Ma ünnepli 70. születésnapját a Poprádon élő Scheirich László, a Tátra lelkes kutatója, az „Emberek, sziklák, századok”, valamint „A mi Magas-Tátránk” című, a tátrai elnevezésekkel foglalkozó könyvek szerzője, az utóbbi években pedig a Hazajáró című turisztikai magazinműsor állandó felvidéki kísérője. Ebből az alkalomból Bácskai Gusztávval együtt poprádi otthonában kerestük fel kedves barátunkat, egyrészt, hogy e jeles napon felköszöntsük, másrészt hogy a www.magas-tatra.info oldal számára egy rövid riportot készítsek vele. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változata olvasható.
Születésnapi beszélgetés
Losoncon születtél, mikor és hogyan kerültél a Tátrába?
1944-ban az akkor Magyarországhoz tartozó Losoncon születtem. Már gyermekkoromtól érdeklődtem a természet, a túrázás iránt, majd 19 éves koromban elhatároztam, hogy a Tátra közelében szeretnék élni. Vagyis a Tátra miatt jöttem Poprádra, bár akkor még nem tudtam, mivel fogok foglalkozni. Eredetileg építész vagyok, ezért a poprádi Építőipari Vállalatnál tudtam elhelyezkedni. 1963-ban kerültem Poprádra, majd 1965-ig a mai Csehország nyugati részén sorkatonai szolgálatomat töltöttem.
![]()
Ezután 1967-ig továbbra is az építőiparban dolgoztam, majd tudomást szereztem róla, hogy a Lomnici-csúcson megüresedett egy munkahely. Mivel amatőr csillagászként már régóta érdekelt az asztronómia, ez a lehetőség azonnal felkeltette a figyelmemet, jelentkeztem, és szerencsére fel is vettek. 1967-től egészen nyugdíjba vonulásomig a Csillagvizsgáló Intézetnél dolgoztam, de nem végig a Lomnici-csúcson. Időközben ugyanis olyan egészségügyi panaszaim alakultak ki – mint később kiderült, az ottani bútorok készítésénél alkalmazott ragasztótól – hogy egy időre áthelyeztek a Kő-pataki-tó melletti obszervatóriumba, majd a nyugdíjazásomat megelőző időszakban ismét a csúcson végezhettem a munkámat.
![]() |
| Útban a Lomnici-csúcsra |
Gyermekként is ilyen munkát képzeltél el magadnak? Már akkor is vonzott a csillagászat?
Igen, már gyerekként is vonzott a csillagászat, bár eredetileg geológus szerettem volna lenni. Mivel nem volt megfelelő a hátterem, nem vettek fel a főiskolára. Miután elkezdtem dolgozni a csillagvizsgálóban, lett volna rá lehetőségem, hogy megszerezzem a felsőfokú végzettséget, de én inkább a hegyeket jártam, mint hogy az iskolapadban üljek. Ez a munkahely azonban teljesen megfelelt nekem, ettől jobbat el sem tudtam volna képzelni. Egyrészt azért, mert így a hegyekben lehettem, másrészt abban az időben más munkahelyeken nem volt ilyen munkaidő beosztás, mint a csillagvizsgálóban, ahol egy hétig fent voltunk, aztán egy hétig otthon. Ez nekem a sok szabadidő miatt tökéletesen megfelelt. Olyan munkát végeztem, amit szerettem csinálni, és járhattam a hegyeket, amit szintén szerettem.
39 évig dolgoztál a Csillagvizsgáló Intézetben, pontosan milyen munkakörben?
Ez egy napfizikai obszervatórium, ahol napfizikai megfigyeléseket végeztünk. Ezeknek a megfigyeléseknek két fő célja volt. Az első, és a fontosabb a napkorona, a nap külső atmoszférájának vizsgálata, amelyet csak különleges műszerekkel, vagy pedig napfogyatkozás idején lehet látni. . Másrészt vizsgáltuk a nap kromoszférájában előforduló napkitöréseket A napfizikai obszervatóriumok a világon mindenütt magas hegyekben vannak elhelyezve, mivel ott ritkább, tisztább a légkör.
![]() |
| 2007-ben a Kapor-csúcson |
Az ottani munkával kapcsolatban melyek a legemlékezetesebb élményeid?
1969-ben volt egy különleges megfigyelésem, mégpedig a napkoronában egy spektrális vonalnak a megfigyelése, amely a második ilyen megfigyelés volt a világon. A napkoronában előforduló argon – amely nem mindennapos dolog, hiszen csak olyankor keletkezik, amikor a napkoronában hirtelen megnövekszik a hőmérséklet – megfigyelése speciális esetnek számított, és nagy szerencse kellett hozzá, hogy éppen akkor ott álljak a távcső előtt. Ez az esemény 1969-ban a csehszlovák észlelő csillagászat legnagyobb eredményének számított, amely a megfelelő műszerek mellett a véletlenek szerencsés egybeesésének volt köszönhető.
Kiszámoltad valaha, hány napot töltöttél a csúcson?
Nem, soha nem számoltam utána. Ki lehetne számolni, hiszen 39 év alatt nagyjából minden második hetet számolhatunk. Jó kérdés, ezzel is foglalkozom majd a jövőben.
Csaknem 40 év a felhők felett végzett munka után mi vonzott a földalatti világba, a barlangászathoz, amellyel az utóbbi időben szívesen foglalkozol?
A barlangok már gyerekkorom óta vonzottak, de nem találtam meg hozzá a kereteket. Sok minden mással is foglalkoztam az évek során, mint pl. kerékpározás, víziturizmus, hegymászás. Mindenfélébe belekóstoltam, a barlangászatra nem volt sem lehetőségem, sem időm, és akkor még nem is nagyon vonzott. Egyszer aztán elhatároztam, hogy itt vannak a közelben, a Szlovák Paradicsomban ezek a nagy barlangok, úgy éreztem, hogy ide valamilyen módon be kellene kerülni. Iglón beléptem a helyi Barlangász Klubba, ekkor már abban a korban voltam, hogy mentesültem a felvétel előtt szokásos egy éves várakozási idő alól. A klub keretein belül sikerült bejutnom a több mint 20 km hosszúságú Sztracenai-barlangba, amely Szlovákia második legnagyobb barlangrendszere. Ennek teljes bejárását reálisan már nem tűzhetem ki magam elé, de amit eddig láthattam belőle, már azért megérte. Ez számomra különleges ajándék a sorstól, hiszen életem vége felé láthatok még valami különlegeset, amire korábban, fiatalabb koromban nem volt lehetőségem.
![]() |
| Sziva Zoltánnal a Bélai-Tátrában |
Hosszú ideig a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) őre voltál, ennek köszönhetően a Tátra turisták előtt lezárt részeibe is eljutottál. Mesélnél ezzel kapcsolatban egy-két érdekességet, nem mindennapi élményt, ami veled történt?
Talán kezdjük onnan, hogy hogyan kerültem én a TANAP őrei közé. A dolog ott kezdődik, hogy a TANAP őreinek minden egyes útjukról jelentést kell készíteniük. Én már akkor is készítettem ilyen jelentéseket a turistautakon végzett túráimról, amikor még nem is voltam TANAP őr, és ezeket elküldtem a nemzeti parknak. Ennek köszönhetően felfigyeltek rám, és bekerültem a nemzeti park őrei közé. Akkor még volt erre lehetőség, ma már viszont ez a munka nem túlságosan népszerű, nehéz újabb őröket beszervezni. Természetesen az őrökre vonatkozó törvényi előírásokból le is kellett vizsgázni, ami nem túlságosan csábító lehetőség, de egy természetőrnek tisztában kell lennie a vonatkozó törvényekkel. Ezután már hivatalosan is beléphettem azokra a turisták előtt lezárt területekre, amelyeknek egy részét azért már korábbról is ismertem. Ez részben annak volt köszönhető, hogy fiatalként szinte üldöztek bennünket a hivatásos természetőrök. Ezzel viszont egyúttal ösztönöztek arra, hogy elkerüljük őket, ennek köszönhetően megtaláltunk és bejártunk olyan utakat, amelyeket normál esetben talán fel sem fedeztünk volna. Kalandos időszak volt ez, melynek végén aztán hivatalosan is beléphettünk ezekre a helyekre, egyes TANAP őrök azonban még a mai napig sem kedvelnek minket. Napjainkban két TANAP létezik, én mindkettőnél dolgozom. Mint természetvédő TANAP-os bemehetek a lezárt területekre, bár ezt a TANAP Állami Erdészetének őrei mai napig sem nézik jó szemmel.
Hol és mikor jártál először a Tátrában, melyek a kedvenc helyeid?
1963-ban, amikor elhatároztam, hogy ide szeretnék kerülni, édesapámmal érkeztem Poprádra, a munkahely elintézése miatt. Akkor láttam életemben először a Tátrát. Természetesen tudtam róla már korábban is, hiszen azért szerettem volna Poprádra kerülni, hogy itt legyek a világ legkisebb magashegységének közelében. Már rögtön első alkalommal voltak érdekes kalandjaim, hiszen miután oda-vissza megjártam a Nagyszalóki-csúcsot, a Tarajkáról a Nagy-Tarpataki-völgyön, a Rovátkán, a Lengyel-nyergen és a Felkai-völgyön keresztül kellett visszajutni édesapámhoz, akivel a Poprádi-tó villamos megálló közelében lévő, akkor még létező táborhelyen sátoroztunk. Lekéstem az utolsó villamost, így gyalog kellett visszamenni a sátrunkhoz, ahová késő éjjel, sötétben érkeztem meg. Aztán nagy élmény volt, amikor az Osztervára szerettem volna felmenni, de eltévedtem, és bementem az Omladék-völgybe. Ilyen kalandokkal kezdődött a tátrai pályafutásom.
![]() |
| Laci kezében egy kriváni bányában talált eredeti véső |
Magánemberként is aktívan túrázol, számtalan napot és éjszakát töltöttél a hegyen. Turistaként melyek a legfontosabb tátrai élményeid?
Bár nagyon szerettem volna igaz hegymászóvá válni, és örülök neki, hogy sikerült néhány szép utat megmászni, de mégsem ezek a legemlékezetesebb élményeim. Ha nem is volt sok hegymászótúrám, azért szerettem hegyet mászni, de nem vált belőlem igazi hegymászó, nem mondhatom, hogy ez lett volna a legvonzóbb a Tátrában. Valószínűleg mentálisan nem voltam kellően felkészült, nem tudtam magamban legyőzni a félelmet, ezért a könnyebben hozzáférhető területek felé fordultam.
Legszebb emlékeim a Tátra elhagyatott helyeihez kötődnek, mint pl. a Liptói-határhegy és a Siroka környéke – amely személyes kedvencem –, mostanában a Kriváni bányák és a Nefcer-völgy. A Nefcer-völgy számomra csodavilág, ahol olyan élmény táborozni, melyet semmivel sem lehet felülírni. Akkor is így van ez, ha fizikailag ez nem számít kihívásnak. Soha nem a teljesítményhajhászás vonzott a hegyekbe, hanem az élmény, ami ott vár rám. A mai napig is ez vezérel, most például, két térdműtét között sem tudom magam rákényszeríteni, hogy a szobabiciklin biciklizzek. Ez nekem nem kihívás, ez csak fizikai teljesítmény. A műtét után nyilván nem lesz más megoldás, de amíg nem feltétlenül szükséges, addig nem élek vele.
A Tátrához való kötődésedet, a természet szeretetét mennyire sikerült továbbadni a gyerekeidnek?
Szerencsére sikerült, annak ellenére is, hogy a gyerekeim a körülmények alakulása folytán már gyerekkorukban elköltöztek innen. Gyermekeimnek, sőt, még az unokáimnak is sikerült továbbadni a Tátra, a természet szeretetét. Lehet, hogy ez a génekben is benne van, valószínűleg tőlem örökölhették, és adják tovább ezt az életszemléletet.
Számon tartod-e túráidat, tudod-e pl., hogy hányszor voltál a Gerlachfalvi-csúcson?
Sajnos nem. Fiatal koromban elkezdtem vezetni egy nagyon részletes naplót, de ma már sajnos azt sem tudom, hogy hol van. Valahol biztosan megvan, de most nem tudnám előkeresni. Ezt a naplót azonban nagyon hamar abbahagytam, azóta nincsenek dokumentálva a túráim. A Gerlachon nagyjából hússzor lehettem. Megpróbáltam rekonstruálni a túráimat, de ez ennyi idő távlatából és ennyi túrával a hátam mögött ma már nem lehetséges.
![]() |
| Könyvbemutató 2009-ben |
2001-ben jelent meg „Emberek, sziklák, századok” című könyved a tátrai elnevezésekről, majd 2004-ben ennek újabb kiadása „A mi Magas-Tátránk” címmel. Korábban beszélgettünk róla, hogy vannak további ilyen irányú terveid. Mesélnél ezekről?
Ezek inkább már olyan tervek, melyeket azért találtam ki, hogy továbbra is járjam a hegyeket. Nem biztos, hogy ebből újabb könyv lesz, ezek a tervek leginkább a további rendszeres túrákkal függenek össze. Egyrészt szeretném lefényképezni a nagyobb tátrai falakat (pl. Weber-csúcs északi fala, Ganek-karzat, Varangyos-tavi-csúcs északi fala), és azokról összegyűjteni a hozzájuk fűződő történelmi érdekességeket. Ezekről elsőként cikkeket szeretnék írni, aztán ha sikerül, talán valamiféle könyv is elképzelhető. De ezek hosszú távú tervek, melyeket főleg azért tűztem ki magam elé, hogy ösztönözzem magam ezeknek a helyeknek az ismételt felkeresésére. Nem is annyira a majdani könyv, sokkal inkább a további túrázás miatt.
Ezúttal szeretném megköszönni Scheirich László barátomnak az interjút, és egyúttal a magam, valamint a www.magas-tatra.info oldal olvasói nevében boldog születésnapot, további tervei megvalósításához pedig jó erőt és egészséget kívánok!
Januári térdműtétje után pedig azzal kívánok mielőbbi felépülést, hogy mind az oldal olvasói, mind pedig a Hazajáró nézői mihamarabb visszavárják őt a Tátra, a Felvidék turistaútjain.
Az interjút készítette: Nagy Árpád
