Nincs jobb egy háromdimenziós térképnél, ahol a hegycsúcsok méretarányosan emelkednek ki a felszínből. Pontosabban mégis van ennél jobb: ha a térkép csokiból van és ehető. Így kínálja a Tátra térképét az a krakkói édességbolt, ahol a Tátra ízléses csokimakettje megvehető és megehető. A „Goralskie Praline” nevet viselő bolt cégére szerint minden desszertet kézzel készítenek, és kínálatukat a Krakkótól délre kezdődő lengyel–szlovák hegyvidék gorál világa inspirálja. Hogy mit is jelent ez a „gorál világ”, az általában homályos marad, pedig sokan hivatkoznak erre a Kárpátok szlovák és lengyel oldalán is.
A gorál (vagy gurál) összefoglaló nevévé vált e hegyvidéki határzónát lakó, sajátos nyelvű népeknek, akik akcentusában erős a szlovák és a lengyel behatás is. Ahogy az lenni szokott, a hegyek két oldalán kialakuló nemzetállamok mindegyike – a lengyel és a szlovák elit is – magának vindikálta a gorálok örökségét, és a gorál nyelvet saját akcentusuknak tekintette. Pedig kultúrájuk alapján a gorálok sem tekinthetők egységesnek; a legkomolyabb gorálkutatók elkülönítenek többek között árvai, zywieci és szepesi gorálságot is. A legsötétebb fejezet a gorálok lelkéért zajló harcban egyértelműen az volt, amikor a világháborúban a német megszállók kitalálták, hogy a gorálok igazából elszlávosodott germánok, Goralenvolk néven próbáltak nekik új, árja identitást adni – ez a törekvés végül teljesen eredménytelennek bizonyult.
Miközben mind szlovák, mind lengyel oldalon kialakultak és elterjedtek a gorálokkal kapcsolatos népszerű sztereotípiák és mítoszok, maguk a gorálok csak fogytak és fogytak, tán el is fogytak. A nyelvjárások visszaszorultak, és ami fontosabb, a sajátos hegyi életmódot átalakította a modernizáció. Ami a gorálokból maradt, az inkább egy inspiráció: a gorál mítosz mozgatóerővé vált a kultúra és az üzleti szféra terén is.
A leglátványosabb „goralizmus” egyértelműen a Dunajecen való tutajozás, a Dunajec-áttörésbe látogató turisták számára kihagyhatatlan élmény, és amiben megint csak van egy szlovák–lengyel versenyhelyzet: a határfolyó mindkét oldalán tutajra lehet szállni. Választhatunk tehát, hogy lengyel vagy szlovák gorálokkal tutajozzunk, ami egyébként valóban gyönyörű és egyedi időtöltés.
Ezenkívül Szlovákiában egy kelet-szlovák szeszfőzde készít felsőkategóriás (vagy annak beállított) Goral vodkát és borovicskát. Az igencsak drágán mért, díszdobozos Goral alkoholokat a készítő cég az ólublói borókapárló tradíciókra vezeti vissza. Jó lenne tudni, hogy tényleg van valamilyen szerves köze Ólublóhoz és a Tátra vidékéhez ezeknek a termékeknek.
Nemrég megjelent egy rendkívül érdekes könyv a gorál világ ilyenfajta „termékesüléséről”, hogy miként vált a gorálokból a globális fogyasztói szokásokat is kiszolgáló brand. A fogyasztói szokások globalizálódása ebben az esetben azt jelenti, hogy a világon egyre többen keresik ugyanazt a (magas) színvonalat, ugyanazokat az ízeket, de közben vágynak a különlegességre, a helyi ízekre is. Egyre több ember jut el a világ egyre több sarkába, egyre jobban ismerjük a világunkat, és ezért egyre jobban vágyunk valami „saját felfedezésre”, egyedire. Ellentmondó elvárások ezek, amik végül lokális brandeket tartanak életben vagy élesztenek újjá. Végső soron ezért formázza a kézzel készített, globális sztenderdek szerint készült krakkói csokoládé a helyi gorálok életterét, a Tátrát. A tartalom globális, csak a forma lokális; de így legalább a gorálok jelen vannak a 21. századi világ térképén is.
