A boglárkafélék (Ranunculaceae)
családjába tartozó havasi sisakvirág július-augusztusban virágzik. A 30-150 cm
magasságú, felálló száron nyíló, csúcsálló, tömött, hosszú hajtásvégi fürtben
nyíló, sötét kékesibolya vagy bíborlila virágjának öt csészelevele közül a
felső virágtakaró nagyobb, sisak alakú. A sisakba két, ívesen görbült, hosszú
nyelű mézfejtő nyúlik. A poszméhek a nektár miatt látogatják virágait. Ha
eltávolítjuk a sisakot, akkor láthatóvá válik a két hosszúra nyúlt nektárlevél,
és így a virág egy befogott ekhós szekérre hasonlít, emiatt „Vénusz-szekérnek”
is hívják.
Szórt állású, kerekded körvonalú sötétzöld
levelei legyezőszerűen ötösen összetettek, levélszeletei tenyeresen szeldeltek.
Nyirkos erdőkben, patakpartokon, nedves legelőkön egészen 2300 méterig
találkozhatunk vele, e magasság fölött is előfordul, de ott már ritkábban. A
meszes és szilikátos talajt kedveli, a legmérgezőbb növények egyike. Az ókorban
„növényi arzénnak” nevezték, már 1-2 grammja halálos dózisnak számít. A halál
igen erős fájdalmak közepette, szívleállás vagy légzésbénulás miatt áll be.
Méreganyaga az intakt (ép) bőrön is áthatol, ezért csak kesztyűvel érjünk
hozzá! A mérge olyan erős, hogy már csupán a bőrrel való érintkezés során képes
bejutni a szervezetbe, nagy hólyagokat és duzzanatokat okozva. Legmérgezőbb a
hajtása (radix aconiti), mérgező azonban az egész növény, mely
diterpén-alkaloidokat, elsősorban akonitint tartalmaz. Régen nyílméregnek is
használták. A sisakvirág okozta mérgezések leghíresebb áldozata Claudius római
császár, akit negyedik felesége, Agrippina mérgezett meg.
