Hazajáró - Szepesség I. Branyiszkótól a Lőcsei-hegységig – Duna TV, május 11. 13:50

Szomorú, esős időben kezdtük el a forgatást a Szepesség keleti felében található Branyiszkó-hágóban, de korántsem ilyen szomorú az a történelmi esemény, melynek kapcsán a hágó neve bekerült a magyar történelemkönyvekbe. 1849 telén Guyon Richárd vezetésével a magyar seregek szétverték a Szepességet Eperjessel összekötő szorost uraló osztrák erőket. E jelentős történelmi eseményről a hágótól pár percnyi sétára egy, az erdőben elrejtett kopjafa emlékeztet - sajnos az emlékmű csak így a szélsőséges elemektől eldugva élheti túl a mai politikai viharokat.

Rövid forgatás után indultunk el a közelben fekvő Zsigrára, ahol a XIII. századi román stílusban épült erődtemplomot csodáltuk meg, amelyet az UNESCO is védelem alá helyezett! A falu fölött „őrködő” Drevenik-hegyen keresztül gyalogoltunk fel a Szepesi-várba.

Közép-Európa egyik legnagyobb várát az Árpád-házi királyok kezdték építeni a XII. században az északi gyepű védelmében, majd a tatárok pusztítása után lényegesen megerősítve újjáépítik; ezután birtokolja Csák Máté, Károly Róbert, mígnem azt Jiskra huszita vezér foglalja el.  A huszitákat Hunyadi László veri ki, majd a várat Hunyadi Mátyás a Szapolyai családnak adományozza. Itt születik meg 1487-ben Szapolyai János, későbbi János királyunk, aki a „Szepesi Jankó” becenevet viselte. I. Ferdinánd elbitorolja a várat a Szapolyaiaktól, ezután ismert felvidéki történelmi családok váltják egymást a tulajdonosok sorában: Thurzók, Báthoryak, Csákyak. A kurucok egy csellel elfoglalják, így a vár Rákóczi fejedelem tulajdonába kerül. Pusztulása 1780-ban következik be, amikor is szabadnapos katonák miközben pálinkát főznek, a pálinkafőző berobban és a vár lángra lobban, elpusztul.

A Szepesi vár alatt található Szepesváralja, melynek temetőjébe a gótikus, reneszánsz és barokk házakkal tarkított gyönyörű főtéren keresztül jutottunk be. A Branyiszkói ütközetben elesett magyar és szlovák honvédek egy részét ide, a falu temetőjében temették el. A tömegsír fölé állított katonai emlékművet Trianon után átalakították: a honvéd huszárcsákójáról a rózsát levágták, a csákót kisebbre „szabták”, olyasmire, melyet Milán Rastislav Stefanik is viselt miközben Csehszlovák Légióival feldúlták a felvidéket. Az eredeti sírfelirat helyére új szöveget véstek, miszerint szegény szlovák katonák idegen ügyért haltak hősi halált - kár, hogy a szöveg írója a történelmi tényeket nem ismerve, azokat elferdítve mélyítette tovább az amúgy sem felhőtlen szlovák-magyar viszonyt. Az éjszakát ebben az egykoron szebb napokat látott szepességi kis városban töltöttük.

Másnap reggel Szepesváralja közvetlen szomszédságában kerestük fel a városfallal körül vett

Szepeskáptalant, az egykori püspöki székhely ma UNESCO védettség alatt áll. Szépen felújított kanonoki épületei, püspöki palotája és székesegyháza között sétáltunk ki a település fölött található Kálvária-dombra. Innen már láthatóvá vált utunk következő célpontja: Sibra-fürdő.

A domb tetején álló barokk kápolna körül feltörő gejzírek számos kíváncsi turistát vonzanak a Szepesség eme sűrűn látogatott pontjához. Természetesen a feltörő kénes vizet mi is megkóstoltuk, majd elindultunk Szepesgörgő irányába. Ez a kis település a Görgey-család ősi fészke, melyet első ismert ősük, Jordan comes fiai kaptak birtokba a XIII. század végén IV.László királyunktól. Emlékükre már csak a falu központjában álló templom kertjében néhány Görgey-sír emlékeztet. A templom szomszédságában található Görgey- kastélyt a XIX. században a Csáky-család megvásárolta, majd mai formájában átalakította. Görgőről északnak, a mesés Lőcse felé vettük az irányt.

Lőcse főterén Zwilling Asztrid asszonnyal találkoztunk, aki egyike azon szepességi cipszereknek, akik még beszélik a magyar nyelvet. Az idegenvezetéssel is foglalkozó hölgy házról házra mutatta be a németek alapította város több évszázados történelmét, nevezetességeit, épületeit és az egykoron bennük lakó régen elfeledett tulajdonosait. Mesélt gróf Görgey Lili néniről, nemes dámákról, akik férjeiket az első világháborúban elveszítve, majd az azt követő megaláztatás legsötétebb éveiben is büszkén élték az egykori német-magyar nemesi világot. Asztrid asszony kávéját kevergetve, könnyes szemmel jegyezte meg: „Bennünket, németeket és magyarokat elzavartak innen, de a szellemiségünket nem tudják elpusztítani, ez benne lakik a várainkban, templomaikban, temetőinkben és házainkban…” A bölcs gondolat után összeszedelőzködtünk, majd felmásztunk a város fölött magasodó Kálvária-dombra. A dombtetőről már elénk tárult forgatásunk utolsó helyszíne, a Lőcsei-hegység. 

Az 1300 méteres magasságot meg nem haladó hegység a kommunizmus évei alatt a világtól szigorúan elzárt katonai gyakorlóterület volt. Zártságának köszönhetően csak most létesülnek az első turistautak, épülnek az első menedékházak, így várhatóan újra turistáktól lesz hangos az erdő. Rossz időben meneteltünk keresztül az európai vízválasztót is magába foglaló hegység főgerincén. Mögöttünk a Magas-Tátra viharos felhőkbe takarózott csúcsai magasodtak, előttünk túránk célpontja, a 1224 méter magasan fekvő Javorina-csúcs. Hosszú, folyamatos kapaszkodás után értük el a hegység ötödik legmagasabb pontját, sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, viharos szélben és esőben feszítettük ki utunk végén a nemzeti trikolort.

Lejegyezte és fotók: Sziva Zoltán, www.borzsonyihiuzok.hu