170 évvel ezelőtt, 1848. március 21-én született Christian Kraft zu Hohenlohe-Öhringen (1848-1926), porosz mágnás, koronaherceg, generális, a német császár főkomornyikja, a Tátra leggazdagabb földesura. Gazdagságát tekintve a világon bárhol élhetett volna, de ő első látásra beleszeretett a Bélai-Tátrába, és itt élte le életének nagy részét. 1879-ben vásárolta meg Alapi Salamon Kornéliától a Tátra legértékesebb részét képező javorinai és lendaki uradalmat, melyet annak családja mintegy 300 éve birtokolt. Annyira jól érezte magát a tátrai csúcsok alatt, hogy birtokát tovább növelte Felsőhágival, a Batizfalvi- és Menguszfalvi-völgyekkel, valamint lendaki, zári és szepesbélai területekkel. Több mint 10 ezer hektár tátrai erdőt és magashegyi rétet vásárolt össze, de a szívügye mindig a Fehér-víz-völgy és a Jávor-völgy volt.
Szenvedélyes vadász és természetrajongó
A szenvedélyes vadász és természetrajongó sem az itt élők, sem vendégei előtt nem titkolta, hogy reprezentatív vadászterületet akar kialakítani, elsősorban szarvasok tenyésztésére, azt szerette volna elérni, hogy a Magas- és a Bélai-Tátrában ez a faj domináljon. Ez az álom rengeteg pénzébe került, de a XX. század elején Javorina büszkélkedhetett az egyik legszebb, legjobban karbantartott és legjobban gazdálkodó vadászterülettel, melyet egész Európa csodált.
![]()
Javorina nemcsak a hatalmas birtok központja, hanem a herceg otthona is lett. A javorinai rét fölött impozáns vadászkastélyt építtetett, 1884-től itt lakott lengyel feleségével, Lubrianec-Dambska Otiliával. Stílusos kis fatemplomot is építtetett, melyet Szent Anna tiszteletére szenteltek fel 1903 nyarán.
Stájerországból 18 vadászt hozatott ide, akik nem csak új vadászházakat, hanem cselédet is kaptak, hogy csak a vadakra legyen gondjuk. A falu lakosait meghagyta házaikban, csak a magashegyi legelők bérleti szerződéseit bontotta fel. A herceg és tapasztalt vadászai az erdőhatár felett nyugalmat akartak, nem akartak teheneket, juhokat, pásztorokat, akik zavarták volna a szarvasokat. A stájer vadászok rendet teremtettek a vadászterületen, elsősorban a gorál orvvadászokkal volt sok bajuk. Lényegesen csökkentették a ragadozó vadállatok állományát. Farkas, hiúz vagy sas kilövését vagy befogását a herceg külön jutalmazta. A medvéket sérült és beteg lovak segítségével csábították a Jávor-völgy bizonyos helyére, hogy az éhes medvék ne veszélyeztessék a hasznos vadakat.
![]()
Hogy a lendaki és javorinai erdők a lehető leggazdaságosabbak legyenek, Hohenlohe nagy hangsúlyt fektetett minőségi erdők nevelésére és kitermelésére. Az erdészeknek sokkal többet fizetett, mint más tátrai erdőbirtokosok, és természetbeni juttatásokkal is csábította őket, lakást, tüzifát, konyhakertet és legelőt is kaptak. Szezonális munkákra mégis napszámosokat kellett fogadnia a környező falvakból. Előírta, hogy az erdő felújítását a kitermelés és az irtvány megtisztítása után azonnal meg kell kezdeni. A frissen erdősített területen szigorúan megtiltotta a szarvasmarhák legeltetését. Az erdei munkások munkamoráljának javítása érdekében leromboltatta a falu kocsmáját. Nem csak erdészekből, hanem fuvarosokból és kocsisokból is hiány volt a századfordulón, ezért Debrecen körüli birtokáról 11 kocsist hozott a tátrai csúcsok alá.
![]()
A javorinai uradalom felső vezetését 12 alkalmazott látta el. A vadászterület felügyeletéről két fővadász, 10 vadász 2 inas és négy csősz gondoskodott. További 8 személy az erdészetért felelt. Az erdei személyzet egyenruháját Késmárkon varratta, kartongyára 16 javorinai és zúgói embernek biztosított munkát, a vadászinasok képzésére iskolát alapított.
Hogy frissítse a génállományt, Pétervárról uráli szarvast hozatott a Tátrába, ez azonban öt év múlva tüdőgyulladásban elpusztult. Az Altáj alól két szarvast és két borjút hozatott, melyeket a Murány alatt engedtek ki szabadon, az Angliából hozatott fehér szarvasoknak viszont nem sikerült alkalmazkodniuk a magashegyi környezethez.
A vadak téli táplálása hatalmas summát emésztett fel, a javorinai pékek naponta fél tonna kenyeret sütöttek, melyet széthordtak a vadetetőkbe. Emellett szénát, zabot, árpát, gesztenyét, rozskorpát, rozs- és bablisztet és sót kaptak a vadak. A medvéknek évente 120 beteg lovat tálaltak fel, melyeket a tátraalji gazdáktól vásároltak össze.
A herceg az első tíz évben megtiltotta a vadászatot, de később nagy társasági vadászatokat rendezett kedves felső-ausztriai vadfelügyelője segítségével.
Hohenlohe hercegnek 1910-ben a bécsi vadászati világkiállításon nyílt alkalma bemutatni tátrai vadászterületét. A szép, fából épült kastélyban kiállított trófeái és preparátumai a korabeli sajtó szerint a kiállítás legszebb darabjai voltak. A javorinai revier minden lakója képviselve volt: szarvasok, őzek, zergék, kőszáli kecskék, bölények, vaddisznók, de a ragadozó vadak trófeái is: medve, hiúz, farkas, vidra és sas. A vadászterület 1912-ben élte virágkorát, becslések szerint ekkor 1200 szarvas, 650 zerge, 150 kőszáli kecske, 24 bölény és 30 medve élt benne.
Hohenlohe herceg jó viszonyban volt alkalmazottaival és a falubeliekkel, de a tátrai és környékbeli földesurakkal szemben gőgös és arrogáns volt. A turistákat kártékony betolakodóknak tartotta. Nem tisztelte az államot sem, amelyben élt és hatalmas birtokot szerzett. Ignorálta törvényeit, lebecsülte hivatalait, Szepes vármegyét és a mezőgazdasági kormányzati köröket.
Felesége, Otilia 1922-ben súlyos betegségben elhunyt, végakarata szerint a javorinai temetőbe temették el. Alig négy év múlva temették mellé a leggazdagabb tátrai földesurat, aki magyarországi birtokán hunyt el. Síremlékükre a herceg életét meghatározó jelmondatot vésték: „A kötelesség mindenek előtt”. A szomszédos Szent Anna templomban az oltár előtti padon, ahol feleségével ült, máig ott díszlik a Hohenlohe család címere.
A vadászkastély ma a Szlovák Köztársaság elnöki kancelláriájának igazgatása alatt áll. Aki Javorinából a Hátsó-rézaknák völgyébe kirándul, egy ideig a herceg által épített úton halad, de a kastélyhoz vezető út utolsó szakaszát „Magánterület – tovább menni tilos” tábla zárja el.
