. Másodpercek alatt dől el minden, néha nincs idő mérlegelni a helyzetet, csak a reflexek működnek.
Még a régi bérlő idején láttam egy alaplavinát a Kis-Tarpataki-völgyben, a Nagy-kaptatón (Veľký hang): vegyes hó és asztal nagyságú kövek zúdultak le. Rengeteg ember volt ott, úgy gázolt át rajtuk a lavina, mint a bábukon. A visszhangja a völgy szemközti oldaláról verődött vissza. Felettük volt a veszély, de mindenki az ellenkező irányba nézett. Ordítottam nekik, a botjaimmal mutogattam; a hó felborított pár embert, de a kövek szerencsére senkit nem találtak el. Mázlijuk volt.
Hogyan lett Önökből kávézó-üzemeltető?
Janka Kalinčíková, a Zamkovszky menedékház vezetője felhívott – akkoriban önkormányzati képviselő is volt –, hogy Tátraváros (Vysoké Tatry) nem tud mit kezdeni ezzel az épülettel. Rossz állapotban volt, az előző bérlet már kilenc hónapja lejárt, nem működött a kazánház, nem volt víz, és lyukas volt a tető.
Kihívásnak éreztük, hogy életet leheljünk ebbe a gyönyörű történelmi épületbe. A városvezetés sem akart belőle újabb apartmanokat. Írtunk hát egy gyors pályázati tervet, és sikerült. Pár év működés után jött a covid, majd egy nagy felújítás, több mint 14 hónapig zárva voltunk. Nemrégiben öt évvel meghosszabbították a bérleti szerződésünket.
A kávézó része egy teherhordó-múzeum is. Milyen kiállítási tárgyakat láthatnak ott a látogatók?
Még nem vagyok vele teljesen elégedett. Olyan fázisban vagyunk, hogy még két hete sem tudtuk, folytathatjuk-e, így a tervek várakoztak. Viszonylag kicsi a hely, szeretnénk bővíteni és nagyobb vetítési felületet kialakítani. Kis helyen hatékonyan kell átadni az információt. Azt tapasztaltuk, hogy az emberek a teherhordásról szóló vetítésekre emlékeznek a leginkább. Interaktívvá és többnyelvűvé szeretnénk tenni.
A tárgyak között van ott minden, amire egy teherhordónak szüksége van: hordkeretek, régi bakancsok. A legrégebbi egy II. világháborús hordkeret, egy ún. „wehrmatka”. A német speciális hegyi alakulatok használták, koruk legjobb felszerelése volt. Vannak itt régi fa-sílécek is, az egyik fal pedig a teherhordó-versenyekről szól.
Egy szezonban két ilyen verseny van: a Sherpa Rallye, ami egy vándorfutam, a közösség szezonvégi találkozója, és mindig egy konkrét menedékháznak segít. A másik a „Teherhordó Százas” (Nosičská stovka), Juraj Petranský emlékversenye; ezt a Zamkovszky menedékház szervezi, mi pedig segítünk benne. Ez általában a szezon kezdete előtt van. Ez egyben találkozó is, megemlékezés Jurajról és az összes srácról, aki hiányzik nekünk: csak az „én karrierem” alatt már öten mentek el. Lavinák, lezuhanások.
2018-ban a hegyi teherhordást felvették Szlovákia szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Ez az Önök kezdeményezése volt?
Potenciális szponzorok kerestek meg minket, akik támogatni akarták a múzeumot, a versenyeket vagy a gyerekekkel kapcsolatos tevékenységeinket. Alapítottunk egy polgári társulást, amelyben egy barátunk, Lucia Dubielová volt önkormányzati képviselő segített. Miközben forrásokat próbáltunk szerezni a közösségnek, rábukkantunk erre a pályázatra a listára való felvételhez.
A teherhordás egyedülálló és különleges dolog, és egy kis misztérium is övezi, hogy miért csak Szlovákiában maradt fenn, míg az Alpokban például már nem. Járt itt nálunk a szlovén hegyimentők egykori főnöke és francia hegyi vezetők is; emlegették, hogy ők ezt még fiatal korukban átélték. Ma már mindenhol építettek valamilyen teherfelvonót, tereputat, vagy helikopterrel oldják meg. Nagyra értékelem ezt az elismerést, ez egy láthatatlan kitüntetés a menedékház bérlők és teherhordók minden generációjának.
Tervben van az UNESCO világörökségi listájára való felvétel is?
Megvan rá a lehetőség, de a bizottság olyan országokat látogat meg, ahol az adott elem már szerepel a nemzeti jegyzékben, és a felhívásokat csak néhány évente teszik közzé. A feltétel a nemzeti listán való szereplés. Felajánlották nekünk a közös jelölést a nepáli serpákkal. Tanácskoztunk a közösségen belül, Viktor Beránek, a menedékház bérlők és a teherhordók is jóváhagyták.
Kétszer járt nálunk Pasang Dawa Sherpa, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Németország tiszteletbeli konzulja, aki maga is hegyivezető és a nepáli serpa közösség tisztelt alakja. Őket elönti a kereskedelem, a fiatalok menekülnek ettől az életmódtól. Nem akarják elveszíteni az üzletet, de a hagyományos életmód kezd eltűnni. Ha sikerülne az UNESCO-listára kerülni, az állam köteles lenne védeni ezt a tevékenységet és megteremteni a feltételeket, hogy ne szűnhessen meg. Nekik (a nepáliaknak) nem volt nemzeti listájuk, először ezt a lépést kell megoldaniuk. Tudományos szinten feldolgozni a témát, és csak akkor jelölhetik a nemzeti listára, amivel egyelőre nem rendelkeznek. Szlovák részről már felajánlottuk nekik a segítséget.
Forrás: https://dennikn.sk
