A
természetben is találkozhatunk tömegpszichózissal. Itt most nem az egyes turistautak
ünnepnapi vagy hétvégi túlzsúfoltságára gondolunk, hanem az egymásra rakott kisebb-nagyobb
kövekre, amelyek egyfajta szobrokat alkotnak. Biztosan mindenki találkozott már
velük a természetben tett utazásai során. Ha egy
ilyen szobor megjelenik valahol, a kirándulók legtöbbször egy másikat állítanak
mellé, majd még egyet, és így tovább. Sokan azt gondolják, hogy ez megszépíti a
természeti környezetet és ez tetszeni fog a többi turistának is, ez azonban nem
így van. A köveknek ott kell maradniuk, ahol vannak. Az élettelen természetnek is
fontos funkciója van, és a kövek egyik helyről a másikra való áthelyezésével
megzavarjuk a táj jellegét, amely különösen érzékenyen érintheti az ottani élővilágot.
Más a
helyzet a Himalájában, ahol ezek a „kőemberek” útjelzőként szolgálnak a
hegymászók számára. A világon gyakorlatilag bárhol találkozhatunk velük – Csehországban
például nagyon népszerűek –, Szlovákiában viszont világviszonylatban is az
egyik legjobbnak mondható a túraútvonalak jelölése, így ebből a szempontból
nincs értelme kőembereket építeni. A kőember
építést a nemzeti parkok vezetői is rossz szokásnak nevezik, amely
többféleképpen károsíthatja a természetet. A vízfolyások közelében pl. a
rovarlárvák és más állatok a sziklák alá bújnak, és elpusztulnak, amikor a
kövekkel együtt kiveszik őket a vízből. Ha ezek a kőszobrok magasak, vagy nagy magasságban,
például a sziklák szélén vannak felépítve, erős szélben eldőlve lezuhanhatnak,
és veszélyeztethetik az alatta lévő embereket.
Ne
feledjük, hogy mi csak látogatók vagyunk a hegyekben, amelyet ugyanolyan
állapotban kell ott hagyni, mint amilyen megérkezésünk előtt volt.
