![]()
Szeptember 24-én,
csütörtökön volt pontosan 50 éve annak, hogy a Magas-Tátrában első alkalommal
használtak egy mentési művelthez helikoptert. 1965-ben azon a napon az
Omladék-völgyi-csorba (Zlomisková štrbina) alatt történt egy súlyos baleset,
kőomlás következtében egy jugoszláv hegymászó súlyos, életveszélyes sérüléseket
szenvedett, emiatt nagyon fontos volt, hogy a mentés a lehető legrövidebb idő
alatt megtörténjen. „Amikor hallottam, hogy mi történt, azt mondtam, hogy nincs
idő Prágából engedélyt kérni. Felvettem az ingem, és vállaltuk a kockázatot,
olyan magasságban és ilyen terepen ugyanis korábban még senki nem dolgozott.
Úgy döntöttem, hogy csak öt embert viszek magammal, hogy amikor visszarepülünk,
még egy ember jöhessen velünk. Nem akartam feleslegesen kockáztatni mások
életét” – magyarázza döntését František Červíček pilóta, a helikopter
parancsnoka. A személyzet további két tagjával együtt így öt hegyimentő, név
szerint Pavol Vavro, Ivan Gálfy, Stanislav Samuhel, Ivan Urbanovič és Árpád
Szabó szállt fel a MI-4 típusú helikopterrel.
A helikopter az
Omladék-völgyben, kb. 1825 méter magasságban szállt le, azon a helyen, amelyet
a Poprádi-tavi menedékház gondnokának vezetésével oda érkező önkéntes
hegyimentők csoportja kijelölt számunkra. Leszállás után a hegyimentők együtt
indultak a Vaskapu-katlanba, a sérült hegymászóhoz, akit azonnal elláttak és az
időközben a földön megérkező újabb mentőcsapat segítségével a helikopterhez
szállítottak.
A helikopter a
szepesszombati kórházba vitte a sérültet, ahol 13:00 órakor, vagyis 5 órával a
baleset után szállt le. Abban az esetben, ha a mentőakció során nem vették
volna igénybe a helikoptert, a mentőakció minimum három órával hosszabb időt
vett volna igénybe, és a hegymászó az erős vérzés miatt valószínűleg nem élte
volna túl a balesetet.
„Állandó készültségben
voltunk, mert azokban az időkben nagyon sok mentőakció volt. Ez a helikopter
éppen a Tátrában állomásozott, mivel a Belügyminisztérium két tisztviselőjét
keresték. Abban az időben arról beszéltek, hogy valószínűleg nyugatra szöktek,
ezért aztán politikai ügy lett, így intenzíven kerestük őket. Eközben történt a
súlyos hegymászóbaleset. A helikopter a mentőfelszereléssel a hegyimentők
akkori központjából, Tátralomnicról szállt fel. Már korábban is repültünk, elég
jól ismertük a körülményeket, leszállás után ahogy csak tudtunk siettünk
ellátni a sérültet. A terepen sérülések és egyéb problémák nélkül jól haladtunk
a szállítással, összeszokott csapat voltunk” – emlékezik vissza az eseményekre
az egyik hegyimentő, Ivan Urbanovič.
A mentőakció végül is
jól végződött, és a helikopter, amely nem volt a legjobb műszaki állapotban,
szerencsésen leszállt a sérülttel, amely az orvosoknak köszönhetően később
felgyógyult. „Nagy volt az öröm, örömünkben megittunk három borovičkát,
megöleltük egymást annak örömére, hogy először sikerült valakinek megmenteni az
életét. Bebizonyítottuk, hogy szükség van a helikopterre, enélkül nem működhet
a hegyi mentőszolgálat, és tovább kell menni előre” – mondta Červíček.
Az évfordulón Ivan Urbanovič
és František Červíček Tátraváros polgármesterétől, Jána Mokoštól, valamint
Jozef Janigától, a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) igazgatójától a
Belügyminisztérium munkatársának jelenlétében eddig munkájuk elismeréseképpen
emlékplakettet vehetett át. „Nagyon jólesett a figyelmesség, örülünk neki, kár,
hogy a többiek, akik részt vettek a mentőakcióban ma már nincsenek közöttünk” –
mondta Urbanovič.
„A hegyimentők
veszélyes és fizikailag fárasztó munkája, a pilóták 60-es, 70-es években
kísérletinek számító erőfeszítései, a repülési technika nélkül a hegyekben
végzett légimentés nem tudott volna a mai szintre fejlődni, amely teljesen
azonos szinten van az alpesi országok légimentéseivel” – mondta Juraj Rokfalusy,
a Légimentők Történeti Klubjának képviselője, amely ebből az alkalomból
nyilvános megemlékezést szervezett a Magas-Tátrában.
