Új sífelvonó a Liptói-Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/12/18
Hirdetés
Az előző években megszokott nagyobb léptékű tátrai fejlesztésekhez képest az idén kissé visszafogottabb a tempó, de az idén is épült egy világszínvonalú lift a Tátrában. Az idei szezonra ígért lift a Csorba-tó felett ugyan nem épül meg, de tőle egy kissé nyugatra jelentős beruházással találkozhatunk az idén. Roháče – Spálená síterepének a neve ismerősen csenghet a hazai síelők számára is. Lehet, hogy azok is hallottak már róla, akik nem ilyen néven ismerik. Korábban itthon inkább a szomszédos településtől (Zuberec – magyarul Bölényfalu) kapott nevén emlegettük. Mára már a Nyugati-Tátra (Západné Tatry) vagy más néven a Liptói-havasok egyik részének Roháče (Rohács) és az egyik 2083 méter magas csúcsának, a Spálená (Spalona) neveiből áll össze síterep neve. 

A síterep egyik legfontosabb ismertetője, hogy minden évben a leghamarabb kinyitó szlovák terepek közé tartozik. Bár hóágyúzásban nem veheti fel a versenyt az ismertebb szlovák síterepekkel, de a természetes hónak köszönhetően a november végi nyitás tipikusnak mondható. A síterepet eddig jobbára egy régi típusú négyszemélyes lift szolgálta ki, amely egyfajta szűk keresztmetszetként működött a forgalmasabb napokban. Az idén többéves tervek váltak valóra. Hosszú tervezés, engedélyezés és pénzgyűjtés után a bölényfalvai Tatrawest cég belevágott egy hatszemélyes lift építésébe. 
A teljes cikk a www.sielok.hu oldalon olvasható!

Hirdetés
Hirdetés