Szeptember 19-én volt pontosan 70 éve annak, hogy a
Kő-pataki-tó felett felépült obszervatóriumban elvégezték az első
megfigyeléseket. Elsősorban a napenergia fotoszférájára összpontosítottak, de a
szakértők berajzolták az itt megfigyelt első napfoltokat is. „70 éve ezen a
reggelen ábrázolták a szakemberek az első napfoltokat a Kő-pataki-tó mellett
újonnan épült obszervatóriumban. Azóta hosszú utat jártunk be, és jelentős
számú fontos felfedezéssel írtuk be nevünket a világ csillagászatába” – mondta
el Aleš Kučera, a Szlovák Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intézetének
igazgatója. Az obszervatórium egyik legnagyobb eredménye a csillagos égbolt
egyedülálló atlasza, melyen több mint 50 éve a világ szinte minden
megfigyelőállomása dolgozott, és amelyet éppen itt sikerült összeállítani.
„A
csillagvizsgálónak köszönhetően üstökös ügyben szinte szuperhatalomnak
számítunk, a Kő-pataki-tó melletti obszervatóriumban számos üstököst fedeztünk
fel, és idővel a világ vezető üstökös-szakértőivé váltunk. Ez fontos időszak
volt, amely máig folytatódik, különösen az üstökösök fizikai kutatásával” –
mondta Kučera. Az obszervatórium a Csillagvizsgáló Intézet égisze alatt látott
hozzá a napkorona kutatásához, a tudósok elsősorban a napkorona kutatásban
értek el világraszóló eredményeket. A Tátrában dolgozó kutatók pl. a napkorona
indexet kutatják, amellyel a nap aktivitását mérik saját ciklusa során, melyet
a mai napig használnak.
„Az Európai Unió Strukturális Alapja segítségével javítani
tudjuk az infrastruktúránkat. Ehhez a kerek évfordulóhoz kapcsolódóan új
teleszkópot szeretnénk üzembe helyezni, ennek tükre 130 centiméter átmérőjű
lesz. Ezzel váltjuk fel a régi teleszkópot, amelynek csak 60 cm átmérőjű tükre
volt” – mondta az igazgató. A távcsövek gyakorlatilag készen vannak, de csak a
próbaüzem után, valószínűleg csak áprilisban lesznek telepítve az
obszervatóriumban. A szakember szavai szerint ez lesz az egyik legjobb távcső
az európai hálózatban, amely a Földhöz közel kerülő, bolygónkat veszélyeztető
kisbolygókat vizsgálja majd.
A Csillagvizsgáló Intézet Kő-pataki-tó Obszervatóriuma a
Kő-pataki-tó közelében, 1786 méter tengerszint feletti magasságban található.
Alapítója és egyben első igazgatója Antonín Bečvář volt, aki 1943-ban az első
megfigyeléseket végezte itt. Az obszervatórium épületében található a Szlovák
Tudományos Akadémia Goefizikai Intézetének meteorológiai állomása is.