A
legendás Hunfaly-völgyi menedékház (Chata pod Rysmi, 2250 m) ismét nehéz
helyzetbe került. Az új év harmadik napján lavina érte el és temette be részben
a házat, amely lerombolta a korlátot, a kazánt és a közelmúltban újjáépített
épület kéményeit. A menedékház gondnoka, Viktor Beránek legrosszabb félelmei
így pontról pontra beigazolódtak. Az egyetlen szerencse az volt, hogy ez a
menedékház télen zárva van a turisták előtt, és a lavina idején senki sem
tartózkodott a menedékházban.
A
Tátra azonban minden bizonnyal még nem mondta ki az utolsó szót, hiszen még
mindig magas a hegyekben a lavinaveszély. A Tátra legmagasabban fekvő
menedékháza azonban az egyetlen, amely télen zárva van a turisták előtt. A
csaknem 40 éve a házat vezető Beránek ez alatt az idő alatt szinte már mindent
megtapasztalt, amit csak lehetett, a legnehezebb helyzetben 2000-ben volt.
„Akkor február elején egy lavina félig lerombolta a menedékházat. Szörnyű volt.
Azóta sem tudok szabadulni attól a különös érzéstől, hogy vajon mi van a
házzal, amikor télen felmegyek oda” – mondja el érzéseit a tapasztalt gondnok.
Ezek
az érzések aztán néhány nappal ezelőtt ismét felerősödtek benne, amikor egy
barátja azzal hívta fel, hogy egy nagy lavinát látott a völgyben. „Azonnal
megkezdtem egy mentőcsapat szervezését, akikkel elindultunk a házhoz. Három
órán belül ott volt egy helikopter és én, és négy másik segítő” mondta Beránek.
Nehéz
körülmények között lassan jutottak fel a menedékházhoz, melyet először
egyáltalán nem láttak, ezért már a legrosszabbtól tartottak. A hó azonban
szerencsére nem jutott be a házba. „Elsodorta a korlátot, lebontotta a 250
kg-os kazánt, és megsértette a kéményeket. Ahhoz azonban, hogy bejussunk a
házba, el kellett távolítani az ott összegyűlt havat” – mondta.
A
menedékházon 2013-ban jelentős korszerűsítést hajtottak végre, amely
valószínűleg megmentette a legrosszabbtól. „Ez most megfelelően erős, és
betonozott rámpával védett. A hatalmas lavina elérte a lejtős hátsó falat, és
átrepült a ház felett” – magyarázza Beránek, hozzátéve, hogy a lavina
szélessége 200-300 méter volt, a hófal magassága a háznál kb. 8 méter, a
hógörgeteg kb. fél kilométerrel a menedékház alatt állt meg.
A
lavina által okozott kár ténylege mértéke csak nyáron lesz megállapítható. A
legnagyobb probléma azonban az, hogy a Róth Márton-csúcsról lezúduló lavinában
csak a hó egy része csúszott le a hegyoldalon, és azóta is erősen havazott
arrafelé. „Attól tartok, hogy bekövetkezhet egy még masszívabb lavina” – mondja
el a jövővel kapcsolatos félelmeit a gondnok.
A
legendás menedékházat a mostanival együtt eddig öt alkalommal érte el lavina.
1955-ben
a lavina az ablakon keresztül érte el a házat, és teljesen lebontotta a belső
teret.
1983-ban
a lavina lesodorta a menedékház tetejét.
2000-ben,
februárban a lavina lebontotta a ház felét.
2001-ben
az ideiglenes felállított konyhát és szállást sodorta el egy lavina.