Az első női turisták a Tátrában Hír

Nagyjából ugyanabban az időben, vagyis 1841-ben (35 évvel Marie Paradise bravúrját követően) a délről Liptó fölé magasodó Kriván lett az első tátrai csúcs, amelyet nők is meghódítottak. A magyarok 1841. augusztus 4-én csoportos kirándulást szerveztek a csúcsra, hogy így ünnepeljék meg azt, hogy Frigyes Ágost szász király kicsivel korábban feljutott a Krivánra. Az ünnepségen, melynek során egy vaslemezekből készült emlékművet is felállítottak, „fehér ruhába öltözött hölgyek” is részt vettek. A leírások sajnos nem adták meg sem vezetéknevüket, sem keresztnevüket, csak annyit említenek, hogy „többnyire magyarok voltak”.

Tizenkét nappal később (augusztus 16-án) a szlovákok „nemzeti kirándulást” szerveztek a Krivánra. Ezen a „szlovák hazafiak anyja” néven ismert Johanna Miloslava Lehotska is részt vett. Egy évvel korábban azonban egy lőcsi gyógyszerész, valószínűleg Stefan Rochlitz felesége Miloslavánál is magasabbra jutott, amikor felmászott a Lomnici-csúcsra. A gyógyszerész családjának a Tátrában elért eredményeit már a XIX. században ismerték a Szepességben. Hamarosan, 1847-ben három nő érte el a Lomnici-csúcsot Lux Jakab vezetésével. Ők Janka Rniesnerova és Sarlota Erthnerova Szepeszombatból és Amalia Kleinerova Strázsáról. Ettől kezdve a Lomnici-csúcs lett a női kirándulások fő célpontja, ennek következtében 1852. szeptember 8-án a poprádi Melczerova és Moritz Bexheft, két évvel később a budapesti Gilming Hermina, végül 1856-ban állítólag két lengyel nő járt a csúcson. Abban az időben a Lomnici-csúcs megmászása meglehetősen nagy teljesítmény volt, tekintve, hogy a csúcsra vezető úton nem volt biztosítás, és a női ruházat meglehetősen kényelmetlen volt.

A Tátra északi lejtőit sokáig elkerülték a nők. Ennek számos, úgy politikai, mind gazdasági oka volt. Az első lengyel nő, aki a XIX. század közepén az északi oldalról látogatta meg a Tátrát Maria Steczkowska, a Jagelló Egyetem matematika professzorának, Jan Kanty Steczkowskinak a lánya volt. Bukowina Tatrzańskában volt a szállása, ahonnan 1855-ben első útja során meglátogatta a Halastavat és a Kościelisko-völgyet. Második, 1857-es tartózkodása során felment a Kis-réti-völgybe (Dolina Malej Łąki) és megmászta a Vörös-hegyeket (Czerwone Wierchy). Ismét elment a Halastóhoz, és átment a Lengyel-Öt-tó völgyébe (Dolina Pięciu Stawów Polskich). Egy évvel később meglátogatta a Palánkos-völgyet (Strążyska Dolina), a Gąsienica-völgyet (Dolina Gąsienicowa) és ismét a Halastavat. Háromnapos kirándulást tett Krivánra, a kóborolt a Csendes-hegy (Tichý vrch) és a Fenyves-hegy környékén, de a rossz időjárás, különösen a nagy köd miatt nem jutott fel a csúcsra. Érdekes tény, hogy ugyanabban az évben két nő – Berta Lerchova és Dorota Bexheftova, Moritz-Walter Bexheft nővére némi függetlenségről tanúbizonyságot téve vezető nélkül jutott fel a Menguszfalvi-völgyből a Tengerszem-csúcsra (Rysy), ahonnan visszatérve az éjszakát a völgy egyik pásztorszállásán töltötték.

Maria Steczkowska hosszú szünet után 1864 nyarán tért vissza a Tátrába. Feljutott a Volovecre (Wołowiec) és a Pańszczycza-völgyből (Dolina Pańszczyca) felmászott a Kereszt-nyeregbe (Krzyżne). Ezen a kiránduláson részt vett Józef Stolarczyk atya is. A Késmárki-Fehér-víz völgyén át eljutott az Öt-tavi katlanba (Kotlina Piatich spišských plies). Vezetője főleg id. Jędrzej Wala volt, akit „Képek” (Obrazkach) című írásában erősen ajánlott a Tátrába kirándulóknak.

Ugyancsak 1864-ben Maria maga vezetett egy nagyobb csoportot a Vörös-hegyekre, ezért ő tekinthető az első önálló lengyel bár még nem hegymászónak, de turistának. Egy évvel a Svinica (Świnica) 1867. július 22-én Eugeniusz Janota, Bronisław Gustawicz és Stanisław Librowski által – Maciej Sieczka vezetésével – történt meghódítását követően 1868. augusztus 8-án Maciej Sieczka vezetésével két lengyel nő állt a csúcson: Walery Eljasz Radzikowski nővére, Maria Eljasz, és Walery menyasszonya, Natalia Nycz, valamint utóbbi testvére. Feltehetően Maria Eljasz volt az első nő, aki ugyanabban az évben (1868) a Gąsienica-szécsről (Hala Gąsienicowa) a Zawraton (Zawrat) keresztül átjutott a Lengyel-Öt-tó völgyébe, legalábbis ez olvasható Bolesław Chwaściński a „Hegymászás története” (Z history taternictwa) című művében. Lehetséges azonban, hogy Antonina Hoffman színésznő valamivel korábban, de ellenkező irányból már meghódította a Zawratot.

Néhány évnek kellett még eltelnie, mire a nők megjelentek a Tátra legmagasabb csúcsán – a Gerlachfalvi-csúcson. Ez 1877. július 8-án történt, amikor két bécsi nő, Józefina Tillungen és Paulina Konerr álltak a csúcson. A lengyel nők közül az első, aki felmászott a Gerlachra egy zenei híresség, Natalia Janthówna kisasszony volt 1883. augusztus 22-én Maciej Sieczka és Wojciech Giewont vezetésével, amelyet Valery Eljasz jegyzett fel „Pamiętniku TT” című naplójában. A nők által a XIX. század második felében leggyakrabban látogatott Tátra-csúcs azonban továbbra is Lomnici-csúcs volt. Két lengyel nőtől eltekintve, akik állítólag 1856 nyarán álltak a csúcson, az első név szerint ismert lengyel nő a kujawai Maria Wolska volt, aki 1879. szeptember 5-én mászta meg a csúcsot Jan Gronikowski hegyivezetővel. Öt évvel később, 1884. augusztus 11-én Helena Brodowska, a varsói egyetem professzorának lánya jutott fel a tetejére. Az 1890-es évek végén két lengyel testvér, Jadwiga és Helena Gnoińskie is ellátogatott a Tátrába. Valamivel korábban, 1879 augusztusában négy lengyel nő mászta meg a Tengerszem-csúcsot a Rejtett-völgyből (Ťažká dolina) a Hunfalvy-hágón (Sedlo Váha) keresztül, majd a Halastó felé ereszkedtek le a csúcsról. Lehetséges, hogy ők egy olyan expedíció résztvevői voltak, amelyet dr. Tytus Chałubiński szervezett kimondottan „hölgyeknek”. A Tátra egyik legmagasabb csúcsán, a Késmárki-csúcson (Kežmarský štít) azonban csak 1888 augusztusában jelent meg az első két nő, mégpedig a magyar Zobel nővérek, egy Istvánffy nevű hegymászó kíséretében.

A tátrai kirándulások leírásaiból tudhatjuk, hogy a XIX. század végéig szinte csak nyáron jártak az emberek ezekre a hegyekre. Az első nők, akik télen merészkedtek mászni, Maria Kirchmejerówna és Michalina Zawadzka voltak, akik – ahogy Leopold Świerz naplójában megjegyezte – miután az éjszakát a Roztoka menedékházában töltötték, 1882 február 26-án eljutottak a Halastóhoz. 1894 januárjában Stanisława Pisarzewska kisasszony Jan Grzegorzewski és unokatestvére, Józef Duczmański kíséretében – Bartek Obrochta és Józef Trzebunia Słomiak vezetésével – a Gąsienica-szécsről a Zawraton keresztül átjutott a Lengyel-Öt-tó völgyébe. A XX. század első éveiben voltak olyan nők, akik jelentős önállóságot tanúsítottak, például a magyar Egenhoffer Teréz, a skót Beatrice Tomasson, a francia Lavallée Márta, és Antonina Englisch. Ők azonban leggyakrabban hegyivezetőket alkalmaztak, vagy férfiak társaságban jártak a hegyekben. 1908 augusztusában két lengyel nő, Helena Dłuska és Irena Pawlewska-Szydłowska tette meg az első női, férfiak gondoskodása nélkül végrehajtott túrát a Tátrában, amikor a Hincói-völgyből (Hlinská dolina) meghódították a Csorbai-csúcs (Štrbský štít) északi falát.

Ettől kezdve a két háború közötti időszakban, majd különösen a II. világháborút követően egyre több nő, köztük lengyel nő teljes önállóságot tanúsítva mászta nem csak a Tátrában, hanem az Alpokban, a Kaukázusban, a Karakorumban mássza a nyolcezres csúcsokat, sőt a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet is. Ez azonban egy másik történet.

Forrás és fotó: https://24tp.pl