Viktor Beránek: az emberek az internetet nézve indulnak túrázni Hír
Nagy Árpád
2020/10/26
Hirdetés
Viktor
Beránek, a Hunfalvy-völgyi menedékház (Chata pod Rysmi) bérlője szerint az idén
a szokásosnál kevesebb turista volt a hegyekben, akik azonban úgy viselkedtek,
mintha az internet irányítaná őket. Viktor
Beránek több magashegyi menedékházban is dolgozott, mielőtt 1977-ben bérlőként
le nem telepedett Szlovákia legmagasabban fekvő menedékházában, 2250 méteres
magasságban. A plus7dni.pluska.sk portál szerkesztője egy esős tátrai reggelen
podbanszkói otthonában látogatta meg Viktort, aki köhögés ellen használatos
ökörfarkkóró teát főzött. A teába méz mellett magnéziumot is rakott, amivel
megelőzhetőek azok az izomgörcsök, melyek a menedékházba történő napi
felmenetelek során gyakran előfordulnak. Mit csinál Viktor Beránek ősszel? November
elsejéig vagyok a házban, amíg a túraútvonalak nyitva vannak. Idén csak június
15-én nyitottuk meg a menedékházat, amikor a koronavírus első hulláma véget
ért, és amikor bezárjuk a házat, előreláthatólag akkor tetőzik majd a második
hullám. Egy atipikus szezont éltünk át. Videók keringtek az interneten azokról a
turistákról, akik hosszú sorokban álltak a menedékházhoz vezető turistaúton a
láncos szakasz előtt. Ez ritka jelenség vagy csak látványos médiafogás? 1977
óta vagyok a menedékházban. A Tengerszem-csúcsra (Rysy) a múltban voltak
különböző – ifjúsági, politikai – indíttatású szervezett tömegtúrák, és a
keletnémetek is előszeretettel látogatták. Röviden, a Tengerszem-csúcsra mindig
nagyon sokan jártak. A láncokkal ellátott szakaszon rendszeresen voltak
torlódások, ez nem újdonság. Ugyanúgy, ahogy manapság sincsenek erősebb
viharok, mint évekkel ezelőtt, hacsak nem nevezzük őket az új nevükön
szupercellának. Régebben voltak olyan viharok, hogy helikopterek zuhantak le a
Tátrában. Ugyanakkor az emberek nem emlékeznek arra, hogy milyen volt az
időjárás egy évvel ezelőtt, és arra sem, hogy milyen volt régen. Térjünk vissza a turistautakra. Volt torlódás
vagy sem? Néhány
alkalommal idén is voltak torlódások, kb. ötször-hatszor a szezonban. Régebben
minden nap voltak, főleg augusztusban. Nincs semmi új a nap alatt. Az igazság
azonban az, hogy kb. öt évvel ezelőtt azon a területen megduplázódtak a láncok,
így ma már fel és le is lehet haladni egyszerre. Ezzel csökkent a sorok
kialakulásának lehetősége. Ha azonban valaki ott elakad, mert előfordul, hogy
egy turista megijed, és akkor se fel, se le nem mer megmozdulni, olyankor
előállhat ilyen helyzet. Szóval milyen volt a szezon? Becslésünk
szerint ebben az évben kb. 20 %-kal kevesebb turista volt a házban, mint
tavaly. A szezon annyiban különleges, hogy távolabbi országokból, például
Litvániából, Lettországból és hasonlókból nem voltak ügyfeleink. Ők korábban hetente
két-három túrát tettek. Fel szerettek volna jutni a Tengerszem-csúcsra, a Téry
és a Hosszú-tavi menedékházba akkor is, ha esett az eső. Előre lefoglalták a szállásokat,
kifizették az előleget. Ebben az évben közelebbi vidékekről érkező ügyfélkör
látogatott meg minket – lengyelek, szlovákok, csehek. A lengyelek reggel elindulnak
Zakopanéból, ha szép az idő, rengeteg autó parkol a Poprádi-tó megállónál.
Tömegekben mennek fel a Tengerszem-csúcsra, és szó szerint szétszedik a menedékházat.
Amikor másnap viszont esik az eső, senki sem jön, tíz embert sem látni az egész
völgyben. Hogyan magyarázza ezt? Az
embereket az időjárás-előrejelzések irányítják. Kifejezetten az internetre és a
mobiltelefonra hagyatkoznak, hogy elinduljanak-e túrázni vagy sem. Múlt
vasárnapra azt jósolták az interneten, hogy rossz idő lesz, de vasárnap végül nagyon
szép, szó szerint gyönyörű idő volt, a turisták azonban nem jöttek. Nemrégen
még attól félünk, hogy előbb-utóbb a számítógépek fognak minket irányítani, és eljött
ez az idő. Azt tanácsolja, hogy rossz időben is induljunk
kirándulni? Szeretném
felhívni az emberek figyelmét, hogy másképp tekintsenek a turizmusra. Ne a
csordaszellem vezérelje őket. Négy órán keresztül gyalogol egyik a másik után,
amíg feljut a Tengerszem-csúcsra. Ezután néhány percnyi nézelődés a csúcson,
majd lefelé újabb négy óra gyaloglás. Ez nem a rövid kilátásról szól, hanem az
úton töltött nyolc óráról. A nyugalmat akkor találjuk meg, amikor kevesebb
ember van az úton. Ugyanez vonatkozik a házban való alvásra is. Most nagyon
kellemes a légkör. Kicsit havazott, lobog a tűz a kandallóban, csak a petróleumlámpa
fénye világít, nincs mobil térerő, a turisták összetolják az ágyakat. Ez egy
igazi élmény. Az embereknek ezért a hangulatért menjenek a hegyekbe, ne a kilátásért.
Ez hülyeség. A lengyelek jól ismerik a Halastóhoz
(Morskie Oko) vezető úton hömpölygő tömegeket. Sokszor úgy néz ki, mint a
prágai Vencel tér. Az
egy katasztrofális útvonal, egészen november végéig naponta akár tízezer ember
is jár arra. 1977 óta a Hunfalvy-völgyi menedékház
bérlője. Tapasztalt valamilyen időjárás változást? Hogy
őszinte legyek, nem látok változást. Lehetséges, hogy emelkedik a hőmérséklet,
a gleccserek olvadnak, de a Tátrában nem tapasztaltam jelentős változásokat.
Ebben az évben inkább rövid és enyhe, szinte jelentéktelen viharok voltak, ezek
viszont hirtelen és figyelmeztetés nélkül érkeztek. Ezért történtek olyan
tragédiák, mint a múlt évben a lengyel Giewonton, amikor az emberek nem tudtak
elég gyorsan reagálni, és villámcsapás a halálukat okozta. Emlékszem az 1980-as
években a Tátrában tapasztalt katasztrofális viharokra, mint például a Malompataki-völgyben,
amikor lezuhant a mentőhelikopter. Aznap délután vittem fel árut a
menedékházba. A vihar köveket mozdított meg, amelyek a sziklafalakról a turistaútra
hullottak. Hatalmas vízfolyások folytak mindenfelé, jégeső esett, húsz
másodpercenként villámlott. Egy fém tűzhelyet vittem, egy halom vasat, amit nem
tudtam levenni. Száz kilogramm volt. Ha leesne, nem tudnám ismét felvenni.
Nagyon fáztam. Minden villámlás után azzal vigasztaltam magam, hogy még húsz
másodpercig biztos életben leszek. Politikusok is felmennek a Tengerszem-csúcsra?
Kivel találkozott itt idén nyáron? A
politikusok különösebben nem hangoztatják, ha erre járnak. Nem emlékszem, hogy
ebben az évben a politikusok közül volt-e ott valaki, az újakról azonban nem
sokat tudok. Nincs tévém, ezért nem ismerem fel őket az arcok alapján. A
Tengerszem-csúcson mindenki egyenlő. A politika zavarja önt ott fent? Nincs
térerő és TV a házban. Csak egy zongoránk van, el vagyunk szigetelve attól, ami
lent zajlik. A házra felírtuk, hogy mi egy szabad királyság vagyunk. Ami a
politikát illeti, az egyik embernek ez nem tetszik, a másiknak az. Egyszer az
egyik köp egyet, aztán a másik. A menedékházban ezért tilos politizálni és
földre köpni. A menedékházban az emberek nem beszélnek a politikáról. Amikor
este megérkeznek, nincs térerő, ülnek a petróleumlámpa mellett egy asztalnál,
isznak valamit, gitároznak, játszanak. Ott fent minden más. Amikor lemegyek,
vezetés közben bekapcsolom a rádiót. Csak akkor kerülök kapcsolatba a világ
híreivel és új információkkal. Most megdöbbentem, hogy milyen rossz irányba megyünk
a koronavírussal. A turisták magas száma ellenére a koronavírus
elkerüli a Magas-Tátrát. Miért van ez így? Azt
beszéltük egymás között, hogy ez idő alatt biztosan volt valaki a menedékházban,
aki meg volt fertőzve koronavírussal. Aztán olvastam valahol, hogy tiszta
környezetben az emberek jobban ellenállnak ennek a betegségnek, mint azok, akik
olyan városokban élnek, ahol szmog és egyéb dolgok vannak. Lehetséges, hogy egy
bizonyos magasságban és a tiszta levegőben a vírus nem rendelkezik elegendő erővel
és képességgel a szaporodáshoz. Eddig mindannyian lejártunk a házból, de a
koronavírus nem jelent meg. Mi a véleménye arról, mi történik a
világjárvánnyal kapcsolatban? Megdöbbentem,
hogy egyesek attól félnek, hogy a jégkorongunk nem éli túl a járványt, másrészt
pedig ahogy hallottam a rádióban, a rózsahegyi és a poprádi kórház lassan összeomlik.
Még ha megszűnik is a jégkorong, később biztosan feltámad majd, mert ez egy
sport. De ha valaki úgy gondolja, hogy kórházaink akkor is működni fognak, ha
az orvosok és a személyzet beteg lesz, akkor az téved. Nem akarok senkit megijeszteni,
de nézzük meg, hogy alakult ez Észak-Olaszországban vagy Spanyolországban. Több
ezer halott és még több tízezren érintettek. Meglep, hogy hazánkban az emberek
nem látnak a szemüktől, a fiatalok azt állítják, hogy ők túl fogják élni. De
ennek nem kellene így lennie, nem lenne szabad egymással vitázni. Egy
láthatatlan ellenség áll előttünk, akivel együtt kell megvívnunk a harcot.
Olyan ez, mint Szvatopluk vesszői. Ha egységesek vagyunk, akkor nem törhet meg
minket, de ha valaki önző, akkor nem biztos, hogy sikerül. Visel maszkot? Én
sem tudtam a kezdte kezdetén, hogy kell-e maszkot viselni, vagy nem. Most azt
mondom, hogy ha elmegyek a boltba, viselek, elmegyek étterembe, viselek. Arra kérem
az embereket, hogy ragaszkodjunk azokhoz a szabályokhoz, amelyeket a hegyekben tanultunk
– szerénység, alázat, és vegyük észre a ránk leselkedő veszélyt. Így jobban
tudjuk kezelni a ránk váró nehéz időszakot. Nemrégiben meghalt a tátrai teherhordók királya
és a Kő-pataki menedékház bérlője, Laco Kulanga. Hogyan emlékszik rá? Szinte
egyszerre kezdtük teherhordóként dolgozni. Laco 1968 körül, én egy évvel
később. Akkor még nagyon fiatalok voltunk. Én a Hosszú-tavi menedékházban
dolgoztam, ő pedig a Zamkovszky menedékházban és más házakban is. Természetesen
az évek alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mi történhetett vele... Eltörte a kulcscsontját, amikor egy megcsúszott
egy hordó sörrel a Kő-pataki-tótól a menedékház felé. Először nem is akart
kórházba menni, aztán aláírta, hogy saját felelősségére hazaengedik. Tudja
az talán ő hibája, hogy nem tudták megfelelően megvizsgálni. De ezért senkit
sem szabad hibáztathatni. Egyszer elvágtam a kezem, de a kórházban aláírtam,
hogy saját felelősségemre kiengedjenek. Pedig szükség lett volna egy kisebb
műtétre. Mi bérlők furcsa emberek vagyunk – minden az egyben. Talán a környezet
és életforma késztet erre minket. Jobb házasságban élünk a hegyekkel és a menedékházakkal,
mint bárki mással. Laco a hegyekben akart elmenni, ahol egész életében élt, nem
a kórházban. Ha meg kell halni, akkor az a törpefenyők között történjen meg. Ön személyesen Csehországból költözött a
Tátrába. Hogyan lesz egy "idegenből" Tátrai legenda? Ez véletlen
egybeesés volt, a szüleim ide költöztek, először Tátralomnicra, aztán
Ótátrafüredre. Az 1968-as és 1969-es viharos években azért hagytam ott az
iskolát, mert nem akartam oroszul tanulni. Aztán voltak problémáim az
állambiztonsággal különféle plakátok kiragasztása miatt, Ótátrafüreden orosz-
és megszállásellenes jelszavakat írtam a falakra. Tárgyalás is volt, akkoriban az
antiszocialistától kezdve az osztályellenségig minden voltam. Nem volt munkám.
1969. szeptember másodikán a Hosszú-tavi menedékházba túráztam. Ültem a házban,
nem is tudom, hogy teáztam-e, mert nem volt pénzem. Megkérdeztem, hogy szükség
van-e teherhordóra. Soha nem akartam ilyet csinálni. Tényleg soha. Rettenetes
munka volt ez számomra. Miért? Abban
az időben az egyik ótátrafüredi szomszédom hordkerettel a hátán járkált. A szülei
megmutatták neki, hogy mivel semmit sem tanult az iskolában, ezért most el kell
mennie teherhordónak az egyik menedékházba. Abban az időben teljesen máshogy
néztek a teherhordó foglalkozásra.
Hogyan sikerült az első szállítás? Tíz
nappal voltam a 18. születésnapom előtt. Nem voltam jó fizikai állapotban. Már
az Ótátrafüredről a felvonóig vezető út is nehéz volt 48 kg cukorral. Az adott
erőt, hogy a sikló mellett, a peronon állva a turisták csodálattal néztek rám.
Ez volt az első alkalom, hogy rejtett büszkeséget éreztem. Azonban gyorsan elmentek
mellettem a menedékház felé. Semmit sem tudtam a teherhordásról és a
taktikáról. Nem vittem vizet és ennivalót. Későbbi szállítások során előfordult
velem, hogy amikor megettem egy narancsot, a héját a kövek alá dugtam, hogy
elrejtsem. Amikor aztán másnap arra jártam és éhes voltam, kiszedtem és
megettem. A teherhordó pályafutásom kezdete nagyon nehéz volt, egy hónap múlva
be is fejeztem a teherhordást. Később az ismert tátrai bérlő, Belo Kapolka jött
értem. Apránként egyre közelebbi kapcsolatba kerültem a teherhordással, míg végül
1977-ben lehorgonyoztam a Hunfalvy-völgyi menedékháznál. 51 éve csinálom. Mit jelentenek az Ön számára a hegyek? Szanatóriumként
tekintek rájuk, és kedélyjavító azok számára, akik jó dolgukban azt sem tudják,
mit csináljanak. A menedékházamban is ezt látom. Amikor az ember fáradt,
hálásabban köszön, kérd és mond köszönetet. Az jó a hegyekben, hogy az emberek
energiával töltődnek fel, és az által jobb emberré válnak. Ezt az értéket
magukban kell zárniuk és le kell venniük a lenti életbe. A tátrai teherhordók Európában az utolsók,
akik ezt a foglalkozás űzik. Megszűnhet a teherhordó foglalkozás? Az,
hogy a magashegyi teherhordók életben maradnak-e, a bérlőktől függ. Vagy az
anyagi oldalát nézik, mert a teherhordó kb. kétszer olyan drága, mint egy
helikopter, vagy pedig a hegyek pozitív energiáját, amelyért idejönnek az
emberek magukba szívni azt. Jelenleg ez úgy működik, hogy a nagyobb árukat, pl.
a söröshordókat helikopterrel viszik fel, a kisebb árukat – kenyeret, teát,
cukrot, citromot – pedig a teherhordók. Mi a Hunfalvy-völgyi menedékháznál nemet
mondtunk, ott nem lesz helikopter. Az egyetlen ház, ahová egyáltalán nem repül
a helikopter. Teának való vizet a hóból veszünk, de a teát, a cukrot és a citromot
a hátunkon visszük fel. A teherhordók láthatatlan energiája minden sörben
megtalálható, amelyet a házban csapolunk. A hegyek részei vagyunk. Valahányszor
este megyek fel a házba, hálózsákban alszom a Békás-tavaknál. Hihetetlenül szép
éjszakák ezek. Millió csillagos szálloda van felettem. Forrás
és fotók: https://plus7dni.pluska.sk