Idén rendkívül korán nyitottam meg a
túraszezonom, ráadásul nem is egy könnyed megmérettetéssel. Kétnapos
hótalpazást vállaltam be az Alacsony-Tátrában úgy, hogy még az életben nem
voltam ilyen hosszú túrán, sőt eddig azt sem tudtam, mi fán terem a hótalp.
Töredelmesen bevallom, féltem ettől az úttól, s mint kiderült, nem alaptalanul.
Az első lépések
Čertovica
parkolójába érve, ahogy a túratársaim, én is felvettem a síruhám, majd megismerkedtem a hótalpammal. Gyorsan megbarátkoztunk,
magabiztosan tettem meg vele az első lépéseket. De az újdonság varázsa hamar
elszállt, amikor a túravezetőnk, Zsolt közölte, hogy kezdésnek egy rettentő
meredek hegyoldalon kell felverekedni magunkat. Mondanom sem kell, hogy 10
lépés után már nem volt levegőm, hevesen vert a szívem, és hirtelen mindenem
sajogni kezdett. Körülbelül itt kívántam először magam a pokolba, hogy
bevállaltam ezt a kis kirándulást.
Miután nagy nehezen felértem, és
kifújtam magam, folytattuk a hegymenetet. A csapat elég jól bírta a strapát és
Zsolt lendületes tempóját, aki véleményem szerint egy terminátor. Nem elég,
hogy Pesttől elvezetett Certovicáig, és még bevállalt egy kétnapos, hat-hat órás
hótalpazást, ezenfelül türelmes is volt az olyan hisztis,
jajgató, itt fáj, ott fáj túratársakhoz, mint például én.
Szélvihar, köd, Gyömbér
Ahogy
haladtunk előre, egyre kisebbek lettek a fák, és egyre jobban kirajzolódott az Alacsony-Tátra főgerince, ami pazar látványt nyújtott. A téli
panoráma feltöltött, energiát adott ahhoz, hogy tovább folytassam. A
körülmények azonban egyre nehezebbek lettek: a szél viharossá vált, a hegység
pedig ködbe borult. Mivel már órákon keresztül csak hótalpaztunk, 600 méter
körüli szintemelkedéssel, a szél- és hóvihar csak hab volt a tortán ahhoz, hogy
lélekben teljesen összeomoljak a semmi közepén.
Iszonyat
boldogság töltött el, amikor nagy nehezen, késő délutánra elértük a
szállásunkat, a Stefánika Turistaházat, ami 1728 méteren helyezkedik el.
Szerencsére a csoportnak, a vacsorának, az esti jó hangulatnak köszönhetően
sikerült feltöltődnöm.
Bár másnap reggelre a nem létező
izmaim is fájtak, eltökélten vettem célba az Alacsony-Tátra legmagasabb
pontját, a Gyömbért. Az időjárás továbbra sem kedvezett, de a csúcs felé haladva
gyönyörű volt, ahogy elő-elő bújtak a köd és a felhők mögül a szomszédos
hegységek, még a közeli Chopok is megmutatta magát. Leírhatatlan élményt
nyújtott, ahogy a hegyoldalon kicsit megpihenve, közel 2000 méter magasan, már
a felhők felett gyönyörködhettem a tájban. Miután kiélveztem, hogy
felértem a Gyömbérre (2043 méter), és teljesítettem a kitűzött célom,
elindultam lefelé. Ez számomra lényegesen könnyebb volt, mint a hegymenet, de
így is fáradtan, kimerülten értem le a buszunkhoz.
Tény, sok új élmény és impulzus ért
ebben a két napban, de nagyon tudtam értékelni, amikor beléptem a lakásom
ajtaján. És hogy mit tanultam ebből a két napból? Egyrészt azt, hogy van min
javítani, ami a kondimat illeti, másrészt a felesleges hisztik rohadtul ki
tudják meríteni az embert.
Néhány jó tanács azoknak, akik
hótalpas túrára készülnek:
- magas szárú bakancs, kamásli,
vastag zokni, kesztyű, esőkabát, síruha, meleg sapka, sál az alapfelszerelés
részét képezzék. Az sem árt, ha plusz zoknit és kesztyűt is csomagolunk.
- a réteges öltözködés fontos
- napszemüveget vagy síszemüveget
érdemes vinni a szél ellen
- ajánlott csokoládét és olajos
magvakat is elcsomagolni pl. diót, mogyorót, diákcsemegét, pisztáciát
- jó, ha van a hátizsákon heveder
vagy gumipók, mert ha a hótalpakra nincs szükség, akkor fellehet őket erősíteni
