 |
| A Rózsa-menedékház Tarpatakfüreden. Divald Károly eredeti felvétele 1880 körül. Forrás: Internet |
Hol a
vendégek megtorlódnak,
Igéző
tája Rózsalaknak,
Hová a
mélyből felharsognak
Bősz
torkai zuhatagoknak,
S bömböl
a sziklán a széttörő víz,
Mint
szörnyeteg, mely tündérvárat őriz, -
Ó drága
Rózsafészek! nékem
Szintén
valál te menedékem!
Tél
közepette most, mint a nyáron,
Itt
pihenek meg, e mentsváron,
Zord
hegyeid közé vezet
Enyhülni
vágyó képzelet…
Felséges
Tátra! ki merészel
Versenyre
kelni véges ésszel
Az alkotó
örök művésszel,
Hogy
eltorzítson, festve gyönyörűnek;
Parányi fűszál a kőszálon,
Tied
csodáló bámulásom,
Te kisded
ékítmény csupán
Az Úr
mérhetetlen templomán;
De
térdemen remekművénél
Nem érzek
mást félelménél…
Pásztorduda
erdőkön által
Búg lassú
melancholiával.
A
legelésző nyáj kolompja
Fel-felhatol
még a vadonba,
Hol elhal
csendbe, nyugalomba.
A forrást
zergék látogatják,
S Pazar
virágfaj issza habját,
Belé
merítve kék sisakját.
Itt
csábít éjjel párkányárul
csodás
vasfű, melytől kitárul
Kincs
zára, seb heged magátul;
Amott
javas zuzmó, moha,
Bájitalhoz
varázsszer ez,
Melyből
ha ivott, kit szeretsz,
Beléd
vész, el se hagy soha…
Majd
elmarad minden hang… bágyad
A
vízesés, és egyre lágyabb
Moraj
közt lépdegél; a szélnek
Fuvalmai
alig zenélnek;
Csak
mintha mély magánya közepett
Az erdő
venne halk lélekzetet.
De ős is
fáradtan marad lenn,
S a
bokrok is, - csend és kietlen!
Fölül a
csúcs, - alant van minden!
S én égő
szívvel feljebb hágva,
Mint
visszafolydogáló láva,
Szabadság!
tiszta levegődön
Ittasulok,
s tovább vergődöm…
Tenger
röpít, hol sziklahullám
Emel
magasra és borul rám,
Hol csupán
kő van kő felett,
És Isten
van legközelebb!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése