170 évvel ezelőtt, 1848. március
21-én született Christian Kraft zu Hohenlohe-Öhringen (1848-1926), porosz
mágnás, koronaherceg, generális, a német császár főkomornyikja, a Tátra
leggazdagabb földesura. Gazdagságát tekintve a világon bárhol élhetett volna,
de ő első látásra beleszeretett a Bélai-Tátrába, és itt élte le életének
nagy részét. 1879-ben vásárolta meg Alapi Salamon Kornéliától a Tátra
legértékesebb részét képező javorinai és lendaki uradalmat, melyet annak
családja mintegy 300 éve birtokolt. Annyira jól érezte magát a tátrai
csúcsok alatt, hogy birtokát tovább növelte Felsőhágival, a Batizfalvi- és
Menguszfalvi-völgyekkel, valamint lendaki, zári és szepesbélai területekkel.
Több mint 10 ezer hektár tátrai erdőt és magashegyi rétet vásárolt össze, de a
szívügye mindig a Fehér-víz-völgy és a Jávor-völgy volt.
A szenvedélyes vadász és természetrajongó sem az itt élők, sem vendégei
előtt nem titkolta, hogy reprezentatív vadászterületet akar kialakítani,
elsősorban szarvasok tenyésztésére, azt szerette volna elérni, hogy a Magas- és
a Bélai-Tátrában ez a faj domináljon. Ez az álom rengeteg pénzébe került, de a XX.
század elején Javorina büszkélkedhetett az egyik legszebb, legjobban karbantartott
és legjobban gazdálkodó vadászterülettel, melyet egész Európa csodált.
Javorina nemcsak a hatalmas birtok központja, hanem a herceg otthona is
lett. A javorinai rét fölött impozáns vadászkastélyt építtetett, 1884-től itt
lakott lengyel feleségével, Lubrianec-Dambska Otiliával. Stílusos kis
fatemplomot is építtetett, melyet Szent Anna tiszteletére szenteltek fel 1903
nyarán.
Stájerországból 18 vadászt hozatott
ide, akik nem csak új vadászházakat, hanem cselédet is kaptak, hogy csak a
vadakra legyen gondjuk. A falu lakosait meghagyta házaikban, csak a magashegyi
legelők bérleti szerződéseit bontotta fel. A herceg és tapasztalt vadászai az
erdőhatár felett nyugalmat akartak, nem akartak teheneket, juhokat,
pásztorokat, akik zavarták volna a szarvasokat. A stájer vadászok rendet teremtettek
a vadászterületen, elsősorban a gorál orvvadászokkal volt sok bajuk. Lényegesen
csökkentették a ragadozó vadállatok állományát. Farkas, hiúz vagy sas
kilövését vagy befogását a herceg külön jutalmazta. A medvéket sérült és beteg
lovak segítségével csábították a Jávor-völgy bizonyos helyére, hogy az éhes
medvék ne veszélyeztessék a hasznos vadakat.
![]()
Hogy a lendaki és javorinai erdők a lehető leggazdaságosabbak legyenek,
Hohenlohe nagy hangsúlyt fektetett minőségi erdők nevelésére és kitermelésére.
Az erdészeknek sokkal többet fizetett, mint más tátrai erdőbirtokosok, és
természetbeni juttatásokkal is csábította őket, lakást, tüzifát, konyhakertet
és legelőt is kaptak. Szezonális munkákra mégis napszámosokat kellett fogadnia
a környező falvakból. Előírta, hogy az erdő felújítását a kitermelés és az
irtvány megtisztítása után azonnal meg kell kezdeni. A frissen erdősített
területen szigorúan megtiltotta a szarvasmarhák legeltetését. Az erdei munkások
munkamoráljának javítása érdekében leromboltatta a falu kocsmáját. Nem csak
erdészekből, hanem fuvarosokból és kocsisokból is hiány volt a századfordulón,
ezért Debrecen körüli birtokáról 11 kocsist hozott a tátrai csúcsok alá.
![]()
A javorinai uradalom felső vezetését 12 alkalmazott látta el. A
vadászterület felügyeletéről két fővadász, 10 vadász 2 inas és négy csősz
gondoskodott. További 8 személy az erdészetért felelt. Az erdei személyzet
egyenruháját Késmárkon varratta, kartongyára 16 javorinai és zúgói embernek
biztosított munkát, a vadászinasok képzésére iskolát alapított.
Hogy frissítse a génállományt, Pétervárról uráli szarvast hozatott a
Tátrába, ez azonban öt év múlva tüdőgyulladásban elpusztult. Az Altáj alól két
szarvast és két borjút hozatott, melyeket a Murány alatt engedtek ki szabadon,
az Angliából hozatott fehér szarvasoknak viszont nem sikerült alkalmazkodniuk a
magashegyi környezethez.
A vadak téli táplálása hatalmas summát emésztett fel, a javorinai pékek
naponta fél tonna kenyeret sütöttek, melyet széthordtak a vadetetőkbe. Emellett
szénát, zabot, árpát, gesztenyét, rozskorpát, rozs- és bablisztet és sót kaptak
a vadak. A medvéknek évente 120 beteg lovat tálaltak fel, melyeket a tátraalji
gazdáktól vásároltak össze.
A herceg az első tíz évben megtiltotta a vadászatot, de később nagy
társasági vadászatokat rendezett kedves felső-ausztriai vadfelügyelője
segítségével.
Hohenlohe hercegnek 1910-ben a bécsi vadászati világkiállításon nyílt
alkalma bemutatni tátrai vadászterületét. A szép, fából épült kastélyban
kiállított trófeái és preparátumai a korabeli sajtó szerint a kiállítás
legszebb darabjai voltak. A javorinai revier minden lakója képviselve volt:
szarvasok, őzek, zergék, kőszáli kecskék, bölények, vaddisznók, de a ragadozó
vadak trófeái is: medve, hiúz, farkas, vidra és sas. A vadászterület 1912-ben élte
virágkorát, becslések szerint ekkor 1200 szarvas, 650 zerge, 150 kőszáli
kecske, 24 bölény és 30 medve élt benne.
Hohenlohe herceg jó viszonyban volt alkalmazottaival és a falubeliekkel,
de a tátrai és környékbeli földesurakkal szemben gőgös és arrogáns volt. A
turistákat kártékony betolakodóknak tartotta. Nem tisztelte az államot sem,
amelyben élt és hatalmas birtokot szerzett. Ignorálta törvényeit, lebecsülte
hivatalait, Szepes vármegyét és a mezőgazdasági kormányzati köröket.
Felesége, Otilia 1922-ben súlyos betegségben elhunyt, végakarata szerint a
javorinai temetőbe temették el. Alig négy év múlva temették mellé a leggazdagabb
tátrai földesurat, aki magyarországi birtokán hunyt el. Síremlékükre a herceg
életét meghatározó jelmondatot vésték: „A kötelesség mindenek előtt”. A
szomszédos Szent Anna templomban az oltár előtti padon, ahol feleségével ült,
máig ott díszlik a Hohenlohe család címere.
A vadászkastély ma a Szlovák Köztársaság elnöki
kancelláriájának igazgatása alatt áll. Aki Javorinából a Hátsó-rézaknák
völgyébe kirándul, egy ideig a herceg által épített úton halad, de a kastélyhoz
vezető út utolsó szakaszát „Magánterület – tovább menni tilos” tábla zárja el.
