A tátrai állatok téli álma

A Tátrában élő állatok számára a négy évszak közül kétséget kizáróan a tél a legnehezebben túlélhető. A téli időszakra történő felkészülés, valamint a nyárból a télbe való átmenet nyugalmának biztosítása alapvetően meghatározza az állatok túlélési esélyeit. Mindezek ellenére a tél nem számít rendkívüli időszaknak az állatok életében. Ez az évszak inkább átmeneti időszak azon fajok számára, amelyek az évszázadok alatt az őszi időszakban a testükben felhalmozott zsírtartalék, valamint a téli álom révén megtanultak alkalmazkodni a nehéz körülményekhez. A legismertebb, téli álmot alvó tátrai állatok természetesen a barnamedve és a mormota.

Más állatok, pl. a szarvas nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy átalusszák a telet. A hosszú és kemény tél során nekik szükségük van a Tátrai Nemzeti Park (TPN) szakemberei által kihelyezett táplálékra, akik ezzel megakadályozzák, hogy az állatok a nemzeti park határain kívül keressenek maguknak élelmet. Azok az emlősök, akik nem alszanak téli álmot, a testüket borító szőrzetet télen sűrűbb, hosszabb szőrzettel váltják fel, melynek gyakran a színe is alkalmazkodik a téli körülményekhez. A szarvasok gyakran válnak a farkasok áldozativá, akik télen előszeretettel vadásznak ezekre az állatokra.

Eközben viszont a mormoták alszanak, a téli körülmények között kivonva magukat az élet körforgásából. A tél túléléséhez a tátrai állatok egy része téli álomra vonul, melyre megfelelő módon fel kell készülniük. Ilyenkor a medvék gyakrabban feltűnhetnek a turistautak közelében, vagy pedig a kertekben, az elhagyott gyümölcsösökben a fákról lehullott, érett gyümölccsel táplálkoznak. A mormoták, akik köztudottan falánk állatok, ilyenkor akár meg is duplázhatják testsúlyukat.

A téli álom, amellyel a medvék és a mormoták átvészelik a telet, eltér egymástól. Ezt a medvék esetében éber álomnak, a mormoták esetében pedig mély álomnak, hibernációnak nevezhetjük. A medvék a közhiedelemmel ellentétben nem az utóbbi csoportba tartoznak. Nem egy lassú folyamat végén ébrednek fel (mint pl. a sün), hanem hirtelen és gyorsan. A Tátrában, a téli körülményektől függően nem túl gyakran találkozhatunk medvékkel, mivel ezek az állatok az erdők magasabban fekvő részén alakítják ki téli barlangjukat, melyet a mély hó megfelelően szigetel, tehát az állatok nem érzékelik a többnapos, intenzív időjárás változásokat.

A mormotáknak viszont szükségük van arra, hogy az egész telet átaludják. Amennyiben ezek az állatok valamilyen külső körülmény folytán a tél folyamán felébrednek, a felhalmozott zsírtartalékuk korai elvesztése végső soron akár a túlélésben is megakadályozhatja őket.

Mindkét téli álom esetében csökken az anyagcsere, valamint a test hőmérséklete. Kevesebbet ver az állatok szíve, és csökken a légzésszám. Az éber álomban a testhőmérséklet csak néhány fokkal alacsonyabb az átlagos testhőmérséklettől, a hibernált állapot azonban sokkal nagyobb hőmérséklet visszaesést jelent. A téli álom hossza az egyes állatok esetében más és más, ez függ az állatfajtól, a környezeti hőmérséklettől és a tél sajátosságaitól. Beleértve a fenti legismertebb, téli álmot alvó állatokat talán sokak számára meglepetés, hogy a leghosszabb téli álmot, a kicsiny, szinte észrevehetetlen rágcsáló, a nagy pele (Glis glis) alussza. Ez a Tátrában ritkán előforduló állat akár 9 hónapig is képes téli álmot aludni.

Forrás: http://portaltatrzanski.com; Fotó: Przemysław Piegza, Jana Zapletalová