Lucia
tanár volt, aki a gyerekek mellett a mozgás minden formáját kedvelte. 2015-ben,
miután egy sikeres mászótúra után leereszkedett a Lomnici-csúcsról, a poprádi
kórházba kellett szállítani, ahol azonnal meg kellett műteni a vakbelét. Később
kicsavarodott a keze, majd egész testét görcsrohamok kínozták. Az orvosi
vizsgálatok akaratlan izomgörcsöket és izom összehúzódásokat okozó generalizált
disztónia betegséget állapítottak meg. Miután megjárta a poklok poklát, néhány
nappal ezelőtt ismét megmászta a Lomnici-csúcsot.
A túra
elsődleges célja nem kimondottan a csúcs elérése, hanem Lucia akaratának érvényesítése
volt a betegségével szemben. Ez volt az a nap, amikor nem a teste döntötte el,
hogy mit csinál, hanem ő mondta meg a testének, mit kell tennie. „A testem azt
csinál, amit akar, de egyelőre a fejem még a helyén van. Tudom, mi fog történni
velem, mennyi szenvedés vár rám, de szembe fogok nézni vele” – mondja Lucia.
Lucia törékeny női testét erős akarata, a küzdeni tudás és a betegség leküzdésnek vágya edzette keménnyé. „Azt mondták nekem, hogy soha többé nem mehetek a hegyekbe, és most itt vagyok, megyek a Lomnici-csúcsra” – mosolyog Lucia.
„Én
magam sem voltam biztos benne, hogy képes rá, egészen addig, amíg nem láttam,
hogy csinálja” – mondta Miki Knižka, Lucia hegyivezetője. A csúcsra vezető úton,
a vályúban meg sem fogta a láncokat, úgy repült, mint egy boszorkány. Lucia
végül feljutott a csúcsra, és mindkét célját elérte.
