Mítoszok, mondák, legendák A Kriván aranya

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2021/06/25
Hirdetés

 

A múltban mindenféle történetek keringtek a köztudatban a Magas-Tátráról, melyek manapság mosolyogtatónak tűnhetnek számunkra, de szájról-szájra terjedve kétség kívül gazdagították az itt élő népek folklórját. Az emberek előszeretettel találtak ki történeteket, amelyeket olyan természetfölötti dolgokkal hoztak kapcsolatba, amely a fölöttük magasodó, általuk elérhetetlennek tűnő tátrai csúcsokhoz kötődtek. Miután azonban sikerült meghódítani a csúcsokat, az ilyen történetek nagy része fokozatosan háttérbe szorult, de szerencsére nem vesztek a feledés homályába, ezért most néhányat megpróbálunk felidézni közülük.
A Kriván aranya
Egyszer régen egy bányász az erdőben találkozott egy tündérrel. Rögtön jól megértették egymást, így nem sokáig váratott magára az esküvő. Hamarosan lányuk született, akit a virágzó rétek után Virágocskának neveztek el. A déli boszorkány azonban ellátogatott otthonukba, és elvette az apja életét. Nem sokkal később a kis Virágocska édesanyját is elvesztette, aki közvetlenül előtte megmutatott neki egy arannyal teli barlangot és egy tavat, amelynek vize mindent arannyá változtat, azzal a feltétellel, hogy soha nem szabad megmosni a kezét a vízben. Virágocska mérhetetlen bánatában a Tátrában kezdett barangolni. Egy nap aztán a lányt észrevette a boszorkány, aki a barlangjához vonszolta, és meg akarta tudni tőle a varázslatos tó titkát. A lány sokáig ellenállt, de végül megadta magát, és elmondta a titkot. Ezután együtt mentek a tóhoz, ahol a boszorkány mindent, ami a keze ügyébe került dühödten a vízbe dobálta, ahol minden arannyá változott. Amikor már nem volt mit a vízbe dobnia, közelebb ment a parthoz, és kezét a vízbe mártotta, hogy kiszedje a tóból az aranyat. A tündér azonban nem hiába tanácsolta Virágocskának, hogy nem szabad a tó vizébe nyúlni. Amint a boszorkány megérintette a vizet, az megdermedt, és lassan megszilárdult. A tóban úszkáló aranydarabok mind kővé változtak, és ma már ezek a kövek az egyetlen dolog, amit ott találunk, mert a csodás víznek nyoma sincs.
Forrás: https://vysoke-tatry.online-pruvodce.cz; Fotó: plus.sme.sk

 

Hirdetés
Hirdetés