Életre keltenek egy régi sípályát a Csorbai-tónál Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/02/17
Hirdetés
A Csorbai-tónál szeretnék újra megnyitni annak a régi lesiklópályának az alsó részét, amelyet még a Csorbató környéki síelés korai éveiben építettek ki. „Ezen a tátrai településen szeretnénk visszaállítani azokat a látnivalókat, amelyek a múltban turisták tömegeit vonzották a településre. Újból lehetővé tettük a Csorbai-tavon történő csónakázást, felújítjuk a Móry-kilátót, a következő lépés pedig az Angyal lesiklópálya felújítása lesz” – mondta az ősi hagyományok újjáélesztéséről Michal Sýkora, Csorba község polgármestere. A legendás lesiklópályát az 1940-es években alakították ki, itt forgatták 1955-ben az „Angyal a hegyen” című, mára filmklasszikusnak számító csehszlovák komédiát.

 

A Főlejtő, ahogy annak idején nevezték, a Szoliszkó alatt indult, és a Csorbai-tónál ért véget. A lesiklópályához saját sífelvonó tartozott, ennek hossza csaknem három kilométer volt. Nevét a fent említett film után Angyal-lejtőre változtatták, és egészen 1969-ig használhatták a síelők. Az új, mintegy 800 méter hosszúságú pálya a polgármester szerint kifejezetten a gyermekes családok és a kevésbé tapasztalt síelők igényeinek kielégítésére szolgál majd. A pálya a síugrósáncoktól, a jelenlegi Spojka nevű pályától a Pátria Hotel mellett vezet majd, és a tó partján ér véget, azon a ponton, ahol a mai napig áll az eredeti felvonó alsó állomásának épülete. A sípálya nyomvonalán a pályák kereszteződése miatt egy felüljárót is ki kell alakítani.

 

A projekt megvalósításával kapcsolatban jelenleg négy lehetőséget mérlegelnek a szakemberek. Valamennyiben szerepel a már meglévő sípályák felett átívelő, előbb említett felüljáró, a hóágyú rendszer kiépítése, valamint egy hatszemélyes felvonó felépítése. Az egyes változatok becsült költsége 3,64 és 3,82 millió € között mozog. „A projektet a helyi önkormányzatokkal, vállalkozókkal együttműködve, ezen kívül állami támogatás igénybe vételével szeretnénk megvalósítani” – mondta a polgármester. Hangsúlyozta, hogy a projekt jelenleg a dokumentációs szakaszban van, folynak a környezeti hatásvizsgálatok, és az illetékes kormányzati szervek jóváhagyására várnak.
A Csorbató környéki sípályák üzemeltetője a Tatry Mountain Resorts (TMR) nevű vállalkozás. Hogy a sípálya megvalósításához kapnak-e segítséget, most még nem világos. Amennyiben a Magas-Tátra legnagyobb vállalkozását támogatják a terv megvalósításában, tájékoztatni fogják a médiát. A tervek szerint a munkálatokat 2014-ben kellene megkezdeni, az építkezés befejezése pedig 2015-ben várható. A földterület tulajdonosa, Csorba község fokozatosan szeretné megnyitni a sípályát. Még az idei téli szezon előtt átadtak egy tanösvényt a Csorbai-tó körül, amely a síközpont történelméről és látnivalóiról tájékoztatja a látogatókat. „Játékosan szeretnénk tájékoztatni a hozzánk érkezőket a Magas-Tátra eme gyöngyszeméről” – fejezte be mondandóját a polgármester.

 

Forrás és fotó: https://poprad.korzar.sme.sk

 

Hirdetés
Hirdetés