Mire van szüksége az
embernek, hogy kiteljesültnek és boldognak érezze magát? Mi az, amire valóban
szüksége van, és mi az a fiktív minta, amit a szükségletek kielégítése általi elégedettség
hoz létre? Az élet üteme, a munka, a szükségletek egy olyan mókuskerék, melyben
nap mint nap élünk, öntudatlan lénnyé változtat minket; a stressz, a
képzeletbeli igények, az ambíció mind arra kényszerítenek, hogy kimeneküljünk a
modern élet őrült körforgásából. A fogyasztói társadalom olyan mechanizmus,
melyet az ember előbb-utóbb elkezd megszeretni. Annak köszönhetően, hogy a
reklámok megmondják, mire van szükségünk, nem kell ezen gondolkodni, egyetlen
feladatunk a felénk sugárzottak „teljesítése” – a gardrób rendszeres
frissítése, az aktuális divat követése, az „illik” létezés…
A probléma abban a
pillanatban kezdődik, amikor az igényeink túllépnek a megvalósíthatóság
határain. A folyamatosan szaporodó, be nem teljesülő célok miatti elégedetlenség
miatt végül konfliktusba kerülünk önmagunkkal, és a tudatunk azt mondja nekünk,
hogy ha nem tudunk lépést tartani az igényeinkkel, akkor a modern világban
kevesebbet érünk. Ez tévedés.
Hosszú ideje ismert
tény, hogy a természettel történő kapcsolat megnyugtató módon hat az emberre.
Különösen érdekes ebben a dimenzióban az a tevékenység, amely megköveteli, hogy
megismerkedjünk a minimalizmussal – otthon hagyva a tökéletes megjelenést, a
lakásunk díszeit, melyeknek nincs gyakorlati haszna –, és a valóban szükséges
dolgokra koncentráljunk, a fogyasztást racionális keretek közé korlátozva. A
hegyekben az igények minimalizálódnak. A helyzet, amelybe szándékosan juttatjuk
magunkat, megköveteli, hogy a kényelemre törekedjünk, a táplálékra és az
erőnkre összpontosítsunk, és teljes figyelmet fordítsunk arra, hogy képesek
legyünk leküzdeni az általunk választott út nehézségeit. A turistaúton való
elindulással és a minimalizmus tudatos felvállalásával teljesítjük belsőnk
igényeit. Képessé válunk túlélni az utat úgy, hogy csak a legszükségesebb
dolgok vannak nálunk. De ami a legfontosabb, nem hiányolunk semmit!
A kortárs valóság, a
nyomasztó ambíciók és a fogyasztói mechanizmusok nehezen tetten érhető
szorongást ültetnek el az emberben. Talán attól tartunk, hogy hiányolni fogunk
valamit – valamit, amit szükségesnek gondoltunk, de mégsem valósítottuk meg. Ezt
azonban nem tudjuk megnevezni, ez mélyen a tudatalattinkban rejtőzik. A
hegyekben, ahol összhangba kerülünk a természettel, és igényeink a lehető
legkisebbre korlátozódnak, a félelmünk saját arcot kap, valósággá válik, félünk
valamitől, de soha nem az ismeretlentől. Félünk a lavináktól, a lehulló
kövektől, a kicsúszástól, a lezuhanástól, egy medvével történő találkozástól.
Ha semmi nem történik, az út végén, immár biztonságos helyen olyan nyugodtnak
érezzük magunkat, amilyennek a fogyasztói társadalom tagjai valószínűleg soha
nem érzik önmagukat.
Tudjuk már, miért
ízlik jobban a menedékházban elfogyasztott almás pite és a termoszból megivott
fekete kávé, mint egy finom desszert a két konferencia közötti szünetben?...
