2017. augusztus 20., vasárnap

Lévay József – Terített asztal

1908. augusztus 31-én Lévay József költő, műfordító – aki idős korában, 1901 és 1912 között minden évben egy hónapot Tátraszéplakon töltött, ahol minden alkalommal a Millennium villában volt elszállásolva – az alábbi bejegyzést írta 1892-től vezetett naplójába (a naplóban élete fontos eseményei sorában természetesen tátrai élményei is fontos helyet foglalnak el): „Hosszú távollét után csak ma jutok hozzá, hogy e lapokra jegyezgessek. Négy hetet töltöttem Tátra Széplakon, július 25-dikétől augusztus 22-dikéig ugyanazon szobában, melyben nyolc év óta minden nyáron fészkeltem. A rendkívül kellemetlen időjárás miatt kellemetlen volt a nyaralás. Eső, szél, hideg folytonos vagy egymást felváltó zaklatása szinte három hétig. Elfoglalt a séta, olvasgatás, jegyezgetés. A társaság legkevésbé; sokkal inkább a természet. Két költeménykét is írtam. Az egyikben szegény húgomat s félig-meddig magamat siratom el (Ő is elment); a másikban a természet dús ajándékairól énekelek (Terített asztal). Szűkmarkú adománya a búcsúzó múzsának.”

Még itt van a nyár, fénylik a vidék,
Az ősz fuvalmát nem érezni még.
Hegyet, völgyet, mezőt öröm lep el,
Mindegyik együtt szinte ünnepel.
A hegytetőről szerte-szét tekintek,
Rám mindenütt áldott jelekkel intnek;
Itt áll, mi eddig csak remény vala,
A természet terített asztala.

Lent a mezőn a tápláló kenyér
Sűrű keresztje véget alig ér,
Emitt a fák a lankás oldalon
Érett gyümölcscsel rakva gazdagon.
Feljebb egymásra már pirulva néznek
A gondűző bort igérő gerezdek;
A csüggedő ember már bízni mer,
Hogy vállain könnyebb lesz a teher.

Készítni e sok szép ajándékot,
Egymással ég és föld kezet fogott:
Egyiktől fény, kövér eső s meleg,
Másik termő keblét nyitotta meg.
Dajkálta őket az anyatermészet,
Gondja alatt pezsgő élet tenyészett
S a mit közös jóságok titka szült,
Most ime mind szemünk elé került.

Terített asztal vendégekre vár,
Kik rég várnak e pillanatra már,
Járulnak is, ki távol, ki közel,
Mint egy ünnepre, úgy érkeznek el.
Hű gyermekit kegyes szóval kínálja
A magasból az ég és föld királya,
Jelenti a szó, mely mennyből ered,
Hogy ü igaz, hogy bennünket szeret.

Jövel! munkásnép! az idő siet:
Legyen most itt az első hely tied.
Kaszát, kapát kik hűn forgattatok,
Gondoskodott az ég ma rólatok;
Arczotokról kemény rögek porába
A verejték nem hullongott hiába,
Jutalmául legalább egy komor
Télen át megkímél tán a nyomor.

A gazda is vegyül a nép közé,
Az asztalnál a legfőbb rész övé,
Övé a föld, övé a drága gond,
Kalásztenger gyöngyszemet néki ont.
Jószivűleg tekintse jó előre,
Ha egy kevés másnak is jut belőle;
Adott jóval szegény lesz gazdagabb,
De a ki adja, százszor boldogabb.

Koldusok! bár későn jövetek is,
Az asztalról hull morzsa néktek is,
Hisz' annak örvendő vendége mind
Az égre gondol, ha rátok tekint.
Áldó szavát bús ajkatokra adja
A könyörület egy-egy jó falatja
S elhiszitek, egy pillanatra bár,
Hogy ti is éltek s öröm néha vár.

S lássátok vendégül a jó anyát,
Mindnyájatok szülőjét, a hazát,
Ki annyi bút, bajt oly régen emel,
Egy ünnep-évet méltán érdemel.
Jusson fülébe innen a kiáltás:
Hogy országos legyen az asztal-áldás
S mely szivében már-már csak pisla fény,

Erős lángra lobbanjon a remény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...