2012. szeptember 26., szerda

Gyarapodnak a mormoták a Bélai Tátrában


Még néhány nap, és a mormoták téli álomba szenderülnek. Jellegzetes füttyjeleiket legközelebb csak jövő év április végén, májusban hallhatjuk. Ahogy Blažena Sedláková, a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) szakembere elmondta, a tátrai mormoták általában október elején kezdik meg téli álmukat, amely az időjárási viszonyoktól függően egészen a következő év április végéig, május elejéig tart. Így tesznek a Bélai-Tátrában élő mormoták is, amelyeket a TANAP szakemberei 2008-2010 között telepítettek ide a Liptói-Tátrából.

„A mormoták ilyenkor már kevésbé mozgékonyak, többnyire a járataik közelében tartózkodnak, és kövérebbek az átlagnál, hiszen ebben az időszakban már igyekeznek tartalékot felhalmozni a tél átvészelésére” – mondta a szakember. A téli hibernáció előtti utolsó napokban feltöltik zsírtartalékaikat, és száraz fűvel bélelik ki járataikat.
A szakemberek úgy látják, hogy a Bélai-Tátrába visszatelepített mormotaállomány életképesnek bizonyult. „2008-ban, amikor ezen a területen már egyetlen mormota sem élt, mindössze 35 járatot számoltunk össze. A növekedésnek indult populáció létszáma mára elérte a 46 egyedet. A Széles-mező környéke úgy néz ki, mint az ementáli sajt” – mondta Pavel Ballo. 2008 és 2010 között összesen 18 mormotát telepítettek át a Bélai-Tátrába a Tátra más részeiből. A kedves kis állatok a következő évben egyre távolabbi területeken tűntek fel. Ballo szerint az itt élő populáció mindössze 800 méterre található a hozzá legközelebbi magas-tátrai populációtól. Nem kizárt, hogy létezik kapcsolat a két csoport között, mivel a mormoták territóriuma akár 3 kilométerre is kiterjedhet.
2008 és 2011 között a természetvédők 24 fiatal mormotát figyeltek meg, ebben az évben viszont csak 4 fiatal állattal gyarapodott az állomány. A Bélai-Tátrában jelenleg 5 mormotapár él. 2010-ben volt a legnagyobb a szaporulat, akkor 10 egyeddel nőtt az állomány. E számok ismeretében elmondható, hogy sikeres volt a mormoták visszatelepítése. Eddig még nem tudták biztosan meghatározni, hogy miért tűntek el a mormoták a Tátra e részében. A projekt kezdete előtti utolsó mormota 2007-ben tűnt el a hegységből. Pavel Ballo véleménye szerint kipusztulásuk nagyrészt az orvvadászoknak köszönhető, de ehhez minden bizonnyal hozzájárultak a ragadozók is. A projekt kezdetétől a természetvédők folyamatosan ellenőrzik az újonnan alapított populációt, ennek során rókától és sastól érkező támadást is feljegyeztek. Ilyen szempontból a legveszélyeztetettebbek az egy- és kétéves kölykök. A mormoták átlagban 18 évig élnek a Tátrában.
Forrás és fotó: http://poprad.korzar.sme.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...