![]() |
A Rózsa-menedékház Tarpatakfüreden.
Divald Károly eredeti felvétele 1880 körül.
Forrás: Internet |
Mentsvára a barangolóknak,
Hol a vendégek megtorlódnak,
Igéző tája Rózsalaknak,
Hová a mélyből felharsognak
Bősz torkai zuhatagoknak,
S bömböl a sziklán a széttörő víz,
Mint szörnyeteg, mely tündérvárat őriz, -
Ó drága Rózsafészek! nékem
Szintén valál te menedékem!
Tél közepette most, mint a nyáron,
Itt pihenek meg, e mentsváron,
Zord hegyeid közé vezet
Enyhülni vágyó képzelet…
Felséges Tátra! ki merészel
Versenyre kelni véges ésszel
Az alkotó örök művésszel,
Hogy eltorzítson, festve gyönyörűnek;
S törpítsen, írva, mondva nagyszerűnek!
Parányi fűszál a kőszálon,
Tied csodáló bámulásom,
Te kisded ékítmény csupán
Az Úr mérhetetlen templomán;
De térdemen remekművénél
Nem érzek mást félelménél…
Pásztorduda erdőkön által
Búg lassú melancholiával.
A legelésző nyáj kolompja
Fel-felhatol még a vadonba,
Hol elhal csendbe, nyugalomba.
A forrást zergék látogatják,
S Pazar virágfaj issza habját,
Belé merítve kék sisakját.
Itt csábít éjjel párkányárul
csodás vasfű, melytől kitárul
Kincs zára, seb heged magátul;
Amott javas zuzmó, moha,
Bájitalhoz varázsszer ez,
Melyből ha ivott, kit szeretsz,
Beléd vész, el se hagy soha…
Majd elmarad minden hang… bágyad
A vízesés, és egyre lágyabb
Moraj közt lépdegél; a szélnek
Fuvalmai alig zenélnek;
Csak mintha mély magánya közepett
Az erdő venne halk lélekzetet.
De ős is fáradtan marad lenn,
S a bokrok is, - csend és kietlen!
Fölül a csúcs, - alant van minden!
S én égő szívvel feljebb hágva,
Mint visszafolydogáló láva,
Szabadság! tiszta levegődön
Ittasulok, s tovább vergődöm…
Tenger röpít, hol sziklahullám
Emel magasra és borul rám,
Hol csupán kő van kő felett,
És Isten van legközelebb!...
