Tátrai babonák – Ha páratlan számú apácával találkozunk Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2015/01/09
Hirdetés
Babonák – meglehetősen kiterjed témakör, különösen, ami a hegyeket illeti. Akár hiszünk benne, akár nem, azt hiszem fontos kérdés mindannyiunk számára. Vannak közöttünk olyanok, akik szinte a babonák rabjai, és vannak olyanok, akik csak legyintenek ezekre, és nem törődnek velük. Én a mindennapi életben biztosan a második csoportba tartozom. Nem érdekel, ha egy fekete macska átszalad előttem az úton, vagy ha felborul a sótartó, ami a régi hagyomány szerint veszekedést jelent. Ugyanakkor a hegyekben megpróbálom magam mögött hagyni a mindennapi élet dolgait, és így a gondolkodásom 180 °-os fordulatot vesz. Azt nem tudom, mi okozza ezt nálam. Lehet, hogy az a tény, hogy a hegyek veszélyesek, és az őket körülvevő babonák további rejtélyeket tartogatnak. Talán azért, mert a hegyekben mindig azt az elvet vallom, hogy jobb félni, mint megijedni, és fel kell készülni mindenre. Talán azért, mert gyakran találkoztam azzal, hogy a babonák, hiedelmek figyelmen kívül hagyása sokak számára veszélyes helyzetet eredményezett, miközben ezek figyelembe vétele sokuk életét megmenthette volna.


„Ha páratlan számú apácával találkozunk, az jó időt jelent a következő napra”
Nyári vakáció, néhány évvel ezelőtt. Néhány napja ömlött az eső, és semmi jele sem volt, hogy javulna a helyzet. Ennek ellenére bátran túráztunk anyámmal. Könnyű útvonalat választottunk, ahol nem jelentett túl nagy veszélyt az esős idő. Az út nagy részén teljesen egyedül voltunk, csak hosszú idő elteltével találkoztunk három apácával. Ekkor még nem tudtunk erről a babonáról. Csak később, a szállásunkon a házigazdánkkal beszélgetve tudtuk meg, hogy a következő napon valószínűleg szép idő lesz. Félretettem a babonákkal kapcsolatos szkepticizmusomat, és szerettem volna meggyőződni ennek a régi babonának a valóságtartalmáról. Gondolhatok, amire akarok, de másnap nyugodtan indultunk a Vörös-hegyekre (Czerwone Wierchy), és élveztük a gyönyörű napsütést.
Ha már az apácáknál tartunk, arról is beszélni kell, hogy ha párosával látjuk őket, az veszélyt jelent-e? Valószínűleg nem, mert én már nem egyszer láttam kettőt, négyet, hatot együtt, és mindig minden jól végződött, miközben ők mosolyogva vonultak el mellettem.

Sok babona fűződik a Tátrához. Sokan azt mondják, hogy ha gyakran tapasztalunk irracionális érzéseket, jobb, ha visszafordulunk, mint ha tovább mennénk, vagy válasszunk egy másik útvonalat, még ha az nehezebb is. Megfontolandó azonban, hogy ha nem ismerjük a babonákat, rossz benyomást tesz-e ránk, ha például fekete lepkével, vagy apácával találkozunk? Természetesen nem. Így minden eseményt a véletlennek vagy a balszerencsének tulajdonítunk. Lehet, hogy ezek a babonák éppen azért alakultak ki, hogy megvédjenek minket bizonyos helyzetekben? Azt hiszem, ezt mindenki saját szemszögéből fogja értékelni…
Hisszük vagy nem hisszük, figyelni érdemes…

Forrás: http://natatry.pl Fotó: Andrzej Opacian
Hirdetés
Hirdetés