2016. október 7-én kora hajnalban indultunk útnak Szentesről
három napos túránkra. Szándékunk most is az volt, hogy ez évben is teljesítsük
az immár hagyományosnak mondható őszi túránk kellemesnek és egyben
próbatételnek ígérkező célkitűzéseit. Helyszínnek hosszú évek után ismét a „két
Tátrát” választottuk. Magyarország egyik tengerszinthez képest legalacsonyabban
fekvő területéről érkezve mindenképp a magasba kívántunk törni. Első napra az
Alacsony-Tátra, második, harmadik napra a Magas-Tátra csodás túravidékét
terveztük bejárni. Tátrai túránkat a szokásosnál is nagyobb várakozás előzte
meg. Nem teljesen alaptalanul. A hosszú évek „Tátranélkülisége” mellett, mint
kiderült október 6-án, csütörtökön reggel – egy nappal az indulás előtt – a
Csorbai-tónál 31, a Lomnici-csúcson 48 cm-es volt a hótakaró vastagsága.
Október első felében a meteorológiai megfigyelések kezdete (1951) óta nem
hullott ennyi hó a Tátrában.
![]()
Így a korábban őszinek hirdetett túránkból egy éles
váltással végérvényesen téli túra lett. Ennek megfelelően a szokásos meleg ruha
mellett téli kabát, sapka, kesztyű és nem utolsósorban a túrabotok
tartozékaként azok hótányérjai is bekerültek a csomagba. Nem ez volt azonban az
egyetlen változás. Előzetes terveink alapján (a második napon) a
Tengerszem-csúcsot (Rysy) szerettük volna megmászni. Ezt azonban még az indulás
előtt újra kellett gondolnunk. A szokatlan viszonyok miatt még indulás előtt egyeztettünk
a szlovák hegyimentő szolgálat ótátrafüredi ügyeletével, akik az előbb említett
rekordmennyiségű hó mellett további, a gyalogos turisták számára extrémnek
mondható körülményekre hívták fel a figyelmünket: a felsőbb (2000 m feletti) régiókban
még nagyobb hóra és havazásra, jegesedésre, völgyzárakban hótorlaszokra, az
este hat órakor bekövetkező sötétedés után pedig gyors lehűlésre, akár mínusz
tíz fokig süllyedő hőmérsékletre is számíthatunk. Ilyen előzmények után, a
Tengerszem-csúcs megmászásról le kellett mondanunk. Úgy gondolom helyesen.
Semmilyen kockázatot nem ért volna egy bizonytalan és a csapat nagy részé által
ki nem próbált körülményekkel teli téli túra, így a második napi túrát ennek
megfelelően módosítottuk.
De térjünk vissza a kezdetekhez: néhány kilométer híján 400
km-es autó utunk néhol sűrű ködben vezetett és a tervezettnél kicsit több
megállóval zajlott, de végül rendben megérkeztünk az Alacsony-Tátra központi
tömbjéhez, pontosabban a Šrdiecko (1218 m) névű felvonó állomás „mélygarázs”
jellegű parkolójába. Első napunk túraterve a Chopok (2024 m) és a Gyömbér (Ďumbier,
2043 m) között vezető piros jelzésű népszerű gerinctúra volt. Eredeti tervünk
szerint a felvonó középső, Košodrevina (1488 m) névre keresztelt állomásáig felvonóval
mentünk volna, majd onnan a kék, majd annak végén a piros jelzés mentén mentünk
volna fel Gyömbér csúcsáig. Onnan már „csak” végig kellett volna a gerincen
jönni a Chopokig, a végén pedig felvonóval vissza a kocsiig. Elméletben jól
hangzott.
Ám a tervezett időnél fél órával később értünk ki a parkolóba,
ráadásul a készülődés is egy kicsit tovább tartott a tervezettnél, ezért jó
kaméleonként a körülményekhez alkalmazkodva úgy döntöttünk, hogy rögtön a
Chopokig felvonózunk. A Chopokra vezető felvonó felső állomására elsőként
felérkezőket a nem is olyan távolinak tűnő Magas-Tátra csodálatos látványa
fogadta. Még néhány percig. Aztán sűrű felhők kúsztak fel a völgyekből
észrevétlen, máris véget vetve a távolban szürreálisan kiemelkedő, fehér
csipkében ragyogó csúcsok látványának.
![]()
A felvonó felső állomásánál végül tíz perccel 11:00 óra
előtt sikerült egyesülnie kilencfős csapatunknak. Sejthető volt, hogy első napi
tervünket a túra során vélhetően még egyszer módosítani kell majd. Egy minden
oldalán fehérre fagyott épület felé vettük az irányt. A Chopok csúcsa alatt
kőhajításnyira fekvő (épp bővítés alatt álló, egyébkánt nyitva tartó Kő
menedékház (Kamenná chata, 2000 m) mellett halad el (a csúcsot elkerülő)
gerinctúra útvonala. Nekünk az elmúlt napokban fehérre fagyott útjelző karókkal
jelzett irányt kellett (volna) követnünk, de ezt csak visszafelé tettük meg.
Odafelé a karókkal jelzett úttól egy hangyányival lejjebb, de szintén a Gyömbér
felé tartó, jól kitaposott, kevésbé sziklásnak tűnő útvonal csábította el a
csapatot. Útirányunk helyességét egy szemből érkező turistapár kérdésünkre azon
nyomban meg is erősítette.
Nem sokkal később már mi is a karókkal jelzett útvonalon
haladtunk. Az időjárás nem kedvezett. Bár kemény hideg nem volt, a sűrű
felhőzet szinte semmilyen kilátást nem engedélyezett. Előfordult, hogy a kissé
szétszakadt csapatból is csak egy-két társunkat láttuk magunk mögött (vagy
előtt). A motiváció azonban kitartott, hallótávolságban maradva, szorgosan
tettük a lépéseket, az előttünk egyáltalán nem látszó útvonal behavazott
sziklás lépcsőin haladva előre. A csapattagokat bevárva első kisebb pihenőnket
a Konské (1875 m) csúcsa környékén tartottuk. Itt már felsejlett némi kilátás a
meredeken bevágott, északra ereszkedő völgyek látványából.
Nem véletlenül olvastam Magas-Tátra sorsát legjobban a
szívén viselő magyar honlapon, hogy „A
tél nem szezon – szakma.” Tulajdonképpen a nyári kirándulás és a téli túrázás
között olyan nagy a különbség, hogy nehéz nem egyetérteni a Nobel-díjas
amerikai író, Sinclair Lewis szavaival. A nyári és téli túra közötti különbség,
ahogy az előbb is említettük, olyan nagy, hogy a legtöbb, a sikeres nyári
túrákhoz szükséges ismeret a téli túrák során használhatatlanná válik. Ezért
tudatában kell lennünk annak, hogy ha nyáron be is jártunk már több nehéz
turistautat, a téli lehetőségeink (különösen megfelelő tapasztalat nélkül)
jóval kisebbek. Téli túráink során számos alapvetően téli problémával
találkozhatunk. Kétségtelen, hogy így van!
![]()
A szépen karbantartott, most hótól roskadozó
Deményfalvi-nyereg (Ďemanovské sedlo, 1756 m) útjelző táblánál állt meg újra a
csapat. Lényegesen lassabban haladtunk az útjelző táblákon és a térképen
jelzett szintidőhöz képest. Hiába voltunk túl távban az út felén, a ránk váró
szintemelkedés, a helyenként térdig érő friss hó és részben a csapat létszáma
sem tette lehetővé a feljutást és a visszaérkezést a rendelkezésünkre álló
időben. Legfőképp pedig az a tény, hogy a maradék távot legkésőbb 16:00 óráig le
kellett volna tudni, mivel ekkor indult az utolsó felvonó a Chopokról a parkolóban
hagyott kocsinkhoz. Ahonnan a terv szerint még át kellett autóznunk a Tátralomnicon
foglalt szállásunkra. Ha megcsináltuk volna a túrát a Gyömbérig, biztosan
lekéstük volna az utolsó felvonót, de mivel nem akartunk kockáztatni, hogy
esetlegesen későn (kényszerből gyalog) jutunk vissza a kocsihoz, és úgy
indulunk a szállásra, gyorsan meghoztuk a döntést: nem megyünk tovább. Ebéd után visszafordulunk - hangzott el a
felismerés.
Kora hajnal óta úton voltunk, mindenki vágyott már egy jó
ebédre. A gázfőzők már duruzsoltak is, így hamar elkészültek az erőt adó forró
levesek. Ideiglenes éttermünkben tartott ebédünk közben egy négy fős, elcsigázott
középkorú párokból álló csapat érkezett a ködbe burkolódzó Gyömbér felől.
Elmondták (angolul), hogy ők sem jutottak sokkal tovább. A friss hóban
kitaposott nyomot nem találtak, hamar belefáradtak a nyomok taposásába, így ők
is a visszafordulás mellett döntöttek.
Elindultunk tehát visszafelé. A gerinctúra végén már szinte
tejköd szerű felhőben érkeztünk meg a Chopok felvonó felső állomásának
közelébe. A látótávolság – túlzás nélkül mondhatom – nagyjából 5-10 méter közti
területre szűkült. A csapatból néhányan némileg meg is ijedtek a
látvány(talanság)tól. Valóban szokatlan lehet, hogy pontosan nem lehetett
érzékelni merre is vagyunk, mennyi van még hátra. Azért a friss hóban nemrég
kitaposott nyom egyértelműen visszavezetett minket a menedékházhoz.
A hangulatos Kő menedékházban gyűlt össze újra a csapat,
ahol csapolt sör híján (szegény sofőrünket kivéve) dobozos sörrel „ünnepeltünk”,
hiszen úgy gondoltuk, a felfelé kipróbált felvonózás a nap további részére már nem
támaszt nagyobb kihívásokat. A menedékházban remélhetőleg a bővítés után is
korhű belső fogadja majd a következő turista nemzedéket.
Egy-kettőre leértünk a felvonóval, a kártyaautomata már el
is nyelte a felvonózásra bérben kapott chip kártyáinkat, potyogtak a kéteurós
érmék. Nyerőben vagyunk J.
Gyors rendbe szedés után máris irány Tátralomnic. Megérkezünk. A település
központjához közel eső szállásunk abszolút kielégíti igényeinket, vacsorára jól
jött az előzetesen lefőzőtt és csak felmelegítésre váró bográcsos marha pörkölt,
friss kenyérrel, vegyes savanyúsággal tálalva. Nyamm-nyamm J. Vacsora
után már a térkép felett görnyedtünk, és viszonylag gyorsan döntöttünk. Másnapi
túránk célja a Zöld-tavi menedékház (Chata pri zelenom plese, 1551 m) és a
Nagy-Morgás-hágón (Sedlo pod Švištovkou, 2023 m) keresztül a Kő-pataki-tó
(Skalnaté pleso, 1751 m) lesz!
Hát velünk is pont így esett.
Kalapos Krisztián, 2016.
Folyt. köv.
Fotók: Mák Attila, Fűri János.
